Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 19-es doboz
1899. julius 30. BUDAPESTI HÍRLAP. (209. sz.) 7 Maros-Vásárhelyt csináljunk szállást s ide hozzalak. Nekem is ez a fővágyam, de mig erősebb lábra nem állunk a szomszédban levő oroszok irányában, addig ezt tenni nem merem. Csak két mértföldnyire vannak innen s az idevalók a napokban is szétfutottak, mint a csirkék. De mihelyt némileg biztos lesz a hely, az lesz első dolgom; meg lehetsz felőle győződve. Hogyan vagytok, kedves imádott leikeim ? ha ón hallhatnék valamit felőletek ! ha lehet, ha valahogy szerét ejtheted, irj csak egy szócskát is, édes angyalom. Én nem mulasztom el az arra menő alkalmakat. Szopik-e még a fiam ? válaszszátok el minél előbb s tanítsd beszélni, hogy meglepjen. Csókolom a lelketeket és sziveteket miljomszor számtalanszor imádó férjed Sándor. Mielőtt a költő Vásárhelyre ért, Udvarhelyen tragikus esemény történt vele. Egy udvarban, melyet honvéd-tüzérek foglaltak el, a kutból vizet akart inni s egy részeg cseh tűzmester sértegetni kezdte. Hiába hivatkozott Petőfi tiszti rangjára, a tűzmester a vászon- atillás őrnagyot nem akarta elismerni, végre is egy főbbrangu tiszt befogatta. Bem halálra Ítélte a szerencsétlent s bár Petőfi mindent elkövetett megmentésére, főbe lövette. A költő, hogy ily esetektől meneküljön, Vásárhelytt azonnal megrendelte az őrnagyi egyenruhát. Nem viselhette soha . . . Marosvásárhelyről Bem julius 30-ikán Szókely-Kereszturra vezette kisded seregét. Petőfi utána indult. A reggelit e napon a szállásadó ház ifjú asszonya, Görög Károlyné született Ziegler Vilma szolgálta föl a honvéd- tisztek társaságának. A reggeli alatt Egressy arra kérte Petőfit, eszközölje ki Bemnél, hogy ö is csatlakozhassák a sereghez. — Hiába kérem, felelt Petőfi, hisz engem sem akar vinni egyáltalában, hanem én nem bánom, ón többé tőle el nem maradhatok egyetlen pillanatra sem s Kurcz őrnagy megígérte, hogy fölvesz kocsijába. Egy óra múlva Bem tilalma ellenére kocsira szállt a töltő. A lovak gyorsan ragadták a kocsit Segesvár irányába. A fölvert por gyorsan elfödte alakját a háziak elül — és örökre a nemzet szeme elül. Ezután már csak egy halálnak eljegyzett kisded honvédsereg és néhány vérszomjas kozák látta . . . Sebők Zsigmond. A segesvári ütközet. Budapest, jul. 29. A viharos élet közeledik a nagy nyugalomhoz, a halálhoz ... A protétai ihlettel mondott jóslat a beteljesedéshez. Erdély összes kapuit betörték a támadó oroszok. Sok vitéz Székely vére elfolyt a szorosok védelmében ... de a végzetet nem állíthatták meg pusztító útjában ... A majdnem egy év óta dúló harcban kifáradt Erdélyt csüggedós szállta meg, mikor a minden oroszok cárjának csillogó ezredeit látta töméntelen számmal hazája földjére nyomulni. De azért maroknyi csapatokban bár, szembeszállt éjszak zsarnokának katonáival . . . Hiába volt minden. A márciusban Oláhországba kivert osztrákok is újra megjelentek Erdélyben. Es a havasok lakói újra megmozdultak, hogy lecsapjanak a magyarokra. Es ide, hol minden bokor ellenséget sejtett, sietett Petőfi Sándor, hogy a végső küzdelemben redves tábornoka, Bem apó oldala mellett legyen. A segesvári ütközet Bemtől egy merész hadi stikli volt, a minő neki igen sokszor sikerült — ezúttal azonban nem. Nincs tisztára kiderítve, hogy mi vitte Bemet e vakmerő támadásra. A helyzet ez volt: Lüders, az erdélyi orosz vezér, a ki okosabb és mozgékonyabb volt, mint Paskievics, hamar belátta, hogy addig Erdély nincs leverve, a mig a székelység erejét meg nem töri. Öt oldalról egyszerre indította az orosz-osztrák-oláh csapatokat a Székelyföld ellen. Ő maga Nagy-Szebenböl Segesvárra vonul 16.000 emberrel és 2d ágyúval. Ez utón akart az északi orosz sereggel egyesülni. Bem jul. 29-én Maros-Vásárhelytt értesült az oroszok tervéről s ezt az egyesülést mindenáron meg akarta akadályozni, vagyis az orosz hadtesteket egyenkint megverni. így ment