Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 19-es doboz
44. SZÁM. Néptanítók Lapja. 5 az erősebb fegyverekkel, egy Marx tudományával, egy Lassalle éles elméjével, egy Jaurés ékesszólásával szálljon ki a síkra, mert különben még oly fáradságos igyekezet, még oly igaz jóakarat mellett is szánalom vagy nevetség lesz sorsa, mint a mi két szerzőnké. A modern földrajz iránya és célja. (Lasz Samu dr. tanárnak az Országos Közegészség- ügyi Egyesületben tartott előadásából.) Avatott és hivatatlan körökben azonképen, lépten-nyomon: röpke szólamokkal, fogalmakkal bajigálóznak az emberek. Ha e fogalmak alapos megokolását kívánnánk tőlük, jó szívvel mondom, nagyon sokan adósaink maradnának. Ilyen fogalom a modern földrajz fogalma is. Mert ennek a definíciója korántsem könnyű dolog. Olyan tudomány ez, mely az idők jártával, csak lassan-lassan fejlődött összefoglaló, enciklopédikus és egyben önálló tudománnyá s a matériája nagy gazdagságánál, meg a megművelt tudományágaknak sokféleségénél fogva, az első pillanatra szinte zavarba hozza a definíció keresőjét. A hány fő, annyiféle gondolkozás. Hiszen a cébbeli geográfusok sincsenek egyazon véleményen. Ha a földrajz matériája dolgában annyira, amennyire közel is járnak egymáshoz, sőt végeredményében meg is alkusznak egymással — de a módszer szempontjából nagyon eltérők egymástól a vélemények! A nagynevű Ratzel „a földrajz fogalma“ fölött meditálván, haladéktalanul el is mondja, hogy: „Geográfia annyit tesz, mint földleírás, és tudjuk, hogy tudományunk sokáig nem is volt egyéb, mint amit a neve jelent, t. i. a Föld szí'lének többé kevésbé rendezett leírása. Terrae universae quatenus nobis cognita est, descriptio: így határozza meg Cluverius XVII. századbeli klasszikus földrajzi könyvében.“ Szerény magunk, a tanítás első fokán, igénytelen kis könyvünkben imígy kívánjuk belevinni kis diákjaink leikébe „A mi tantárgyunk“ — a geográfiának fogalmát: A földrajz tájékoztat' bennünket a föld alakjáról, nagyságáról, mozgásáról s megismertet bennünket azzal, hogy milyen a Földnek helyzete a többi csillagokhoz: különösen a Naphoz és Holdhoz fogva. Leírja a Föld felületét, a rajta levő világrészeket, tengereket, hegységeket, folyókat és tavakat, megismerteti velünk a levegőt és annak sajátságait. A földrajzból ismerjük meg a különböző termékeket, továbbá az embert, a különféle népeket, nemzeteket és országokat. " A földrajz csak hosszú fejlődéssel jutott el mai modern irányához. Ez a modern fejlődés Varenius, Humboldt és Ritter nevéhez fűződik s végezetül báró Richthofen munkásságával és nemes példájával váltotta meg teljesen a modernség polgárjogát. Az említett Cluverius-on kívül a legkiválóbb férfiak „rendszerező eljárásukkal“ kívántak új szellemet belevinni a földrajzba. A modern földrajznak kiváló előfutárja volt az 1650 körül föllépett Bernhard Varenius, aki elsőül használta az „Általános földrajz“ (geográfia generalis) fogalmát s körülbelül mai közkeletű értelmében definiálta. Ám az ő kora nem értette meg! Lám 1701-ben Raudrand a Hictionnaire géographique című művét imígy kezdi: „A földrajz ma — divat! A köznép sorai fölé kevés ember emelkedett, akinek szüksége nem volna reá.“ Kant fizikai földrajzot tervez; a tudományt a dogmával megegyeztető Locke könyvének („Elements of Natural Philosophy“) alapeszméjével, de mert a földrajz ezt a „filozófiai irányt el nem fogadta“, a geográfia a földtanhoz csatlakozott. A fizikai földrajz „az egész földrajznak önálló és természetes alapja“, csak később került ennek a mai nagy tudománynak szervezetébe. Csak lassan-lassan vált — modernné! Varenius után másfél évszáznak kellett volt lezajlania, míg Alexander v. Humboldt-ban a földrajznak új hérosza támadt. Humboldt, a speciális földrajz terén, az okozatos összefüggésre vetett ügyet; a természetadta tüneményeket végigkíséri az egész Föld kerekségén és osztályozza is azokat. Munkássága valóban az általános földrajz művelését ölelte föl. A fizikai földrajz Humboldt nyomain haladva, fejlődve, gyermekéveit élte, de csakhamar csorba érte a kiváló jelentőségét, mert Karl Ritter — akinek érdemeit elvitatnunk nem szabad — szemlélődésének módszerében a tünemények okozatos összefüggését is számba vette ugyan, de a földrajzot inkább filozófiai históriai irányba terelte. Sokan támadták is Rittert a választott iránya miatt, azzal is vádolván őt, hogy a földrajzot a történelem „segédtudományává“ avatta. Nem átallom bevallani, hogy Richthofen hatása alatt állva, pár évvel ezelőtt magam is kissé elfogult voltam Ritterrel szemben, különösen akkor, mikor a göttingeni egyetem érdemes fiatal docensének: dr. Ludwig Mecking oceano- grat'us és klimatológusnak egyik értekezésében azt olvastam, hogy: „Ritter a földrajzot a történelem „szolgálójává“ degradálta.“ Ez a megjegyzés indokolatlan. Hiszen elvitathatatlan Ritternek az igaza, hogy: „ a földrajzi tudomány el nem lehet történelmi elem nélkül, ha valóban a földszín téri viszonyainak a tana, nem pedig elvont silányság, melynek keretén és ablakfiókain át látjuk a tágas teret — de üresen“.
