Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 23-as doboz
Ez a Petőfi ünnep is ilyen jelképes temetés. Most száll sírba az a sok sok rege, monda, hir, amely Petőfiről ötven év óta tartja magát a köztudatban és amelyek mindegyikének az volt a sava-borsa, hogy Petőfi él, Petőfi nem halt meg, Petőfi vissza fog térni és ismét harcba viszi az ő magyar népét. Az eféie hirek mindannyisszor megerősödve szálltak szájról-szájra, valahányszor elborult fölöttünk a nemzeti önállóság láthatára. Olyankor biztatgatta a paraszt a fiát, hogy jön Petőfi hadsereggel ás kimenti a bajból a hazát. Pedi g hát dehogy jött szegény Petőfi ! Meghalt a költő a szabadságharc egetostromló viharában. Keresztülszurt a egy orosz pika a szivét, azt a szivet, amelyet máskép nem is tudunk elképzelni, mint csordultig haza- szeretettel. Hiszen szó sincs róla : aesthetikailag undorító az a kép, amely úgyszólván minden magyar házban ott van és amelyen egy hős honvéd-őrnagy a szive vérével betűket mázol a haza földjére; de azért ez a hibás aesthetikával megfestett kép pompásan találó apotheózisa Petőfinek. Az ő utolsó gondolata tényleg nem lehetett más mint a haza. Ezt akarják kifejezésre juttatni a magyar házak Petőfi képei és ez a szép gondolat, ha nem is jól van megfestve, de igaz, magasztosan igaz. Ma ezer és ezer ember találkozik a segesvári csatamezőn, hogy Petőfi emlékének áldozzon. Félve lép a sok ember a szentelt hantokra, mert mindegyiknek ott van a lelki szemei előtt az a kép, amelyen Petőfi a szive vérével írja rá a segesvári rögökre ; Hazám. Fél a sok ember, hogy éppen oda talál lépni, ahová a költő vére csörgött Félnek a kegyeletes tízezrek, hogy egy betűt eltaposnak azokból, amiket Petőfi a szive vérével irt a haza rögére. És ez a szent félelem fogja magasztossá tenni a Petőfi ünnepet. Érezni fogja mindenki, hogy
