Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 21-es doboz
I gyar!»-t és himnuszt fogják énekelni. A próbák minden kedden este hét órakor vannak a zenekedvelők egyesületének Bálvány-ntczai helyiségében. * A kolozsvári országos történelmi ereklye museum igazgatóságának tegnap tartott gyűlésén Sándor József országgyűlési képviselő az Emke titkára bejelentette, hogy az Emke koszornt tesz Petőfi szobrára, azt Fekete-Nagy Béla az Emke jegyzője viszi ki Segesvárra. A kolozsvári dalkör is részt vesz az ünnepen, hazafias dalt kiván énekelni. A gyűlés örömmel vette tudomásul Sándor Józsefnek azt az értesítését, hogy az ünnepélyre Segesvárra szépen készülnek, ami küküllőmegye alispánjának, Somogyi Istvánnak az érdeme. A sírok felett gyönyörű parkot és egy Petőfi- őrházat létesített Haller Lujza grófnő, ő fizeti a kertészt és őrt is. Ezért a múzeum elismeréséül márványtáblát helyez a Petőfi-őrház falába s azt az emlékezés napján leplezi le. * i Az Erdélyrészi Kárpát Egyesület hosszabb levelet intézett Bartók Lajoshoz a Petőfi Társaság alelnökéhez. Az egyesület a hazafias ünnep nagy nemzeti jelentőségétől áthatva és hódolva a halhatatlan költő emlékének, elhatározta, hogy az ünnep alkalmából Segesvárra kegyeletes czélu kirándulást rendez és arra összes tagjait meghívja. Az egyesületet Feilitssh Arthur báró elnök vezetésével mintegy 150 tag fogja képviselni. Az aradi «Kölcsey egyesület» és a »Nemzeti Szövetség» ottani fiókja 30-án délelőtt 11 órakor az aradi városháza nagytermében tartja emlékünnepét, melyre a Petőfi Társaság elküldi egyik tagját. A debreczeni református iskola a «Csokonai kör»-rel együttesen ünnepel; Segesvárott pedig tiz tagú deputáczió által képviselteti magát. * Kiskőrös Petőfi - ünnepén a kun városok nagyobb küldöttségekkel képviseltetik magukat. Pest vármegye Kiskőrösön szintén képviselteti magát. A Petőfi Társaság megbizásából Posa Lajfis megy le. A Segesvárra menő különvonat 29-én, szombaton délután 5 órakor indul a központi pályaudvarból. Nagy-Váradon és Kolozsvárott a kiilönvonat- hoz ujabbb kocsik csatlakoznak az odavaló küldöttségek felvételére. *