Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 23-as doboz
2 SZEKESFEHERVAR és VIDÉKÉ. marad annak a szent földnek pora, honnan lelked útjára indult s ez jó, mert nekünk Kálváriára van szükségünk, melynek levegője a szabadság párázatát emeli fel s mi mohón szívjuk be s erőink vásszatérnek, ha elóbb még csüggedónk. S tépek erről a földről egy szál virágot, egy szál mezei virágot s áhítattal nézem. — Belemerengek abba a mezei virágba s mintha a lelkedet »zivnám magamba. . . . * Két helyen ünnepelte tegnapelőtt az országban az egész magyar nemzet Petőfi halálának 50. évfordulóját: Segesváron és Budapesten. A segesvári emlékoszlop és a fővárosi Petőfi-szebor talpazatára az egész nemzet odahelyezte a megemlékezés koszorúját. Ünnepelt az egész nemzet az ország legkisebb zugában is: kik máskép nem tehették, otthon rótták le a legnagyobb, legszeretettebb magyar lyrikus emléke iránti adójukat, de képzeletben e napon mindnyájan ott voltunk a segesvári harcz mezején, hol kifolyt az ifjúi vér szivéből. Itt Fehérváron egyedül a helybeli déli vasúti műhely hazafiasán érző, derék munkásai ünnepelték meg erejükhöz képest méltóan Petőfi halálának 50 éves évfordulóját, hozzájuk csatlakoztak az ünnepélyen való megjelenésükkel a többi helybeli körök és egyletek. Vasárnap reggel a műhely munkásai */27 órakor összegyülekeztek a vasúti tisztikar tekepályájának kerthelyiségében. Innen indult ki a néhány ezer főnyi menet zászlók mellett a vasúti műhely zenekarának indulói mellett. 1/lS órakór indultak el a gyülekezési helyről az Apáoza-, Zöldfa-, Kórház- és Nádor-utczákon keresztül a czisztercziták templomához, útközben a nemzetisein zászlók alatt felvonulókat mindenütt nagy néptömeg kisérte. Pontban 8 órakor a zirczi rend templomában Kolonits Lipót ünnepi misét mondott, a mely alatt az ünnepélyen résztvevőkön kivül a közönség zsúfolásig megtöltötte a templomot. Istentisztelet után a menet újból sorakozott és */*9 órakor a Kossuth-utczán, Megyeház-téren, Budai-uton és Apácza-utczán át kivonult a polgári Lövöldébe, a hol a tulajdonképpeni ünnepély lefolyt. A menet elején haladt a vasúti műhely zenekara, majd a műhely munkásai zászlójuk alatt fekete ruhákban, egyforma szürke kalappal és nemzetiszinü kokárdákkal. Utánnuk következtek az önkéntes tűzoltók és a Fslmayer-gyári tűzoltók, majd a gyár tisztikara és munkásai, mindegyik testület saját zászlójával. Részt vett a menetben a Vörösmarty-, Tóvárosi-, Felsővárosi-, olvasókörök, a honvéd-egylet képviseletében: dr. Éder József, dr, Fanta Adolf, Fittler Béla, Gánóczy Flóris, Juraízek János, Kenessey Gyula, Kováts Alajos, Mányay Mihály, Pete Ferencz, Rauscher Béla, dr. Saára Gyula, Szüts Artur, Tóth Aladár, stb. stb. A várost az ünnepélyen Polczer Péter, rendőralkapitány képviselte. A polgári Lövölde bejárata nemzetiszinü drapériákkal volt bevonva, két oldalt az ország, középütt fönn pedig a város czimerével. Az ünnepély a szabad ég alatt folyt le, a nemzeti szinü zászlókkal fölékesitett szószék a lövőhelyiség bejáratánál volt fölállítva, a szószék fölött Petőfi Sándor arczképével. A Lövölde belső térségén helyezkedett el az ünneplő közönség, a mely a nemzet nagy fiának emlékünnepére összegyülekezett. Az ünnepély első pontja a Hunyadi Induló volt, a melyet a zenekar adott elő igen szépen. Majd a dalárda énekelte el mély érzéssel a Hymnust, a melyet a közönség állva és levett kalappal hallgatott végig. A szép ünnepi beszéd, a melyet Hoffer József adott elő nagy