Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 20-as doboz

Petőfi Halála.

Jókai Mór beszéde a fonográfban.

A segesvári ünnepélyen felolvassa Bartók Lajos.

Mintha most is előttem látnám azt a délczeg alakot, azzal a lángoló, sugárzó arczezal, a daczos fejjel. Mintha most is hallanám a hangját, azt a szívből jövő, szívig ható hangot, a mely hü kifejezője volt lelke indulatainak.

Minden igaz volt nála: szerelem, barátság, gyűlölet, harag, rajongás a hazáért és a szabadságért. Semmi sem volt hamis, semmi sem mérsékelt.

A ki igy tudott szeretni, igy tudott gyűlölni, annak nem lehetett e földön megmaradni többé, a mint nem volt szabad többé szeretni és gyűlölni.

Olyan ifjú volt, és mégis bo volt fejezve az élete. Mint egész ember halt meg. Mi többiek tudhattunk még ketté vágva, felnégyelve, darabokra tépve is élni, de Petőfi számára nem volt való az az élet, az a küzdés, hol lánczra vert kéz börtön falára karczolja keserű gondolatait. Neki meg kellett halni.

Dicsőséget annyit szerzett rövid üstökös útjában, hogy nevét otthagyta az égen fényszikrákban megörökítve, a melyek soha le nem hullanak.

Nem is halt meg. Hányszor feltámadott. Ott é! minden magyar szivében, házában. Mentői tovább távozik az időben, annál nagyobbra nő az

alakja.

Félszázad múlt el azóta. Más embert eltemet az idő, Petőfit magasra emelte. Mig magyar él, haza áll, éljen Petőfi dicső emlékezete! Piagyogja be a hazát és világot!