neki a kezeiigyében levő csapatokkal — 2400 gyalogos 250 huszár és 14 ágyú — egyenesen az oroszok föerejének Segesvárott. Mikor tisztjei figyelmeztették erőinek csekély voltára, azt felelte: — Az ember akkora erővel támad, a mekkorával rendelkezik. Arra azonban el volt készülve, hogy a csatát elvesziti. Legalább Petőfinek szigorúan megtiltotta, hogy kövesse. De Petőfi nem hallgatott a parancsra, követte az utat, a melyet végzem neki kijelölt. Julius 30-án este Szókely-Kereszturra ért, hol Varga Zsigmond- nál hált meg. Julius 31. Petőfi öt órakor kel föl, a család terített asztala, reggelije már készen várta. Petőfi egy csésze kávét ivott, s akkor a fiatal házikisasz- szony arra kérte, hogy szavalja el valamelyik költeményét. Petőfi lehajtott fejjel gondolkozott egy darabig, aztán valami csodálatos elöórzettöl megkapva, fölugrott s szenvedélyes hévvel elszavalta: Egy gondolat bánt engemet, Aggban, párnák közt halni meg . . . A boldog leány nemzeti szinü szalaggal kötötte körül a csészét, melyből Petőfi kávézott és eltette ereklyéi közé. Hat órakor szives búcsút véve, elindult Petőfi Kereszturról, hogy Uj-Székelyen csatlakozzék Bemhez, de a vezért már nem találta ott, útban volt Segesvár felé. Petőfi Bemet Hójasfalvánál érte utói. Együtt voltak ott a törzskarral, mikor 7 és 8 óra közt Fejéregyháza felől puskalövéseket hallottak ... A magyar előőrsök az orosz csapatokra bukkantak . . . Megkezdődött a segesvári ütközet. A szűk völgy, melyben az ütközet lefolyt, a Nagy-Küküllö két partján fekszik, s magas, erdö- koszoruzta hegyek veszik körül. Alsó kanyarulatánál, hegyekre ópitve, messze láthatólag fekszik az ódon Segesvár, felső részén Fejóregyháza. E két hely közt folyt a harc. Fejóregyháza felöl a székely- udvarhelyi, Segesvár felől pedig a marosvásárhelyi országút ereszkedik a völgybe. Bem átvonul a leégett, s romokban heverő Fejéregyházán s a falu előtt és fölött foglal igen kedvező állást. Tartalékját a falu mögött hagyta, szekereit a faluban helyezte el, ágyúit pedig úgy állította föl, hogy Segesvár felé az egész völgyet dominálták. Miközben a honvédsereg lassan elhelyezkedett s a tisztek kutatva irányozták messzelátóikat Segesvár felé, a megriadt kozákok megeresztett kantárszárral vágtattak Lüdershez a jelentéssel, hogy itt az ellenség. Lüders azt hiszi, hogy ez csak oldaltámadás, mert Maros-Vásárhely felől várta a fötámadást. Azért a parancsnokságot átadja ívin tábornoknak, azzal az utasítással, hogy csak védelmi harcra szorítkozzék, maga meg a marosvásárhelyi országutra siet, ott hadirendbe állítja serege zömét s onnan várja a főtámadást. Eközben — úgy délelőtt 11 óra tájban, — megdördülnek Bem ágyúi. Az első lövésre halálosan találva bukik le a lóról a kemszemlére indult Skarialin tábornok, lovasezrede ólóp. — Éljen a magyar! — harsog föl a magyar- sereg kiállása, s a balszárny szuronyrohamra indul. Az ágyudörgés, a puskafopogás mindkét oldalon mogkezdődik. Füst borítja a völgyet, s csak az orosz hurrá! vagy a magyar rajta! hallatszik ki belőle. A szűk völgy akadályozza az orosz lovasság kifejlődését, Bem kitűnő ágyutüze is nagyon zavarja őket, meg félelmük a marosvásárhelyi oldaltámadástól: mindennek az az eredménye, hogy a harc mozdulatlanul folyik. A csekélyszámu magyarság nem tud döntő rohamot kifejteni, mindannyiszor kénytelen eredménytelenül visszatérni állásába, viszont az oroszok is megelégesznek a rohamok visszaverésével s a maguk részéről nem támadnak. így folyik a harc a júliusi hőségben, egész délután. Bemnek három ágyúja megrepedt, igen sok embere elesett vagy megsebesült, alóla is két lovat kilőttek. De ez ideig az oroszok sokkal többet vesztettek. Bem remek ágyutüze számos ágyújukat leszerelte ; s gránátjaival fölgyujtotta két puskaporos szekerüket. A robbanás százhetven orosz életébe került. Öt-hat óra tájban az oroszok rájöttek, hogy Maros-Vásárhely folől nem fenyegeti őket veszedelem