Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 19-es doboz

6

szokás szerint, megint a teketória útjára, tudniillik bizottmányhoz utasittatott.“

A bizottmánynál is rekedt a gyönyörű csatadal, ugyan Petőfi december második felében a Közlönyben kiadta s utána minden lap közölte. Önállóan Bem adta ki később, 1849 áprilisában Karánsebesen, mikor bánsági hadjáratában e várost elfoglalta.

December első felében, gyermeke születésére várakozva, irta a költő Egészt világ a harcmezőn cimii mélabus költeményét, melyben azon búslakodik, hogy gyermeke meg sem született, már is gyalázatot hozott nevére, mert nem siethet a harcba. Yégre december 15-én megszületett Zoltán fia, a min Petőfi Fiam születésére cimü költeményében ujjong, inig a Veszteti csaták, csúfos futások, A nagy- szombati csatu, Európa csendes, újra csendes, Uj év napján, 1849, Buda várán újra német zászló cimü költeményei a harc és a politikai viszonyok fordulatainak tükrei.

Időközben a kormány és országgyűlés is Debrecenbe költözött s ekkor töitént, hogy Yetter tábornok, h. hadügyminiszter érzékenyen megsértette a költőt. Hogy mi volt a sértés lényege, nincs kiderítve, csak Petőfi féket vesztett haragjából lehet sejteni, hogy érzékeny lehetett. A költő, úgy látszik, előléptetésért járt Yetternél, a ki — jó ég tudja miért — goromba válaszszal elutasította. Petőfi akkor egyenesen Kossuthoz fordult, mert, úgymond, Vetter tábornokkal többször nem fog beszélni, nehogy hamisnak tapasztalja azt a hitét, hogy a bakonyi kanászok a legcivilizálatlanabb emberek a világon. Most már nem előléptetést kért, hanem arra kérte Kossuthot, tétesse át a 28-ik zászlóaljból Bem táborába, mert véleménye szerint mostanában gyalázat nélkül ‘csak Bem oldala mellett lehet az ember.

*

Kossuth teljesítette Petőfi óhaját s a költő családját Vörösmartyékra bizván, január közepén többedmagával Erdélybe indult. Útközben lelke, melyet a mindenféle méltatlan megalázás levert, fölvidult és repülve-repült a lengyel hős felé, kinek hire akkor már bejárta a hazát, hiszen vMSaffaglalta Kolozsvárt és Szebén felé szorította az ellenséget. Maros vásárhelyt sebesültszállító karavánnal találkozott, mely Bemnek a szebeni vesztett csatában sebesült honvédéit hozta. Tőlük értesült arról, hagy Bem Szelindeken van s bár társai elmaradtak, ő másodmagával Bem elé sietett. Medgyes és Nagy- Selyk közt találkozott Kiss Sándor alezredes székely seregével s szive gyönyörűséggel telt el, mikor a székelyek megtudván nevét, dörgő éljenzésben törtek ki éslelkesültentódultakfelóje.

E szép kezdetnek szebb folytatása Ion. Január ‘25-én ért Petőfi Szelindekre és Bem az előtte ismeretlen magyar irodalom lángeszű költőjét nemcsak szívesen, de megkülönböztetéssel fogadta. Bem, különben is egyetlen valóban forradalmi vezérünk, méltányolni tudta, mily haszonnal jár a lelkesedés ez eleven forrása táborában. Mint egykor Kosciusko Niem- cevic Juliánt, a lengyel költőt, ő is hadsegédévé nevezte ki Petőfit, a Szebennél elesett Térey helyébe.

