Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 21-es doboz
Petőfi emlékezete Budapest, julius 29. Pétüfi Sándorról emlékezvén, nem vágnánk urai gondolatunknak. Képzeletünk szertecsapong és körülöttünk benépesiü a léget csodálatos zene hangjaival és csodálatos képek szinváltozataival. Halljuk a rainkő lágy és édes. szavát, a tábori kürt inőlabus takarodóját, pusztító vihar háborgását, csaták riadóját, ágyuk bömbö- lését. És szemünk előtt elvonulnak békés pásztori idyllek, háttérben az örök természet csodálatosan szép, mert csodálatosan hü eleven buja szineivel. Majd borzalmas tragédiák, véres csataképek. Hangok és képek fenséges harmóniába olvadnak össze, a melyből glóriától övezve, emelkedik ki büszkén és délcegen az ő óriási szellemalakja. Elvonul előttünk az ö küzdelmes élete, ínily lelkét tépdelö viharával testét, vérezö csatáival és szivét hevítő szenvedélyeivel mégis oly felségesen harmonikus volt. Ö, a minden leánysziv örök ideálja és minden nemes ifjú lélek örök mintaképe — a legtökéletesebb férfi. A kinek tündöklő volt az agya, de még tündöklöbb a lelke, mely mély volt, kincsekkel tele és örök Szenvedélyek viharában háborgó mint a tenger —- és a mellett oly tiszta, mint a hegyi patak tükre. A ki rajongón tudott szeretni és olyan félelmesen tudott gyűlölni. És a mit szeretett, az emberiség legszentebb eszményképe, voltak, a hazai a szabadság, a nép ; és a mit gyűlölt: az emberiség ádáz ellenségei a zsarnokság és sötétség. A kinek szenvedélyei csak szárnyak voltak, melyek az utolér- hetlen magasba vitték, de soha meg nem szédítették. Kicsinyes önzés, hiúság, alacsony szenvedély egy pillanatra sem vetett árnyakat az ö tiszta lelkére.
