Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 20-as doboz

Ez az imád ög, a te lelked u'olsó fohásza ve­zetett minket ide, méltó bajtársaid sírjához s ezzel vonulunk innen odább a szerencsétlen csata sz nhelyére, hogy zarándok-utunkban hódoljunk ott is fényes emlékednek. És aztán . . . visszafordulunk ismét, hazatérünk a városba, kiki a maga foglala­tosságához, a zakatoló élet durva zajában sóhajtva kérdezvén : »Vajh ki az és hány az e kicsi nemzedékből, ki a ti életetek, a ti halálotok példáját követni kész, követni képes ? Ti még i't vagytok velünk, tépett zász­ló okát meghajtva, tálán utolsó „istenhozzádot“ mondani ez eiesett bajtársaknak, hogy aztán, ki tudja, nemsokára, — hiszen »hervadoztok, múl ok, bulitok* — örök pihenésben egye­süljetek velők. A természet kérlelhetetlen rendje szerint nyugvóra hajlik a ti napotok, mint a hogyan immár mulóban van s befejezéshez közeledik ama dicső évek ünneplése is. Megünnepeltük hajnalát ti véletek, együtt siratjuk alkonyat. De ti tudjátok, hiszen cse- lekediétek és íme látjátok, hogy a népeknek nem lehet örök éjszakája, mert; <a ki kész a hős halálra, Az diadalmaskodni fog.» a nemzet élés munkál; eszményei talán szegényebbek, mint a hős-időkben, de nem érdemelné meg létezését, ha a ti szent pél­dátok, ti élő es elesett igazak, lelkét ha kell, tettre nem bevitné. Nyugodjatok meg azért mi hőseink, a bánkódó kétséget legyőzi majd az igazság ereje és a halaira sebzett oroszlán, mit most oltár- kövül e szent sírok fölé emeltünk, életre kél még,rettentő tűzzel törvén előre, hogy letiporja mied ami még bántja a magyart, Ésakkor újra : „Megéneklem majd diadalmadat Szabadság, és a szent halottakat, A kiknek vére volt kereszt-vized S halál hörgése bölcső-éneked. Megkell, hogy érjem azt a szép napot, Midőn áldásodat reám adod S mi annyi átok-teljes év után Sírunk, mosolygunk a* öröm mián, Midőn mit még lánczunk ád a nesz, Egy szabad nemzet imádsága lesz ! Meg kell, hogyerjemazta nagynapot...« * Közönségünk tájékoztatására megemlít­jük, hogy dr. Bákonyi Samu ezelőtt 20 évvel tehát a csata 30 éves évfordulóján mint col- légiumi lanulö emlékbeszédet mondott ugyan­csak aug. 2-án a honvéd sírok felett. És valóban igaza van a szónoknak a mit az ifjú 20 évvel ezelőtt a vértanuk sírjánál tanult, a férfi megőrizte híven. Bakonyi Samu dr. beszéde után dr. Benedek János a Csokonai Kör titkára sza­valta el gyönyörű költeményét, Gyönyörű apot- heozisa ez a dicső honvédeknek s hallatára lázba jött a közönség. Perczekig tapsolták, éljenezték szerzőt, ki után Balogh Imre nyug. kirtablai biró mondott gyöuyörü, mély tartalmú és igazán megható bucsuszózatot. Majd Varga Imre joghallgató helyez'e el az ifjúság koszorúját a sir alomra szép beszéd kíséreté­ben. Remek beszédek után helyezték el a a Csokonai Kör és Debreczen város koszorú­ját G é r e s s y Kálmán és S i m o n f y Imre kir. tan. polgármester. Végül a debre- czeni dalegylet Mosonyi »Szentelt hantok* ez. dalát énekelte el. Honvédsirok. Benedek János költeménye. Honvédsirok fölött úgy leng a fa lombja, Mintha sötét gyásznak lobogója volna. Mintha meggyászolná a lomb is a múltat, S kik véres csatában a honért elhultak. Pedig e múlt nékünk örökös dicsőség, — S mi gyászolnánk-é meg a nagy múltak hősét ? Jobb