A költő annak az álomnak, mely a szabadságharc hajnalán született, de utóbb mindinkább beleveszett a csalódás szürke ködébe, megvalósulását érte meg itt, Bem oldalán. Harc, vész, diadal, dicsőség, babér . . . Lelke mámorban fürdik és szent ámulattal néz a kis szürke férfiúra, a ki éppen olyan nagy embernek, mint hadvezérnek. A makacs, hajthatatlan lélek megszelídülve simul Bem alakjához és oly szeretettel néz rá, mint fiú az atyjára, oly imádattal, mint a hivő Istenre. Meghódolt e nagy jellem előtt, melynek sem közéleti, sem magán tetteiben, sem nyilvános, sem benső viszonyaiban gyöngesóget, foltot nem látott. Soha embert nem dicsőített Petőfi verseiben, kivéve Bemet, kivel szemben elhajított minden demokratikus álszemórmet és valósággal istenítette. A viszony e két ember közt valóban apa és fiú viszonyához hasonlított. Bem megbecsülte a kincset, melyet a sors feléje vetett. Az apa gyöngédségével bánt az érzékeny lelkű költővel és varázslathoz hasonlító hadi tettei, a folytonos harci zaj közt is talált rá időt s módot, hogy figyelmét s gondját éreztesse vele.

Mint katona, mint honvéd, Petőfi, bátor, vitéz és halált megvető volt. Gyorsan alkalma

BUDAPESTI HÍRLAP. (209. u.>

nyílt megszívlelni a puskapor-szagot, mert öt nappal megérkezése után, január 30-án volt a szelindeki csata és a magyarok Istene megadta a költőnek, hogy tíizkeresztelője diadallal végződjék. Az ellenség kénytelen volt Szeben felé visszavonulni, hogy aztán Vízaknánál, a hol Bem a magyarországi segélyhadat megvárni akarta, nagyobb erővel újra megmérkőzzék Bemmel. Számos szemtanú bizonyítja, hogy a költő e csatában, mely különben a mieink vereségével végződött, példás vitézséggel harcolt. Bemnek, a ki a csata előtt meghagyta neki, hogy a tüzvonalon kívül maradjon, azt felelte, hogy egyelőre megígéri, de nem tudja, mit tesz, ha az ágyuk dörgését meghallja. Nem is engedelmeskedett. A jobb szárnyon, melyet Bethlen Gergely gróf vezényelt, buzdítva és lelkesítve lovagolt a golyózáporban, egyik csapattól a másikhoz lovagolt és rósztvett egy lovasrohamban, melyet Bethlen vezényelt, sőt mikor Bethlen Bem rendeletéből a lovasságot visszarendelte, Petőfi, a ki a parancsot nem hallotta, a hu- szárság egy részével tovább előre rontott s csaknem foglyul esett. E csata után Bem oldalán résztvett a Vízaknától Déváig való dicsőséges visszavonulásban, mikor „négy nap dörgött az ágyú“ és „minden talpalattnyi földet magyar vér öntözött.“ A piski csata előtt azonban Bem, a ki itt egy kártyára tette föl Erdély és hadserege sorsát, Petőfit gyöngéd gondossággal el akarta távolítani a veszedelemtől és futárként Debrecenbe küldötte a kormányhoz. Diadaltól mámorosán jelenik meg a költő Debrecenben, megírja a Közlöny-nek Bem harcait és boldogan Írja Aranynak: -„Tudod, mindig édes volt előttem a családi élet, de soha oly édes, mint most, midőn elmúlt csaták után és uj csaták előtt ölelhetem feleségemet, fiamat.“

