Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 23-as doboz

PETŐFI SÁNDOR.

TG) Jj-áp#

Ötven évvel ezelőtt a lángész csillagrendszerében kihunyt egy nap. Petőfi Sándor meghalt.

Meghalt? . . .

Eltiint a segesvári csatasikon, nem ’látta azután senki.

De meghalt-e? • . . Hitt-e valaha ez a nemzet az ő halálában? Nem várta-e törhetetlen hittel, örök bizakodással, hogy visszajö? Legendás ködbe burkolt alakja nem tűnt-e fel majd itt, majd ott és a székely havasok közt nem látják-e most is bolyongani öt? S mesevilágokkal átszőtt története szájról-szájra száll. S alakja mindegyre tisztábban tündököl a mitikus, fényes ködben és átragyog ezredévek homályán is.

Ötven éve annak, hogy utoljára látták őt. Amikor a magyar szabadság egét elfedte, gyászba borította az északi fel leg, akkor eltűnt, ő is. És azóta folyton növekvő szere tettel veszi körül őt ez a nemzet. Mert hiszen vannak poétáink, nagyok és nagyobbak. De Petőfi Sándor a mi szivünknek az igazi egyetlen költője. Ö benne szinte testet öltött a magyarság géniusza és az ó költészete igazán j onnan való: „az alföld tengersik vidékéről.“

És az ö élete', az ö pályafutása oly egész, oly hatalmasan tökéletes volt, hogy sem hozzátenni, sem elvenni belőle nem lehet. Petőfi Sándornak úgy kellett élnie, amint élt és úgy kellett eltűnnie, amint eltűnt. Zengő csatadala végig kisérte szabadságharcunk egész felséges tusáját. Ő már akkor „véres napokról“ álmodott, mikor még senki sem sejtette