odalenn néktek Hamvadó honvédek ; Ha feltámadnátok, Csak vissza vágynátok. Roskadozóban volt az elnyomott haza, Erős karotok volt egyetlen támasza ; Sárba nem tiporjá soha lobogóját, Ha — mint tietek volt — olyan karok óvják. Csábit a zsarnokság kincsesei, ranggal, bérrel — Ti csak azt véditek utolsó csepp vérrel. Jobb odalenn néktek Hamvadó honvédek ; Ha feltámadnátok, Csak vissza vágynátok. Mintha kardotoknak mindemk csapása A tüzes villámnak volna lobbanása ; S mikor ágyúitok haláldalt zengéuek, Mint hogyha haragja dörögne az égnek. S lelketek lángjában mintha eget verve, Égne három század ezernyi keserve — Jobb odalenn néktek Hamvadó honvédek ; Ha feltámadnátok, Csak vissza vágynátok. A ti jelszavatok : szabad Magyarország ! Jogát Isten adta, el ördögök orzák. Eltiprani népünk bár egy félvilág száll, Ti nem ingadoztok, mint a gyenge nádszál. Lábatok leroskadt, szivetek elvérzett, De épen maradt egy : a büszke önérzet. .. Jobb odalenn néktek Hamvadó honvédek ; Ha feltámadnátok, Csak vissza vágynátok. Fenkölt lelketekben — az eget verdesvén — Tiszta szent lángjával iobcgo't az eszmény. Legszebb bevülésre igazságért lobbant, Testvéri érzésben a szív össze dobbant. S az élet-vásárnak kisértési ellen Erős vértetek volt : sziklaszilárd jellem. Jobb odalenn nektek Hamvadó honvédek ; Ha fe'támadnátok, Csak vissza vágynátok. Egy volt sziveteknek, csak egy a mi drága, Egy volt ajkitoknak forró imádsága ; Csak ennek hajtátok odaadón térdet, S nem vezetett egyéb, csak ez az egy érdek : Az a szent lobogó, az h lépett foszlány, Ezt védte halálig a sebz tt oroszlán. Jobb odalenn nékiek, Hamvadó hovvédek; Ha feltámadnátok, Csak visszavágynatok. Boldogok, kik sírba — eltelve reménynyel — Hajnalban szálltatok, nem zord, borús éjjel; Kiknek hü szeretet őrzi »iri ágyát, Kiknek bálás ajkak porait is áldják. S kik odalenn csöndben csak arról álmodtok, Hogy magyar hazátok független és boldog — Jobb odalenn nektek Hamvadó honvédek ; Ha feltámadnátok, Csak visszavágynátok. Az itt maradottak küzdnek az élettel, Ha adott is a sors, kétszer annyit vett el ; Az egykori hősök megtört, öreg szolgák, Kik sorsuk igáját csüggetegen hordják. Bizakodnak néha uj agg Simeonként S mint falevél, hullnak, elmu nak lassanként — Jobb odaleDn néktek Hamvadó honvédek; Ha feltámadnátok, Csak visszavágynátok. De nem, nem aludt ki még az a szent fáklya, Itt szunnyad szivünkben égre csapó Ián gja Szabadság istene ránk deríti arczát, Megvívjuk még egyszer a szabadság harczát; Nyíljék akkor e sir közepében ketté : Váljék, a mi vágy volt, valósággá, tetté. — Ha felébrednétek, Ti dicső honvédek, Megtörne ez átok, S velünk maradnátok ! Balogh Imre nyug. táblai biró búcsúszava. Dicsőült bajtársak ! Elsírtuk mi is forró könnyeinket, mi, az öreg honvedek, a kik mint a letűnt 50 évi időköz mértföld-mutatói, mint sírotok elkor­hadt fejfái még ma is itt állunk szent ham­vatok felett. Eisirattunk benneteket, de megsirattuk a sok ezer meg ezer elhullott hős baj társainkat, kik közül igen sokan, ma is jeltelenül porla- doznak a hazai hantok alatt. E nagy fájdalmak közepette vigaszt s csakis egyedüli vigaszt abbaa talál lelkünk, hogy véreteket, ti dicsők I nem hiábzn ontot­tátok, mert hiszeD e kiömlött drága vér ter­mékenyítette meg a haza feldúlt