Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 21-es doboz
'ÍFJ&SiíSHIL Petőfi pályája. Petőfi huszonhat éves volt (néhány hónap híján), mikor a segesvári csatában minden nyom nélkül eltűnt. Kortársai, akik ismerték és feljegyzéseket tettek róla, úgy írják le, hogy arcza idősebbnek mutatta. Lelke .tele volt a fiatalság hevével, égő szenvedélyének lobogó tüzével; de testét megviselték a csodálatos idők izgalmai és még inkább a saját zivataros életének viharai. A sors alig egy fél emberöltőt engedett neki a földön; de ez az idő kétszeresen számit a sok viszontagság és annyi megpróbáltatás révén, melyeken keresztülment — a nyoma és az eredménye pedig egész örök létre szól. Kis-Kőrösön született 1823. január 1-én. A Petrovi- csok, akiknek családjából eredt, nemes emberek voltak; I. Lipóttól 1668 ban kapták a diplomát. Ám az idők folyamán a család, amely nagy vagyonnal különben sohasem dicsekedhetett, csak szerény polgári módba jutott és a sors úgy rendelte, hogy Petőfi születésével elkövetkezzék reá a súlyos nélkülözések korszaka. Gyermekéveiben még nem kellett éreznie a nyomasztó szegénységet. A korcsmárosság és a mészárosság eleinte elég jól fizetett atyjának, úgy hogy Petőfi szükséget nem látva járhatta az iskolákat, először Félegyházán, majd Szabadszálláson, azután a kecskeméti ev. iskolá- an. Tíz éves korában: 1833-ban Pesten jár iskolába, t évvel utóbb már Aszódon találjuk és itt marad egész 1838-ig, amikor, mint kitűnő tanuló kitanulta, ámire aszódi mestere taníthatta. A versirói kedv ekkor kezdett benne ébredezni és tanárai annyi elismeréssel voltak tehetsége iránt, hogy az év végén vele Íratták a bucsuverset. Ezzel a verssel azonban nemcsak az aszódi iskolától, gyermekkora társaitól vesz búcsút, hanem vele bezáródik életének nyugodt, viszontagságoktól ment korszaka is. A boldog gyermekkornak vége és kezdődik a sorvasztó küzdelem. A gyermekifjuból egyszerre férfi lesz, aki kiszáll az élet harczmezejérc és küzd a nyomorral. Apját 1838-ban súlyos csapások érték, annyira, hogy rövid idő múlva: 1840-ben már szinte semmije se volt. Fiát nem támogathatta, sőt legszívesebben látta volna, hogy ha ez otthagyja az iskolát és hazajön segítőnek a család fentartásában. Ám Petőfi nem akart eltemetkezni és bár hazulról mire sem számíthatott, tovább akart haladni a megkezdett utón. Nem megy haza, hanem nekiindul az országnak, keresve, hol tanulhat köny- nyebben és vezérelve a vágytól, hogy magához fü/.ze a dicsőséget. Különböző helyeken és különböző utakon keresi a hódítást. Most diák, azután színész, majd megint diák, katona, újra színész — pályája óriási folyama a változásoknak, a próbálkozásnak és nélkülözésnek. Peregrinus, aki hol itt, hol ott bukkanik fel az országban, szenvedve és küzdve szellemének diadaláért. E hosszas bolyongás és bizonytalan élettel járó fáradalmak megviselték életerejét, kitörölhetetlen nyomokat hagytak egészségében; de lelke győzedelmesen és meggazdagodva került ki a küzdelemből. A sok tapasztalat és az intenzív élet megtermékenyítette szellemét, megaczélozta akaratát és táplálta képzőimét. Ha az anyagi javakban jobban gondoskodik róla a sors, bizonyára kellemesebben él; de kérdés, ha vájjon kifejthette és oly korán megérlelhette-e volna lángelméjét, ha az lett-e volna, aminek az egész világ bámulja: a szabadság szeretekének és a nép lelkének utólérhetetlen dalnoka? A vándorévek első állomása Selmecz. Petőfi 1838-ban került ide, mint a liczeum növendéke. Selmeczi időzését az teszi nevezetessé, hogy az aszódi próbálgatások után itt kezdett komolyabban verselni. IIosszu ideig azonban nem volt maradása. A költészet mellett már ekkor csábítgatta második bálványa: a színészet. Amikor csak tehette, színházba ment és hogy minél többször tehesse, eladogatta holmiját, hogy a jegy árát előteremtse. Az addig kitűnő tanuló szorgalma is csappanni kezdett, rossz Iliibe jutott, mígnem megunta ezt az állapotot és búcsút mondott Selmecznek. Pestre ment, azzal a szándékkal, hogy színész lesz, és Rónai név alatt be is állott a nemzeti színház statisztái közé. Ám a színpad nem termett neki babért és csakhamar oda is hagyta a kulisszák világát, hogy egy rokonával Vasmegyébe, Ostfiasszonyfára menjen. Első szinészkedése ezzel véget ért. Egyelőre nem is volt szándéka, hogy újból kísérletet tegyen vele, hanem úgy tervezte, hogy tanulmányait fogja folytatni. Ostfi- asszonyfáről a nyár leteltével Orlay Somával Sopronba ment, hogy a liczeumba beiratkozzon. Ez volt a szándéka, de másként cselekedett. Sopronba érve, ahelyett, hogy az iskolába ment volna, a kaszárnya felé vette lépteit és beállt katonának a 41-ik gyalogezredbe. Az