lendülettel és kitűnő előadásban, a következőkép hangzott: Mélyen tisztelt ünneplő közönség 1 Évfordulót ünnepelni jöttünk ma össze, egy ötven év előtti nap évfordulóját, azét a napét, a melyen a zsarnokság bérencz hadai letiporták, legázolták a nemzet zászlóját, seregét és költőjét. Gyász- és egyszersmind örömünnep ez. Gyászünnep, mert ötven év előtt e napon vesztettük el azt a kincset, a milyet az Isten is csak j) kedvében ad egy nemzetnek, e napon esett, és tűnt el Petőfi. Öröuiflnnep pedig a mai nap azért, mert ma, ötven év múltán látjuk, hogy nem volt hiába a kiontott vér, nem hiába öntözték Petőfi és társai a szabadság fáját vérrel, verítékkel és keserű könyekkel. — Emlékezzünk hát ma a költőről, mert ha valakinek, úgy nekünk a munka embereinek kötelességünk, hogy letegyük a kegyeletes emlékezés oltárára adónkat, nekünk, a kik az ő költeménye - által nemesitjük szivünket, az ő dalai által vidítjuk fel lelkünket. Hogy mily nagy volt ő mint költő s ez által mily dicsőséget szerzett magának és nemzetének a müveit népek között, azt az én gyönge ajkam nem tudja kimondani s gyenge szar am nem kifejezni Én csak azt tudom, hogy volt egy idő midőn ember és ember nem volt egyenlő, mikor a jobbágyot járom, a szellemet rabbilincs s a nemzetet r- ™ L!"".L a zsarnoki uralom igája nyomta és ekkor mint az égen az üstökös, feltűnik egy költő, ki oda kiáltja a nemzetnek: „Talpra magyar, hi a haza“ s a szózat visszhangozván rónán, bér- ezeken, a föld szive megdobban, talpra áll az ország, hadsereg támad semmiből, a földmives és iparos elhagyja csendes tanyáját, és hitvesének ölelő karjait, az ifjú a szülői ház küszöbét és menyasszonyát, az apa fiival megy a halálba és az anyák nem siratják meg őket. És megkezdődtek a dicső idők, midőn egy maroknyi kis nemzet, nem támaszkodhatva senkire csak magára és az Istenre, megmutatja a világnak, hogy van benne erő, van akarat. És e mesés időkben, midőn fél világ csodálja és bámulja a magyart, vészben, harezban mindenütt ott látjuk Petőfit. Egyik kezében kard másikban lant. Dalai ral tüzelve, lelkesítve egyik győzelemről a másikra vezeti a magyart, mig egyszer a csalfa hadi szerencse megváltozván kozák dárda veri át szivét. Pályája olyan volt mint az üstökösé. Megjelen, fényességével bevilágítja a mindenséget és ismét eltűnik a sötétségbe ó is megjelen lángszavával felgyújtja a nemzetet és eltűnik úgy, hogy sírjához sem járhatunk zarándokolni. Valószínű, hogy ott fekszenek tetemei Segesváron a közös honvédsirbau és porladó szivének hamvai a szellők és viharok szárnyain széthordva fűbe és és virágba, zuhogó patakja s mohos kősziklába lerakódva táplálják a hazaszeretet veszta-lángját. Óhaja riés jóslélekkel megjövendölt vége beteljesedett. 0 maga írja: Ott essem el én a harcz mezején, Ott folyj m az ifjúi vér ki szivemből. Ott esett el, ott folyt ki szive vére s lelke pedig felment ahhoz, ki őt árva nemzetének e földre küldötte vigaszul. És mi, kik ma az ő emlékezetére összejöttünk, tegyünk szent fogadást, hogyha mégegyszer eljönne az idő, hogy megcsendül a dal: Talpra magyar hi a haza Itt az idő most, vagy soha, Rabok legyünk vagy szabadok ? úgy egy szívvel, lélekkel kiáltjuk, mint kiáltották ötven év előtt Petőfi és társai: A magyarok Istenére esküszünk Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk. A beszéd végeztével felhangzó taps és éljenzés után a dalárda a Honfi dalt énekelte el, a mi után Orbán Ferencz lépett a szószékre és elszavalta szépen sikerült hanglejtéssel a költő termékeinek egyik remekét: Egy gondolat bánt engemet. Erre a zenekar eljátszotta a Szeretet Hymnus-át, majd Verbay Albert a Talpra magyar-1 adta elő. A dalárda Szózat-a után Pálinkás Imre fölolvasta Jókai Mórnak Petőfi halálának 50 éves I «11.111 ' ■ —'-B—M — Nevem kétségkívül azt jelenti, hogy „tizenharmadik.