s ekkor egész erejükkel Bem még megmaradt csapatai ellen fordultak. Közelgett a katasztrófa... Petőfi a csata elején Bem mellett volt, fegyvertelenül, vászonatillában. Bem haragosan rámordult, hogy menjen a tartalékhoz s erre eltávozott. Utóbb a csatatér különböző pontjain látták, hol az ágyuk mögött, hol a faluban, a fogadó udvarán, hol a kocsija állt. Lengyel János ezredorvos délután 4 órakor látta Petőfit, hogy egy rombadőlt sütőkemencéről figyelte a harc menetét. Egy ágyúgolyó harminc lépésnyire tőle lecsapott és fölverte a port. Való- szinüleg Petőfinek is jutott valami belőle, mert atillája ujjával sokáig törűlgette a szemét. Itt maradt egy félóráig. Azután közeledett oda, hol Lengyel a sebesülteket kötözte, majd a Fejóregyháza alatt folyó patak hídjának karfájához dőlve merengett, s tekintete folyton a csatatérre meredt. Azután emeltebb helyre, a falu vetéskapujához ment, nekivetette hátát s mozdulatlanul Segesvár felé nézett. E pillanatban irtóztató zsibaj, orditás, hurrákiáltás, jajgatás hallatszott Petőfitől jobbra. 0 nem nézett oda, annyira magába volt merülve . . . Vagy talán már a halál sötét alakja rajzolódott eléje a fényes napalkonyati égen? Lengyel Petőfi mellé futott, hogy megtudja a pokoli zsivaj okát. — Mi baj őrnagy ? — kórdó Petőfit. A költő nem felelt. Mi történt e percben a osatatéren ? Az utolsó rohamban visszavert katonáink beomlott sorokban hátráltak s utánuk roppant tömegekben tódultak az oroszok. Immár Lüders egész serege. Ordításuk az eget verte, sisakjaikon és fegyvereiken vakítóan tündöklőitek a napsugarak. A Küküllő jobbpartján két ezred dsidás tört elő. Alig ezer lépésre Petőfitől. Lengyel rákiáltott a költőre s odamutatott. Abban a percben vágtak bele egy négyszöggé alakult honvódzászlóaljba a dsidások. A maroknyi huszárság a dsidások ellen vakmerő rohamot intézett. Petőfi odameredt s csak annyit felelt Lengyelnek: „Potomság!“ Pedig akkor már a négyszög meg volt bontva, mert az oroszok ágyúval is lőtték s a dsidások, . mészárolták a futó honvédeket. ií> sa í;j Ekkor Lengyel a balszárnyin mutatott, hol már Bem és egész táborkara futott. Az oroszok erős lökése egyszerre föltaszitotta a kisded magyar sereget. Petőfi odanézett, aztán megfordult és az országúton futni kezdett. Lengyel lóra kapva menekült ugyanazon irányban. Mikor már a falun jól túl jutott, vette észre, hogy egy kozákezred a Kiiküllö jobb partján messze fölhaladt s ott igyekszik át a vizen, hogy szembefordulva a futókat bekerítse. A lovasságnak sikerült e veszedelemtől megmenekülnie, a tartalékban állóknak is, a ki gyalogos a tűzben volt, az mind bekerittetett, tehát Pttőfi is. Lengyelt lova megmentette. A mint egy dombra érve, visszapillantott, látta Petőfit íödetlei fővel, széteresztett ingnyakkal, lengő atillával futni Gyalokay Lajos honvédszázados volt az, a ki nek kocsiján Petőfi az utolsóelőtti és az utolsó ns pon jött. A csatatéren elváltak s Gyalokay csak katasztrófa pillanatában találkozott újra vele, miko. Petőfi hajadonfőt szaladt a fehéregyházi utón Gyalokay rákiált: — Gyere velem! — s megragadta Petőfi kezét, — kocsim amott van a bokrok közt. — Azt hiszed? — felelt Petőfi keserűen — hogy van ebben a pokolban olyan bolond, a ki helyt merne állani ? Nincs itt szabadulás, igyekezzünk a túloldalra, ott tán megmenekedhetünk. Gyalokay habozott. — Nincs idő a gondolkozásra, én megyek. Isten veled! Erre leugrott a töltésről és eltűnt. Gyalokay nem látta többet. Nagyórdekü, de kérdés, hogy megbizható-e, Szkurka György Vilmos-ezredbeli küzhuszár elbeszélése. Ez az egyetlen ember, a ki látta meghalni Petőfit. Szkurka vallomását Vájná Sándor kolozsvári ügyvéd jegyezte föl. Szkurka egy tipikus, rendithetetlen, kötelességtudó vén huszár, a csata napján negyedmagával Bem kocsijának fedezetére volt rendelve. Az ezred többi része Kőhalomban feküdt és nem vett részt az ütközetben. A csata napján este 10 vagy 11
