Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 22-es doboz

részvételi jegyeket. Az ifjúság az egyetemről saját zászlója alatt az újvárosházára vonul, ahol résztvesz á házafias szövetség diszülésén. Onnan pedig a Pe* tőü-térrc megy. A központi bizottság ma tette közzé falraga­szokon a főváros polgárságához intézett kiáltványát, amely előtt mindenütt nagy csoportosulás volt. Az asztaltársaságok központja nevében a se­gesvári Petőü-szoborra Klem Pál elnök diszes ko­szorút helyez. Az egyesület délelőtt részt vesz a hazafias szövetség újvárosház! diszülésén és babér- koszorút helyez a Petőü-szoborra. Délután 3 órakor megkoszorúzzák'Petőfi szülőinek és Zoltán fiának sír­ját. Az összejövetel az egyesület gyöngytyuk-utca 3. sz; ar helyiségében lesz. Kovács Zsigmond diszes emléktáblával jelölte meg Petőfi szülőinek sírját ezzel a fölirással: 1 ‘ „Petőfi Sándor szülői.“ tóste 8 órakor az egyesület a Baross-utca 65,- sz. a. Petőfi-ünnepélvt rendez, több fővárosi dalárda közreműködésével. Az ünnepélyen mindenkit szíve­sen látnak. Elutazás Segesvárra. A keleti pályaudvaron ma délután í óra tájt élénk kép tárult az utazó közönség elő, Diszmagyar ruhás ifjak, nemzeti szinü vállszalagos urak, díszben levő vasúti kalauzok sürögtek-forogtak két* vonat kö­rül. A Segesvárra menő küiöpvonat közönsége gyüle­kezett. A különvonat két részből állott. Az első 12 kocsiból álló rósz vitte magával két waggooban a Petöfi-szoborra küldött koszorúkat. Mintegy batvan- hetven óriási koszorút helyeztek el a podgyászko* csikban, amelyeket az utolsó arasznyi helyig meg­töltöttek. Zsúfolásig megtellek a személykocsik is. A küldöttségek külön-külöu kocsikban és szakaszokban helyezkedtek el, s egyetlen ülés sem maradt gaz­dátlan. A sok küldöttség közül, a következőket sikerül1 feljegyeznünk : A Petúü-társaság Bartók Bajos veze" tése alatt. A képviselőtiáz küldöttsége Tallián Béla alelnök vezetése alatt. A küldöttségben a következők vettek reszt: Madarász József, Kállay Lipót, Rátkay László, ‘Leszkay Gyula, Kubik Béla, Városy Gvula, Kalocsay Alán, Major Ferenc, Polczner Jenó, Farkas József, és végül Andor József, a ház elnöki l anácsosa, Vörösmarthy Béla államtitkár és Zsilinszky ifiiháty államtitkár, aki mint a kultuszminisztérium képviselője, dr Martos Ferenc, dr Gopcsa László és cir Neiszer Antal min. logaimazóval ment, külön s '.zalónkocsibau loglalt helyet.

Next

/
Thumbnails
Contents