Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 26-os doboz

(

v4 feltámadott költő*

A szabad nép elhullt hős csatákon,

A hazára bánat éje szállt.

Messze, bús magányba tért a dalnok,

— Nyugodalmat többé nem talált.

Mint a megsebzett oroszlánt — sírni Rengetegbe hajtja bús szive:

Fénytelen vadonba bútt a dalnok Könnyezetlen sírba szállni le.

Kardja nem volt — széttörött a harczban,

A lantja megrepedt a harcz után.

Dalnok s lantja büszke cser tövében Elnyugodtak szélvészek dalán.

Ott pihentek hosszú éveken át,

— Hervadt lomb alatt megszűnt a kin — Álmodoztak — álmuk ott borongott

— Ködruhában — bérezek ormain.

S énekét ha csattogány nem zengi:

Zajra kél a szemtelen veréb.

Dalnokvesztett honba' rút hízelgés Káromolja a dal istenét.

S mig a zsarnok, megvetése némán Ül az ajkon s zajlik a szivén:

Fölkeresni dalnokát a nemzet Vágyra gyűl titkolt keserviben.

«Lenge szellő — merre jár a dalnok ?»

— Kérdik és a szellő nem felel.

«Kóbor fölleg — látod-e a költőt?»

— És a fölleg szótlan röppen el.

* Eötvös Károlynak ez a verse 1861-ben látott napvilágot.