“ Klárika elsápadt. — Borzasztó! — kiáltott föl, ezt nem tudtam. Oh bár megtanultam volna latinul. . . Ked- ▼®8 barátom, nekem oly visszataszító a tizenhár- mas szám. Egész családunk irtózik, remeg tőle. Sohasem ülünk tizenhármán az asztalnál, inkább behívatunk az utczáról egy hordárt s fizetünk neki, a miért tizennegyediknek eszik velünk. . . A hónap tizenharmadik napján sehova sem megyünk. Egyik nagybátyám kártyát vettetett magának s rá épen tizenhárom év múlva meghalt. Kanári madarunkat tizenhárom éves korában ellopták tőlünk. Szóval — Isten látja lelkemet — Tizenhármasné asszony nem lehet belőlem. Nem maradt számomra egyébb hátra, mint jó nevelés szerint elbúcsúzni s a jegygyűrűt — tizenhárom karátos 1 — neki visszaküldeni. Három hónappal később Klára férjhez ment: egy hetven esztendős milliomos Tette el, de a házasságkötés után az öreg mégsem tette meg neki azt a szívességet, hogy meghaljon s a millióka; hátrahagyja. Ellenkezőleg két év múlva megbuktak vállalatai s vagyonát egy krajezárig elvesztette. Én még egyre a szerelem betege voltam s azért elhatároztam, hogy kivándorlók Ausztráliába. Úgy véltem, hogy fájdalmamat csak egy hosszú utazás képes enyhíteni. Helyet foglaltam a „Columbus“ nevű tengeri hajón s az utasok név- könyvébe Uniers Titus Dáriust Írtam, mivel csomagjaimon mindenütt U. T. D. jelzés állott. Alig hogy a hajóra léptem, egy kéz érinti meg váltamat, melynek tulajdonosa egy tengerésztiszt, megszólított: — Mi keresni valód itt, Uniers barátom ? Téged ugyan nem reméltelek volna a mi hajónkon. Megismertem őt, egykori iskolapajtásom volt, a ki tanulmányai végeztével a tengerészpályára lépett. — Még most is viseled akkori nevedet P — kérdé tőlem. Enged tanácsolnom, mondj le róla, mert a tengerész népség babonás s ha valami történnék utunkban, csak téged okozna érte. Nem tudom, nem tenne-e Jónássá s azután még az is kérdés, vájjon kibocsátana-e újból a czethal? — Igazad van, — erősitém meg szavait s elmeséltem szerencsétlen szerelmem történetét, ö megilletődre hallgatta végig, azután bemutatott engem bajtársainak. Az igazi nevem valahogyan kitudódott a hajón s ez a fölfedezés reám nézve kellemetlen következményekkel járt. Negyvennyolcz órai ut után vihar tört ki s a hajósnép nekem tulajdonította az egészet. Később több matróz napszurást kapott; ezek az én ártatlan fejemre szórták átkaikat. Járvány is ütött ki a hajón, persze én hoztam magammal azt is. Elkeseredtem s a legközelebbi hajókikötőnél elhagytam Columbust és visszatértem szülőhazámba. Megérkezésem után néhány nappal olvastam az újságban, hogy a „Tizenhármasok* czimmel egyesület alakult Párisban, mely az előítéletek s a babona eltörlésére irányult. írtam a titkárnak s azonnal fölvettek a tagok sorába. Minden telhető eszközzel küzdöttünk minden ellen, a mi a babonára vezet. Tizenhármán ültünk egy asztalnál; sót készakarva kidöntöttünk, kést és villát szándékosan keresztbe raktunk; pávatollat viseltünk: még se lett bajunk tőle. Az egyedüli baj, mely engem az egyletben ért, az volt, hogy feleségül vettem egy fiatal női tagtársat, a ki pénteki napon született. Bár sose született volna 1. .,
