Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 21-es doboz

Petőfi párbaja.

Tudomásom szerint, Petőfi Sándor életrajzírói közül még senki sem foglalkozott az itt elmondandó eseménynyel.

Erdélyben történt.

Bem hadseregének nehány tisztje tábortűz mellett a nap eseményeiről beszélgetett. Köztük volt Petőfi Sándor is.

Otthon hagyott szeretteikről is többen megemlékeztek.

Földi boldogságának ragyogó világa, az Erdődön hagyott ifjú hitves jutott eszébe ekkor a költőnek, a kitől még nem rég ezekkel a megható szavakkal búcsúzott el:

Alig virradt már, újra alkonyul,

Alig jövék, megint elmegyek, el;

Még csak alig hogy üdvözöltelek,

És már búcsúzni, már elválni kell.

Isten veled szép ifjú hitvesem,

Szivem, szerelmem, lelkem, életem! . . .

És a költő-férj a távoliét fájó, az édes aggódás gyötrő érzetével sóhajtott föl:

— Mit csinál most az én Juliskám?!

— Ne busulj, Sándor, Juliskád miatt! Vigasztalódik az nálad nélkül is ! — szólt erre Gsobádi Nagy István, Petőfinek egyik segédtiszttársa és személyes jó barátja.

E szavakat félig az incselkedő enyelgés, félig a tréfás vigasztalás hangján mondotta a különben is vig kedélyű Nagy István. De a túlér- zékeuy és a lobbanó természetű Petőfit a női becsület czélzatos sértését magyarázta ki azokból. Sértő módon, lelkének egész hevességével támadta meg barátját.

Nagy István igyekezett a költőt megnyugtatni. Kijelentette, hogy a sértő szándék teljesen távol állott tőle. A többi bajtárs is csilla pitólag lépett közbe, de Petőfi haragjának hullámait mindez nem volt képes lecsendesiteni. Sértést sértésre halmozott s kijelentette, hogy a nején ejtett sérelmeért fegyveres elégtételt követel.

Csobádi Nagy István egy valóságos modern Herkules és a fegyverkezelést kitünően értő igaz katona volt, ki az osztrák rendes lovasságtól jött át a nemzet jogainak védelmére. Személyes tisztelője volt Petőfinek és rajongó csodálója költészetének. Nem óhajtotta tehát kardját a gyönge testalkatú és fegyverforgatáshoz igen keveset értő költővel összemérni.