Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 20-as doboz
/ — Petőfi emléke. Petőfi halálának félszázados évfordulója olyan napra esik, a mikor zárva vannak az összes iskolák. Éppen ezért az egyetemi polgárok küldöttségén kívül a tanuló ifjúság nem vett részt a költő emlékének ünneplésében. Minthogy ez az ünneplés er- ölcsi és nevelésügyi szempontból is helyén volna, tankörök most azt tervezik, hogy a megnyíló iskolai év kezdetén a főváros összes iskoláinak a növendékeit elvezetnék Petőfi-szobra elé, a hol az ifjúsági daloskö- rök énekelnének, az egyes iskolák megbízottai pedig szavalatokat és ünnepi beszédeket tartanának. — Jadnay Károly — mint miskolczi levelezőnk irja — a minap részletesen megemlékezett Petőfinek Miskolczon és a nem messze tőle fekvő kies Hámorban való tartózkodásáról, melynek hatása alatt irta *Alkony> czimü költeményét. É költeményt a mostani Szerernley-féle házban irta meg. Most egy bizottság alakult, melynek feladata azt a programmot megállapítani, mely szerint Miskolcz város szeptemberben az összes iskolák tanulói jelenlétében készül ünnepelni Petőfi emlékét. Tervbe van véve, hogy a Szeremley-házat, hol Petőfi egy éjjelt j töltött, emléktáblával fogják ellátni, a mely emléktáblát a szeptemberi ünnepség alkalmával hazafias kegyelettel fogják leleplezni. Ünnepi szónoknak Valószínűleg Vadnay Károlyt kérik föl. J A Petőfi-társaság ma délután Bartók Lajos alelnök lakásán rendkívüli ülést tartott, melyről a következőket jelentjük : Bartók Lajos indítványára a társaság elhatározta, hogy köszönetét szavar a nagyközönségnek és az országnak azért a hazafias lelkesedésért, meleg érdeklődésért, melylyel a Petőfi halálának 50-ik évfordulója alkalmából tartott nemzeti ünnep iránt viseltetett. Egyhangúlag köszönetét szavazott továbbá a társaság Jókai Mórnak és Bartók Lajosnak az ünnepély tervezéséért és azért az odaadó, hazafias fáradozásért, melylyel az ünnepély rendezése körül eljártak.