rögeit, — e drága vérből sarjadzott föl — habár lassan, s c-iak vártva — egy kis törpe cserje, m^ly ma már mint egy nagy terebélyes fa, e haza minden po garat nyelv- és valláskülönbség nélkül áldó és ölelő kar ágaival, egyenlően megvéd, egyenlően bétakar. E fa a szent szabadság örök élő fája 1!! Hogy ez igy van, hogy ez így lehet, az hős bajtársak a ti dicsőségetek, az a honvé­dek eltörülhetien érdeme. Azért nyugion aludhaljátok siri örök álmotokat, mert a kegyelet virraszt hamvaitok felelt. íme a hálás utókor most is megjelent, és meg fog jelenni időröl-időie, hogy az elis­merés koszorúját sírotokra helyezze, az ifjú nemzedék még azért is, hogy nagy példáito­kon okulva, a haza és szabadság iránti sze- retetökben megerősböd*>st nyerjenek s fogadást tegyenek e szent hámoknál, hogyha a haza újra hívni fogna, felragadják azon kardot, a mely alnokul megbénított kezeinkből akkor Ott kihullott. Ily Dagy, ily magasztos hivatást teljesittet- tek ti dicsőült szellemek, s teljesítsetek is, mig egy magyar él a hármas bérez között; s zeng­jétek füleibe azou fényes kor egyik dalnokának eme felhívó szózatát: Ha Írsz, csak honszerelmet zengjen minden dalod, Ha térsz, szived kövesse meghívó angyalod, Ha méssz ciaták ölibe, szakítsd föl kebledet : Hadd lássák a kiomlott vérben szerelmedet.» És most Isten veletek a viszont látásra Hadúr fényes sátorában. Vonnlás a Nagy Sándor halomhoz. Fél 5 felé járt az idő, mikor a honvéd sírok élőit véget ért az ünnepély. A közön­ség oszladozni kezdett, a menet pedig a Nagy Sándor halom felé indult. Gyönyörű látvány volt nézni a nemzetiszin zászlós és jelvényes csapatot, a mint hazafias dalokat énekelve vonult a hős tábornokról elnevezett hálom felé. Fél óra telt bele, mig megérkeztek. Az elhelyezkedés után rögtön kezdetét vette az ünnepély. A közön-ég azon a halmon foglalt ál­lást, ahonnan Nagy Sándor a csatát igazgatta. A halmon 15—18 méter magas gyönyörű em­lék áll, a mely Tóth András művészetét dicséri. Ez várt leleplezésre. Az emlék egy csooka gúlán nyugvó 8 méteres oszlop te­tején terméskőből faragott gömb van. A vá­ros felé néző oldalán emléktáb a van elhe­lyezve. Először a Petőfi dalkör énekelte el a Szabadságharcz dalát. Azután V e c s e y Imre tartotta meg magas szárnyalásu igazi hazafias hangú emlékbeszedét. A szónokot lelkesen megéljenezték. Beszéde közben hullott le az emlék oldalában elhelyezett tábla leple. Ez­után Kun Béla szavalta el nagy es mély hatás mellett alkalmi költeményét. A fiatal poétát percekig tapsolta a közönség. Ezután a koszorú elhelyezése következett. Simoafi Imre kir. tan. polgármester, ki maga is hon­véd volt — szép beszéd kíséretében lette le a város koszorúját az emlékre. Ezután B e- n i c z k y Miksa voll országgyűlési képviselő mondott magas szárnyalasu beszédet. A kiváló férfi, ki egyszersmind az országos honvédegy­letet is képviselte 1848—9-ben a 26-ik hon­véd ezred tisztje volt, s részt vett a debre- czeni cs tában. Mint szemtanú beszélte azt el érdekes vonzó előadásban mely az óriási kö­zönséget mélyen meghatotta. — Beszéde végé­vel lelkes ovácziókban részesült. Következtek az egyesületek és testületek. Majd a monstre dalárda a Szózatot énekelte el, mire a gyö­nyörűen sikerűit ünnepély véget ért.

Next

/
Thumbnails
Contents