Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 22-es doboz
Házat építenek majd a holt költőnek, hogy dicsőségét hirdessék és majdnem bizonyos, hogy igénybe veszik erre a célra a nemzeti adakozást. Pedig Petőfi szelleme nem volt olyan, hogy négy fal közé kívánkozott volna: ' Övé volt az erdő, a mező, a nagy rónaság, a hegység égbe nyúló bérce, de mindenekfölött a nép szive. Éhez a szívhez örök időkön át megtalálja majd útját, mert porában sem pihen, hanem kunyhóról-kunyhóra járván, mindenütt bekopogtat, ahol vigaszra, lelkesedésre és szeretetre van szükség. Minden palotában és minden kunyhóban, ahol magyar érzés van, otthon érzi, magát — minek hát neki külön hajlék ? A magyar népnek nagy szüksége van Petőfire. Jobban most, mint bármikor az ötven esztendő alatt, mely halála óta elmúlt. Az egész világot körülfogja polipkarjaival egy rém, mely ki akarja irtani a hazaszeretetei, a faji ragaszkodást a szivekből és helyére csempészni a nemzetköziség hamis bálványát. Ennek a bálványnak oltárát senki sem tudná olyan hatalommal megvívni nálunk, mint éppen Petőfi. Az ö lángszava kiűzné, mint Krisztus kiűzte a templomból a kuíárokat, az ö forró szeretete minden iránt, ami magyar, megerősítené az ingatag nemzeti érzést még olyan szivekben is, amelyek már hallgatnak a bálvány papjainak, az agitátoroknak mézes-mázos szavaira. Ha módunk szerény, ne palotával ünnepeljük hát meg Petőfi halálának ötvenedik évfordulóját, hanem inkább azzal,, hogy a nemzeti adakozásból összegyűlő összeget egy lehetőleg olcsó Petőfi-kiadásta fordítsuk. Ne legyen az drágább tiz krajcárnál és akinek vagyoni viszonyai olyan szegényesek, hogy még ez az összeg is sok neki, annak szerezzük meg ingyen. Tegyünk meg annyit a mi népünkért, mennyit az angol bibliatársaság a szoma- likért, a dakota-törzsbeliekért és egyéb, előttünk még nevéről is alig ismeretes népért tesz. Az legyen a legnagyobb gondunk, hogy Petőfi vonuljon be a legszegényebb kunyhóba is, és amikor feldíszítjük vele a szegénység családi szobáját, tegyük még hozzá: «Itt az irás, forgassátok ...» Igric.
