Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 23-as doboz

SZEKESFEHÉRVAR és VIDÉKÉ. évfordulójára irt Apotheosis-át, a melyet a közön­ség csak nagy köszönettel vett annál is inkább, minthogy a programúiba nem volt felvéve. A Hymnus zárta be az ünnepélyt, a mely után a Rákóczy Induló hangjai mellett szétoszlott az ünneplő közönség. Lehetetlen elismerés és dicséret Déikül hagy­nunk a déli vasúti műhely derék munkásainak, különösen azok vezetőjének Rauscher Béla műhely- főnöknek ama nemes törekvését, a melylyel a műhely munkásai minden hazafias társadalmi és nemzeti mozgalomból kiveszik részüket. Nem ke- vósbbó sok dicséret hangzott a közönség körében a műhely kitűnő dalárdájáról és zenekaráról, a melyből azoknak vezetői is, Sulmann Ferencz tanár és Westfal József kivehetik részüket. A derék munkáscsapat nemes irányú tevékenységét a hely­beli körök és egyletek méltó például vehetnék. * A Petőfi-ünnep Segesváron gyönyörű időben, zavartalanul, leírhatatlan lelkesedés és országos részvét mellett folyt le. Hű képet adni a nagy számban jelenlevőkről lehetetlen. A vendégek zömét hét különvonat hozta. A Petőfi-Társasággal két különvonat jött, a kolozsváriakkal Tövisről egy, a székelyeket négy különvonat hozta: Az ér­kezőket Sándor főispán üdvözölte. Azután bandé­riummal, zenekarral vonultak nagy lelkesedés mellett az emlékoszlop elé, a hol tribün volt fel­állítva. A törvényhatóságok és küldöttségek lobo­gókkal, jelvényekkel vonultak tel. Az emlékoszlop és az emelvény körül a sok ezerre menő néptömeg a sokféle viseletben szingazdag, pompás képet mutatott. A kolozsvári dalegylet éneke után Bar­tók Lajos mondott hosszabb gyújtó hatású beszé­det. Megragadóan jellemezte Petőfi költészetét és szereplését. E. Kovács Gyula hatalmas erővel, nagy hatás mellett szavalta Jókai „ Aphoteozisát“ . Igen kínos jelenet volt azonban, hogy a művész a nagy lelkesedéssel előadott szavalat után a nagy melegtől elszédült és rosszul lett. Ezután Bartha Miklós beszéde következett, a melyet folytonos éljenzéssel szakítottak meg. Midőn elismeréssel szólt a szásznépről, a közönség tüntetőén éltette a szászokat, a kik meghajlással köszönték meg az ovácziót. Bársony István „Petőfi szerelme“ czimü hatásos felolvasásban szólt Petőfiről és nejéről. Utána Endrődi költeményét szavalta Somló Sándor nagy hatás mellett. Szász Gerő saját gyújtó hatású költeményét adta elő foly­tonos tetszés és éljenzés közepette. Végül a kolozsvári dalkör Ábrányi Kornél alkalmi Petőfi- dalait adta elő. Az ünnep vezetésével nagy figye­lem és később zajos tetszés mellett felszólalt Tallián Béla a képviselőház nevében. Miután a képviselőház koszorúját elhelyezték, Zeyk József báró nehány lelkes szó kíséretében a főrendiház koszorúját tette le. Ezután óriási lelkesedés, tet­szésnyilatkozatok és ováczió közepette Zsilinszky Mihály tett koszorút a szoborra a magyar kor­mány s az akadémia nevében hosszabb beszéd kíséretében. A csatatéren az emlékoszlopnál tartott ünnep után a közönség felvonult a segesvári várba, a hol a zenekar a Himnuszt és a Kossuth- nótát játszotta, melyeket a nagy közönség fedetlen fővel énekelt. Bartók Lajos gyönyörű bevezető beszéd után Jókainak „Petőfi halála“ ez. költe­ményét adta elő. Illyés Bálint, a 48-as kör nevé­ben, Bársony István az „Otthon“ nevében, Veczel György, a bpesti ifjúság, Szekeres István a kolozs­vári egyetemi ifjúság, Zseni József az „Országos Nemzeti