Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 23-as doboz
Tizenhatodik évfolyam. 31-ik szám. Szatmár, 1899. augusztus 1. TÁRSADALMI. ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. MEGJELEN MINDEN KEDDEN. AZ ELŐFIZETÉS ÁRA; Egész évre . 3 frt. 1 Negyedévre ... 75 kr. Fél évre . . | „ 50 kr. 1 Egyes szám ára . . 8 „ Községek, községi jegyzők és néptanítók részére egész évre 2 frt. SZERKESZTŐ ÉS KIADÓHIVATAL, hova a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések is küldendők : Morvái János könyvnyomdája Eötvös-utcza 2-ik sz. alatt. A SZERKESZTŐ LAKÁSA: Eötvös-utcza 19-ik szám. HIRDETÉSEK e lap kiadóhivatalában a legolcsóbb árak mellett fölvétetnek. Nyilttér garmond sora 8 kr. Hirdetés és nyiJHér kincstári bélyegilletéke minden beiktatásnál 30 kr. . Petőfi-Unnepély. A nagy költő halálának 50-ik évfordulója alkalmából az egész ország ünnepelt. Minden magyar szív eltelt e napon a kegyelet és megemlékezés szent érzetével s a hazaszeretet oltárán bemutatta áldozatát. Mi is ünnepeltünk. A Kölcsey-kör vasárnap a Sétatéren rendezett egy sikerült ünnepélyt, melyre megjelent Rákosi Viktor is, mint a Petőfi-társaság kiküldöttje. A város szine java ott volt s kedvező idő mellett folyt le az ünnepély. Elsőnek a polgári dalárda énekelte el a Hymnuszt, mely után dr. Fechtel János titkár a Kölcsey-kör nevében a következő megnyitó beszédet mondotta: Tisztelt ünneplő közönség ! A mai napon, a midőn az egész magyar nemzetnek szive lázasan dobog, a midőn az egész magyar nemzetnek a lelke imaszerü fohászban emelkedik a nemzetet védő gondviselésnek égi birodalmába, a midőn a lezajlott dicső és hatalmas múlt heves erővel támad fel sírjából, elibünk lép és az ünnepelt édes dalnok felettünk lebegő gloriás szellemével hozzánk szól, beszél s lelkűnkéi a lelkesedés szárnyain a magasba emelkedik: csoda-e t. közönség, hogy Szatmár szab. kir. város, amely harczokban és véres tusákban századokon kérésziül szikla szilárdan állott, erejét jóbarátnak és ellenségnek egyaránt büszkén hirdeté és ha kellett velük érezteté, békében a nemzet anyagi és erkölcsi haladásának, közművelődésének, közboldogulásának töretlen földjét verejtékezve törte, töri és jelszava mindig ez volt: Előre! magára hagyva is mindig dolgozott, mindig munkálkodott a maga fejlődésén —- most a midőn az egész ország ünnepel, áldozni kíván azon nagy, nemzeti oltáron, melyen most ennek a nemzetnek apraja nagyja áldoz a büszke Krivántól kezdve a ködös Hargittáig, csoda-e ha az országszerte felhangzott dicsősitö hymnusokba bele akarja zengeni a magyar dicséneket ő is, — csoda-e, ha a szabadságharcznak e láng lelkű költőjét itt e helyen, e pillanatban megünnepelni kívánja — ez nem csoda t. közönség — ez hazafias kötelesség. Nagy örömünkre szolgál, hogy a budapesti Petőfitársaság e kegyeleti ünnepélyre egyik legkiválóbb tagját, az országnak egyik legkitűnőbb íróját, geniá- lis tehetségét, a mi kedves jó barátunkat Rákosi Viktort (éljen) küldte le, midőn e helyről a Petöfi-társaságnak a Kölcsey- kör nevében köszönetét mondok, az ünnepélyt megnyitom és a szót Rákosi Viktor urnák ezennel átadom. (Lelkes éljenzés). Ezután Rákosi Viktor állott az emelvényre s tartotta meg nagyhatású szónoklatát, melynek végeztével olyan zajos taps és éljenzés hangzott fel, hogy alig akart vége lenni. A beszédet a közbeszőtt leírás kihagyásával, mely a csata napját és Petőfi elestét festi, a következőkben közöljük: Tisztelt ünneplő gyülekezet 1 Ne lássál? könynyet a szemben, ne lássak szomorúságot az arczokon ; zúgjanak a harangok, de nem a temetésre, hanem a feltámadásra, mert mi nem a halálnak, hanem a halhatatlanságnak évfordulóját ünnepeljük, ötven esztendővel ezelőtt elesett Petőfi Sándor, Magyarországnak s talán a világnak legnagyobb költője; elesett úgy, a hogy megádmodta, a hogy megjósolta, a csatatéren, hazájáért, s „holt testén át a fújó paripák száguldottak a kivívott diadalra, s ott hagyták őt összetiporva“ Milyen esés volt ez barátim 1 Elestünk mind az egész nemzet és véres ármány kérkedett felettünk. És ebben a pillanatban megremegett a föld, nem az orosz ágyuk dörgésétől, hanem mert Petőfi véres teste dobbanva zuhant rá: egy