Debrecenben csak pár napig akart időzni, a mig dolgait elvégzi. Családját Szalontára viteti Aranyókhoz s maga rohanni akar vissza Erdélybe s akkor — ismét alkalma volt érezni a hazai indolenciát. Petőfi Mészáros tábornok hadügyminiszternek is hozott iratokat Bemtől. .tJ. hadügyminiszter előtt rendes demokratikus viseletében, kihajtott inggallérral, nyakravaló és keztyíi nélkül jolent meg. Mészáros önfeláldozó és tiszteletreméltó hazafi volt, de régi szabású katona, ki már mint tábornok került a honvédséghez. Nem is tudott észrevenni egyebet Magyarország legnagyobb költőjén — a nyakravalótlan inggallérnál. Hiszen a derék, különben igen vitéz tábornok mindig is inkább nézte a nyakravalót, a copfot, mint a fejet. A mit Bem a saját adjutánsán nem vett észre, azt tüstént észrevette a jövevény tiszten az éles szemű Mészáros és szinte csodálatos, hogy még is Bem verte meg mindig az ellenséget, Mészárost pedig mindig az ellenség. Most is kicsinylő gunynyal vegyest keményen megdorgálta Petőfit a nyakravalótlanság miatt s mikor az fölháborodva nem jelent meg újólag, nyakravalósan előtte, megrendelte, hogy vagy tartsa meg a katonai rendet, vagy mondjon le. Petőfi azonnal lemondott és éles levelet irt a miniszternek, kiben volt elég humor, hogy . a levelet szó szerint kiadta a Közlönyben, hadd lássa a világ, milyen leveleket kap a hadügyminiszter. Petőfi még a Nyakravaló cimü nagyon goromba versével is boszut állt Mészároson, mely vers a Március tizenötödikében jelent meg. Mészáros ezen „jót kacagott“, de nem tett lépéseket ellene.

A költő azonnal Erdélybe sietett, hogy köz- vitézként jelentkezzék Bemnél. Bem seregét Med- gyesen érte utol, de minthogy megbetegedett, Kolozsvárra küldték gyógyulni s mikor föl- gyógyultan jelentkezett Bemnél, az rangját azonnal visszaadta, ismét segédtisztévé tette és neki ajándékozta a saját arabs paripáját. Bem segédtisztjeként volt jelen Szeben bevételénél és rósztvett Bem előnyomulásában Szászsebes felé. E harcokban is vitézül viselkedett és április 1‘2-én Bem sajátkezüleg tűzte mellére a harmadosztályú vitézsógi érdemrendet; mert jobbja még föl volt kötve, ezt mondta: „Bal kézzel tűzöm föl, szivem felöli kezemmel.“ „Uly megilletődéssel — Írja Petőfi — melytől, ha eszembe jut, most is reszket a lelkem, ezt feleltem: „Tábornokom, többel tartozom önnek, mint atyámnak ; atyám csak életet adott nekem, ön pedig becsületet.“

1899. julius 30.

Mikor Bem kiverte Erdélyből az egyesti. osztrák-orosz hadat, serege egy részével Bánátba sietett. Vele ment Petőfi is. A had öntötte, mely azonban nyomtatásban csak holtí után jelent meg.

Kiábrándultán vonult a magánéletbe. Egy ideig Pesten ólt meglehetős szükségben, úgy, hogy „könyes szemmel“ kénytelen volt a Bemtől ajándékozott lovat is eladni. Később azonban Szemere Bertalan belügyminiszter Csengery Antal fölhívására, a ki értesült a költő nyomoráról, megvette A honvéd cimü költeménye 25.000 példányát ötszáz forintért. Ezzel Petőfi tűrhetően rendezhette anyagi ügyeit és az orosz betöréskor Jött a halál és Föl a szent háborúra ! költemónyeivel igyekezett fölverni a nemzetet abból a megdermetsógtöl, melybe az oroszok első megjelenése ejtette. Az általános fejvesztettség és demoralizáció láttára elkeseredetten Mezőberónybe vonult családjával Orlay Petrich Somához s itt időzött julius 18-ig, bánatos kedvvel, irodalmi munkálkodásban keresvén vigasztalást. Egyebek közt egy nagyobb színdarabba fogott, melynek tárgya az eperjesi vórtörvényszók volt.

