Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 26-os doboz

2.

Szabadulva a köz-élet körmeitől, Lantnemtöiséged jelenleg is kitör.

Te, nem leltározván mit testi szemed lel,

Az erdei lakot újra építed fel;

S belép veled a szív, mint ritka egy vendég, Zenével töltvén el építményed csendét;

Belép egy harmadik, mely szinte oly ritka, Mivelhogy az első szerelemnek titka;

S míg a nyitány édes nótáját elhúzod:

A lakot és erdőt körülkoszorúzod!

Majd virágleánykák s imádójok a méh, Napsúgár és szellő sereglenek elé, Tagadhatatlanul mint lyrai egyének, Mindeniknek tette maga egy-egy ének A legelső ténytől az utolsó tényig,

Bár szívben töúénik, előttünk tönénik,

S mert köztök egyet sem látunk kelni lábra: Mindenik tény egy-egy tündér zene-ábra.

Mióta újonnan épült fel a kis ház:

Előtted, előttünk, szentséges szentegyház,

Hol, ki maga kent föl nagy költővé téged, Látjuk a legmagasb lényt, az I .tenséget, Égiháborúnak mennydörgése mellett,

S ezen hangulatot szükség volt fölvenned,

Mert ha indulatod egy húron pengene, Szónoklat volnál csak, nem pedig dalzene,

Hol mindig együtt jár az édes és ke ser,

S mellettök a műélv tapsolva repdes el.

Most, midőn Istenünk, jó atyánk, az örök, Föltűnik, és az ég imára mennydörög: Bennünket egy bátor dalellenzaj lep el,

S a szent szivárvánnyal szívünk is ünnepel. Fönn az égben szántasz, ott vetsz és ott aratsz, I.yraiságodhoz hálásan hű maradsz,

Noha bölcselkedél, noha elmélkedél,

Nem az elméd dalol, oh nem, de a kedély!

Ösztönöd társaid szavának sem enged,

Te nem elbeszéled a lakot, de zenged,

Nem Írsz le egyetmást, mintha volnál rege, Tebensődnek cseng-peng mindenütt idege.

Hol vígan, hol busán, hol csínnal, hol nyersen, Jól teszed, mert dal vagy, és pedig dalverseny. Nem vagy bitor festesz, de nem is daltalan Nem aranyfüst, hanem aranyláng, lángarany. Tündér Árgyérus is elfojtván a mérget,

Az irigység mérgét, téged így dicsérget:

Általad megfejtve lévén a feladat,

Nem mást zengeni el, hanem tenmagadat, Mostan is, mint régibb s újabb dalaidon, Diadalt ünnepel a lyrai idom.

S ime mit nem is sejt a legtöbb divatlap,

E fő igazsággal megkoronáztatlak:

Csak ott van át meg átihlelve agy és szü,

S az ily nemtő nyomán keletkezett szép mű,