óriás esett le, egy üstökös Csillag futott le az égről és abban a perczben a fehéregyházi erdőben egy pacsirta dalolva szállt az ég felé, mintha a holt költő lelkét kisérné a végtelenségbe. Az a buta kozák, a ki Petőfit megölte, nem sejtette, hogy egy templomot rontott le, tele isteriséggekkel. És azon a kis helyen, melyei a kozák lándzsája a költő szivébe ütött, ő bevonult a halhatatlanság birodalmába, és abban a sáppadt holttestben, melyet másnap az oroszok egy jeltelen sirgödörbe dobtak, a magyar nemzet legnagyobbb dicsősége tűnt le. T. ünneplő gyülekezet! Talán a kegyelmes Isten irgalmasan cselekedett, mikor örök homályt bocsátott Petőfi Sándor szemeire; nem engedte-neki megérni hazája bukását, hiszen talán a szive szakadt volna meg a szegénynek ; igy talán utolsó gondolatát az a tudat édesitette meg, hogy talán a nagy függetlenségi harcz végre is a magyar nemzet győzelmével fog végződni, és abban a gondolatban boldogan halt meg. Pedig akkor már ä végzet sötét szárnyait ott csattogtatta hazánk felett. i84g. jul. 31-én két héttel Világos előtt 9 oldalról nyomult az ellenség hazánk közepe felé; a Maros csendes völgyeit kozák hordák diadal ordításai verték fel, a legmagyarabb vizben, a Tisza vizében, cserkesz lovasok itatták lovaikat. Az Isa- szegh, Branyiszkó és piskii hid véres dicsőségeivel megkoszorúzott hősök, lehajtott fejjel, sáppadtan, nyomról-nyomra, Epésről-lépésre hátráltak az 5o szeres túlerő előtt, a magyar kormány már Szegedre menekült s napról-nayra, perczröl- perczre szükebb lett körülötte a vasgyürü, a mely a független, szabad Magyarországot igyekezet összeroppantani. Ebben a pillanatban fogadta Petőfi Sándor emelt fővel a halált. Jobb volt szegénynek meghalnia 1 T. ünneplő gyülekezet! Én nem beszélek arról, hogy ki volt Petőfi Sándor. Micsoda szerepet játszott ő sza- badságharczunkban, mint lehelte bele tüzes lelkét; nem beszélek róla, mint költőről, kinek müveit az összes nyelvekre lefordították, a kinek müveit megtaláltam lent délen, egy szicziliai gróf márvány palotájában, és a kinek müveit megtaláltam fent a rideg északon, egy norvég pap szegényes kis fa házában. Ilyen költőről felesleges magyaroknak beszélni, nálunk a legnagyobb dicsősség érte, a mi egy költőt csak érhet; örökre kihűlt ajkairól a nép lekapta dalait s szerteszét az egész országban énekli, és építhet valaki itthon akármicsoda palotát, telerakhatja oszlopokkal, tornyokkal, erkélyekkel. a palota üres marad, ha Petőfi müvei nincsenek meg benne. A kis-kőrösi szegény mészáros fiából király lett, a kinek trónja előtt az összes nemzetek meghajolnak, s a kinek trónját so’hse fogja semmi földrengés fölforgatni. T. hallgatóság! Ünnepet ül ma K i s-K őrös, hol Petőfi Sándor született, ünnepet ül Budapest, hol a „Talpra magyar“-t megírta s először elszavalta, ünnepel ül Segesváron az ország, hol Petőfi a kozák paripák lábai alatt nemes lelkét kilehelte, ünnepet ül az egész ország, nincs tán város és falu, hol meg ne emlékeznének róla. És méltán ünnepet ül Szatmár, mely a szerelem édes szavú dalnokának a leghatalmasabb szárnyakat kölcsönözte. Szatmár, Nagy-Bánya, Nagy- Károly, Koltó, Erdőd, Nagy-Majthény e vármegye területén mind'megannyi határoszlopok Petőfi halhatatlanságának utján. Petőfi jelszava volt szabadság, szerelem ; két tüzoszlop lobogott hatalmasan az ő szivében, az egyik a hazaszeretet, a másik a szerelem lángja és a szerelem lángja e vármegye területén lobbant fel benne, itt ismerkedett meg Szendrey Júliával. Ez a vármegye szépségeivel különben is meg ihlette a költő lelkét. Itt terülnek el bájos változatban kalászos rónák, szép völgyek és égbenyuló hegyek, ez a vármegye az összekötő kapocs Erdély és Magyarország közt; egyfelől ide benyúlnak a nagy alföldi rónák, másfelől e vármegye benyu- lik az erdélyi határhegyek lánczolataiba ; az alföldről ide nyúló róna olyan mint egy vaskar, a szatmári hegyek olyanok mint egy vasmarok, mely erős újaival szorítva tartja Erdélyt. Ez a szép vidék hegyeivei, völgyeivel és síkságaival többször látta szenvedni, tépelődni a költőt boldogtalanság és boldogság között. És micsoda édes dalok fakadtak az ő sebzett szivéből ? 1 A minőt Hellasz és a kék
