Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 23-as doboz
A nagy temetési nap. Szeged, julius 29. S a hősöket Egy közös sírnak adják, Kik értted haltak Szent világszabadság. Sárga rigó füttye, delelő gulya kolompja, tiszaparti füzes furulya szava, a cigány hegedűje, szerelmes szűz leány pirulása, délibáb a rónán, fer- geteg a mezőn : mind-mind róla beszélnek, őt magasztalják. Ne hasonlítsuk őt egy nemzet költőjéhez sem, mert hiszen olyan költője egy nemzetnek sem volt. Ma temetjük a költőt, ma van az ő feltámadása ! Ötven év előtt halt meg és most temetik. Velünk közönséges lelkekkel másképp bánik ’ a halál. Huszonnégy óráig ki vugyunk terítve, huszonnégy órá g beszélnek rólunk és a harmadik huszonnégy órában már el is feledtek bennünket, i Petőfi ötven évig volt ravatalon a magyar nép szivében. Ami hajlandó, múlandó volt benne, az ötven év előtt elvegyült a haza szent porával ét még sem tudtuk, még sem akartuk elhinni, hogy O nincs többé. Akit a magyar szeret, annak nem hisz a halálban. Nem hisz a mi derék népünk a Petőfi elmúlásában sem. Vidékek szerint más és más népmesék járnak arról, hogy a hetvenéves Petőfi, hogy szenved most Szibériában, ahova a kozákok vitték, mert nagyon szerette a magyar hazát. Ma, amikor a költő végrendeletének utolsó két sora olyan fenségesen beteljesül, amikor a Szózat szavai szerint: »a sirt . . . népek veszik körül« és itt van a nagy temetési nap, midőn a hősöket egy közös sírba adják, kik értted haltak szent világszabadság: ma van a Petőfi temetése. Meghalt ötven év előtt úgy, ahogy kívánta. Fa volt, amelyet eget-földet rázó menydörgés döntött le. Holttetemén át fúvó paripák száguldottak és otthagyták a költőt összetiporva. A mythikus görög világban, ha a tengeren el • pusztult egy görög és hulláját a határtalan Óceán magába vette, hozzátartozói otthon jelképileg eltemették, hogy a megboldogult árnya ne legyen kénytelen örökké a Kocytosz partjai mellett bolyongani.