Az oroszok közeledtére Aradra akart indulni. Családjával julius 17-én már fel is ült arra a szekérre, mely vitte volna, de induláskor a lovak megbokrosodtak, nekivittók egy magtárnak a kocsit, melynek rudja és egyik lőcse eltörött. Az utazás e napról elmaradt. Másnap reggel a kocsi újra előállt. Petőfi kissé késett az indulással. Egyszerre honvédekkel megrakott két kocsi vágtatott el az ablak alatt, melyek egyikében meglátták Egressyt. Petőfi rákiáltott, a kocsi megállt és Egressy Kiss Sándor ezredessel beállított Petőfihez. Kiss ezredes, ki Bem futárjaként Szegeden, a kormány székhelyén járt, üzenetet hozott a költőnek Bemtől, melyben a táborba hívja. (Mások szerint Farkas segédtiszt lett volna az üzenet hozója.) Petőfi egy pillanatra elszomorodott, mintha végzetének sötét szárnya érintette volna lelkét . . . Habozva fordult feleségéhez:

— Mit mondasz, Juliskám, menjünk-e?

Felesége azt felelte, hogy kész bárhova követni őt. Petőfi erre elhatározta, hogy Bemhez megy.

A kocsi mindjárt megindult és Petőfi julius 20-án Tordára ért. Feleségét itt hagyta Miklós Miklós református pap gondjában, maga pedig sietett tovább. Útja eseményeiről hirt ad utolsó levele, — az utolsó, melyet az életben irt, keltezvén azt Maros-Yásárhelyről, julius 29-én, két nappal a végzetes segesvári csati előtt.

Ezt a levelet, melyet meghatottság né! kül senki sem olvashat, egész terjedelmébe ide iktatjuk :

„Kedves édes Juliskám, e szempillantásb értem ide vissza hat napi szakadatlan utazás úti Fáradt vagyok; kezem úgy reszket, alig bifooi tollat. Megkaptad-e elöbbeni két levelemet ? egyik« innen, a másikat Kézdi-Vásárhelyröl Írtam. Elmoi dóm röviden utamat. Itt hallottuk, hogy Bem eg csapattal Moldvába meut. Utána. rugaszkodtur Udvarhely, Osik-Szereda, Kózdi-Vásárhely, Bere felé ; ott találkoztam ’ vele, már visszaj Moldvából, hova lázitó proklamációkat vitt s ráadásul kegyetlenül megdöngetett négy« oroszt egy zászlóaljjal. Berecken jön hozzá tudósítás, hogy Szász-Régenuól megverték a mié két s ezek borzasztóan szétfutdttak, vágtat tehát ide a bajt holyrehozni Kézdi-Vásárhelyt Sepsi-Szentgyörgyün, az Evdövidéken, Udvarhely' keresztül; én vele. Rohantunk szinte megállás kül. Iszonyú ut volt. Most vagy két napig leszünk, mig a sereget egy kissé rendbe sz' aztáu mit teszünk? ő tudja. Elöbbeni leveleml Írtam, hogy Csik-Szeredának és Kózdi-Yás helynek gyönyörű vidéke vau ; Sepsi-Szei györgyó talán még szebb, a város is jobb tetszik. Majd körülményesebben megvizsgálju ha együít utazzuk be Háromszéket, mint fészket rakni akaró fecskék. Bemmel Berecke találkoztam, megálltam hintája mellett s köszöntet neki; ö odapillant, megismer, elkiáltja magát s k nyújtja felém, karjait, én fölugrom, nyakába ború tam, összeöleltük és csókoltuk egymást: „mon fiit mon fils, mon fils !“ szólt az öreg sírva. A körül álló népség azt kérdezte Egressy Gábortól, hog; „fia ez a generálisnak?“ Most meg sokkal nyája sabb, szívesebb, atyaibb irántam, mint eddig pedig eddig is az volt. Ma azt mondta másik segédtisztnek: „Melden Sie dem Krieg minsterium, aber geben Sie Acht, melden Sie c wörtlich: mein Adjutant der Major Petőfi, welcl • abgedankt bat wegen der schändlichen Behandle des generals Klapka, ist wieder in Dienst getrete 1 Szinte már az útban mondta, hogy neked