Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 26-os doboz

DEBRECZENBEN.

(Julius 15.)

»Hej Debreczen, ha rád emlékezem!« Zengett egykor a dalnok éneke,

S szilaj szemébül pillantást e tájra, Felfakadt könnyén keresztül vete !

— Hogy ámít a kinek leikébe zeng még E dal, s mely szülte : a kelletlen emlék !

— Debreczen ! a ki tégedet ma lát, Nem érti meg a költő e dalát.

Pedig azóta nem múlt nagy idő, Megmérni egy gyerek-arasz elég,

S a hamv-takarta tűz életre kelt És szétlövellte áldó melegét;

Mert a lelkesűlést csak hamv takarta, De izzott mélyen a hamvnak alatta,

S hogy ez a tűz ma már fennen lobog, Érezzük azt mi, az epigonok.

S ha a kicsiny kor ily nagyot haladt, Nagyobb léptekkel megy az oszt’ elébb, Hisz annyi itt, a ki élesztgeti A művészetek örök mécsesét,

Múzsák templomai nem hiában állnak, Belőlük jónak, szépnek üdve árad,

S ím : nem csak dallják : érzik is ma itt Csokonay, Petőfi dalait.

Debreczen ! a mikor meghallom a Te délczegen elpördülő neved,

Szivem mind az az édes meglepi,

A mi csak e szóban: »magyar« lehet, Pedig e szó alig bírja a terhet,

S Debreczen ! minden íz magyar tebenned Oh, hogy ne jönne hát üdvözletünk Szívből, mikor ma itt ölelkezünk.

Légy üdvöz, hazánk derék városa,

Ki a mi zászlónk úgy elül viszed, Legyen megáldott aprajad-nagyod,

Urad, szegényed s büszke czivised ; Neveljen mindig vén kalászt a róna, Embert a híres kálvinista Róma ; Feledni azt tudom úgy sem fogod :

A Rákóczy-harang mit zeng-bonog ?

»Hej Debreczen, ha rád emlékezem !«

— Zengett egykor a költő éneke

S komor szemébül pillantást e tájra Felfakadt könnyén keresztül vete.

— Emlékezünk mi is majd Debreczenre De egész uj nótára énekelve Vidulunk fel mi mindig majd ezen : »Hej Debreczen, ha rád emlékezem ?

Szabó Endre.