Szövetség“ nevében rövid beszédek kí­séretében letették a szebbnél-szebb koszorúkat. Havranek József Székesfehérvár polgérmestere: „Székesfehérvár sz. kir. város — Petőfi emlékének“ és ,A székesfehérvári Vörösmarfy-kör — Petőfi emlékének*, feliratú nemzetiszinü szalagokkal éke­sített koszorúkat helyezett el a város és a Vörös- marty-kör nevében. Végül Ugrón Gábor vezetésé­vel ötezer székely megjelent ének és zeneszó mellett és megkoszorúzta a szobrot. Ezután az állami iskolában a székelyek részére külön ünnep volt, a melyen Bartók, valamint a jelenlevő költői szónokoltak. Az ünnepély után 450 teritékl bankett volt, a melyen az összes küldöttségei tagjai részt vettek. Hírek. Naptár. Szerda, augusztus 2. Rk. és prot. Portiunkula (Gör. jui 21. Simon J.). Csütörtök, augusztus 3. István v. tál. (Gör. jul. 22. Magc M.). Nap kel 4 ó. 42 p,, nyug. 7 ( 29 p. Naphossza 14 óra 13 j Hold kel 1 óra 57 p. éjjel, nyug szik 6 6. 03 p. este. Utolsó negyei — Előléptetés. Kálmán Lajos moór bir. járásbiró a VII. bírói rangosztályb; léptettetett elő. A kitűnő jogászi hírbe? álló járásbiró előléptetése mindenfelé álta lános megelégedést kelt. Erélyes és tapin tatos modorával a moóri járásbíróságot a ország egyik legrendesebb hivatalává szer vezte, alapos ítéletei és szakközlönyökbe közzétett jogászi értekezései nagy tanul mányra vallanak. Őszintén gratulálunk jól kirédemelt előléptetéshez mi is, ki munkatársunk gyanánt vagyunk szerencsése a járásbiró urat bírni, a ki bokros teendő közt sem hirtelen a múzsákhoz, mint az olvasóink atárczasoraiból kellemesen tudjál — Becsületes névtelen megtaláló. Ma délelőc egy magát megnevezni nem akaró uriegyén ea 12 frtot tartalmazó erszényt talált, mit átadott a kapitánysághoz. Igazolt tulajdonosa ugyanott át­veheti. — A helybeli izr. vallásközség templomában az imaszékek bérbeadása f. hó 1-től eszközöltetik a jegyzői hivatalban, naponként a hivatalos órák­ban. Felhivatnak a tavalyi bérlők, hogy ima­székeik iránt f. hó 15-ig annyival inkább intéz­kedjenek, mivel ezen időn túl az imaszékek az előbb jelentkezőknek fognak bérbe adatni. — Regálé-tárgyalások. A helybeli vendéglősök és kávésok italmérés jövedékének tárgyalása pén­teken és szombaton délután folyt le Krskó Ferencz pénzügyőri főbiztos, Polczer Péter rendőrkapitány, mint Nemsits Gyula városi pénzügyi tanácsos helyettesének, és Trümmer Sándor, Destek József és Laufenauer Istvánnak, mint az érdekeltek kép­viselőinek jelenlétében. A tárgyalások a helyi viszonyok méltányos figyelembe vételével folytak le úgy, hogy mindössze három felebbezés adatott be, a mi csak a pénzügyi hatóság tapintatos eljárása mellett bizonyít. — Károsult — megtaláló. Dr. Kuthy József főreáliskolai igazgató még junius hó közepén elveszített egy 35 frt értékű gyémánt köves arany melltüt. A melltüt megtalálta a Szécheny- utczában Kováts József pékinas, a ki azt mindjárt el is adta Albrecht Keresztély helynélküli péksegédnek 90 krért. Albrecht az értékes melltüt mindjárt el is küldte Kovácscsal a zálogházba, hol 10 frtot kapott rája. Kovács Azonban rájött, hogy ő rósz vásárt csinált, ezért csak 6 frtot adott át Albrecht- nek a tűre kapott 10 írtból. Albrecht a vásár alkuja közben Kovácsot jól elverte, mire ez a pék­legényt följelentette a rendőrségnél. Itt Albrechtét épen mikor a városból tovább akart illanni, őrizet alá vették, mi által a károsult újból tulajdonához

Next

/
Thumbnails
Contents