Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 21-es doboz

Nem tartja vissza szerelme, nem családi fészke, nem múlt dicsősége.

Mint a mesebéli sphinx siet a székelj szabadság és lelkesülés lángtüzébe, s mikor ezen is erőt vesz észak dúló férgét e, vele együtt hamvad el.

Elhamvadt, hogy újra keljen, uj életet éljen a m i szivünkben ;

hogy örök életet éljen utódaink lelkében.

Ünnepét üljük ma, ötvenéves emlékünnepét. Nemzetünk kicsinye, nagyja együtt ünnepel azon zarándokokkal, kik, mint az ősök a tűz ünnepére, az ország minden részéből összesereglenek a segesvári sikra.

Ott lesz a magyar kormány küldöttsége, melyet ő segitett megalkotni;

ott a népképviseleté, melynek megteremtésében oly nagy része volt;

ott a tudományos társulatoké, melyeknek fáklyája hogy ég, hogy messze világit, hogy biztos vezetője közmivelődésünknek, az ő és társai érdeme;

ott végül annak a népnek kicsinyéből, nagyjából, melyhez egykor még ő is lelkesedést tanulni ment s a mely minden időben imádó szeretettel, hódoló tisztelettel övezi nagyjait.

Legnagyobb volt ő a nagyok között. Szivünkbe fészkelte magát, mint senki más : vele élünk, vele szeretünk, vele gyűlölünk s még az imádságunk is jobban esik az ő szavaival; vele, benne, általa oltjuk a hazaszeretet szent tüzét utódainkba.

Nem halt ő meg, velünk és köztünk él örök életet!

Az emlékezet hálakoszoruját teszszük mi is nagy neve szent emlékezetére, mert hiszen önmagunkat, a magyar faj diadalmas Géniuszát ünnepeljük benne.

MiUhé.