Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 19-es doboz

-- .<ariiV>

1899. Julius 31.

200. szám.

egymás!, csókolva egymást átölelve esett el a szabadsággal. Mert ami ezután történt, az nem volt egyéb, mint egy szétmarcangolt nemzet halálos hörgése. De midőn pora elvegyült a hazaföld porával, e drága kincset szárnyaira vette a halhatatlanság és szállt vele bércekről hegyekre, völgyekről rónákra s miként anap tiizét sugarakra töri a levegő, hogy mindenüvé, mindeneknek nyújtson éltető melegéből, akként e drága kincset is parányokra osztotta az örökkévalóság, hogy e hazának minden újszülöttje az első lélekzetnél belehelje a Petőfi Sándor szellemét.

Nem siratni jöttünk annak halálát, ki milliók lelkében él. Dicsőségünket jöttünk bele kiáltani e világba, mivelhogy ő a mienk. Jöttünk, hogy megtiszteljük őt az ő emlékezetében, mert soha senki sem volt tisztább, n int ő. Hálálkodni jöttünk a gondviselésnek, hogy őt nekünk adta. Ki az, aki nincs itt? Lantod nem tört ketté nagyszellem. Bűvös hangjára ime most is megmozdult a föld és ide küldötte gyermekeit. Szász barátaink üdvözöllek! Mivel müveit nép vagytok, meghódoltok a nagy költő emléke előtt és legyelek üdvözölve ti is szerb ajkú barátaink, kik két csillagot tűztetek a magyar égboltra: Damjaniosot és Petőfit! Hát a román testvérek hol vannak? Ily hamar elfeledték volna, hogy kezeikről a jobbágyság bilincseit az ő lángja segítette leolvaBztani ? Szabad népet legméltóbban ékesit a hála; hol vannak?

De ti, székely véreim itt vagytok; ő titeket nagyon szeretett. Forró ölelését ugy-e, még most is érzitek?

Édes szavát, melylyel emléket emelt a székely vitézségnek, ngy-e, még most is halljátok ? Lantja nem varázsolt nektek szabadságot, mert ti szabadok voltatok akkor is. De eljött, hogy veletek harcoljon. Vére itt vegyült össze a székelyek vérével. Élete az egész nemzeté volt; utolsó lehelete, a tietek. Dicsősége a müveit világ tulajdonába ment át. Ki az, aki nem ismeri őt ? Hol tanultatok szerelmet, erényt, kötelességet, bátorságot és gyengédséget, önfeláldozást és haragot, ha nem az ő dalaiból ? És mi ébresztetto eddig szivetekben a hazafiságot, ha nem az ő tüzes csatadalainak sorai? Úgy száguldottak, mint egy lovassági roham ; s e csatadalok nyomán győzelmek fakadtak. Az a nemzet, mely egész világot felforgatta, s a romokon uj é3 szebb világot hozott létre, mely a szabadságért legendákat és jogaiért hőskölteményeket irt a történelem lapjaira; — ez a nemzet a Kossuth Lajos és Petőfi Sándor nemzete volt.

Hálát adunk gondviselő édes atyám, hogy nekünk adtad őt. Hozzád képest tiinedező párak vagyunk mindannyian. De a te hatalmadtól függ, hogy a párázatnól harmntcsepp legyen, vagy förgeteg. Te akartad atyám, hogy nemzetünk megtermékenyítésére a Petőfi dala harmatcsöpp, és ellenségeink pusz- tására az ő vészkiáltása förgeteg legyen. Aldnssók <% te jóságod és böicseséged mindörötkön örökké. Amen. (Lelkes él enzés.)

Zugó tetszéssel fogadta a tömeg Bariba beszédét. Midőn elismerésről szólt a szász népről, a közönség tüntetőén éltette a szászokat, akik mégha - ássál köszönték meg az ovációt.,-Midőn a románok távollétéről szólva azt kérdezte, hol vannak a románok, többen küzbekiáltottak :

— Sajnos, nincsenek itt.

Azután Ábrányi Emilnek gyönyörű költeménye került sorra és a zugó tetszésvibar múltával Bársony István Petőfis zerelme oimü hatásos felolvasásban szólt Petőfiről és nejéről, utána pedig Endrödi Sándor lapunkban már közölt remek költeményét szavalta Somló Sándor nagy hatással.

Szász Gerő saját gyű:tó költeményét szavalta folytonos totszés és éljenzés közepette. Végül a kolozsvári dalkör Ábrányi Kornél alkalmi Petőfi-da ad adta elő.

(Az országgyűlés kegyelete.)

Most következett a küldöttségek koszoruürk elhclyrzéso. Először Talltán Béla képviselőházi alel- nök lépett a sirhoz s a képviselőház gyönyörű koszomjái (felirata: Az országgyűlés képvjse óhaza — Petőfi Sándor emlékének) a következő beszéd kíséretében tette le az em!ékoszlopra:

Nemosak a lánglelkü költő, hanem különö- nösebben a ház fins erényekben kimagasló egyén emléke előtt ba'tom meg a magyar képviselőház zászlóját ér adózom az elismerés babérjával. Amit Petőfi irt, az gyönyörködtetett, lelkesített és elragad tt; amit tett, az tündöklő példaként hevítse e faj minden fiát! Most é- mindenkoron úgy legyen! Mert igazolta azt, hogy idegen nemzetiségben születni is az n kö telességgel jár, e hazát lángolóan szeretni érte és érdekében minden aspirációt és vei- leit ást feláldozni, szükség esetén jogaiért meg is halni! Kihalt volna az e példa által adott elv teljességének érzéke a honban ? Nem és százszor nem ! Ha egy horvát Zrínyi, egy szláv Frangepán, egy szerb Dugovics s a többiek és mindezekkel egyenrangban egy Pet- rovicsnak született Peíőfi fénylő tetteikkel igazolták, h így magyarnak születni vegyes vérből, sőt idegen ajkakkal is lehet és kell, ha e haza földjének gyümölcseit élvezzük, törvényeinek előnyeit kihasználjuk, oltalmában, védelmében és támogatásában részesülünk : akkor ez irányban csak egy elvnek szabad e hazátlan érvényesülni s ez az: ho y tartozzék annak lakója bármely faj vagy nemzetiséghez, büszkeségét és kötelességét találja aoban, hogy ő is e magj-ar haza hu fia. alkotmányos királyának tántorithatlan

alattvalója, érzésében, szívverésében és tettben

egyenlő velünk, mindenkor jobb és kiválóbb ha lehet, de soha, még gondolatban sem nagyobb ! Ennek nz egyszerű kötelességnek adta kiváló példáját Petőfi 1

Eljárása legyen öröksége és vezércsillaga összes nemzetiségeinknek a Kárpátoktól az Adriáig! Poraiból fólszázad múltán szálPon fel világitó példája hazafias érzésének; imádsága, lelke és meggyőződése legyen az minden e hazában lakó idegen nyelvet beszélőnek! Csak úgy lesznek boldogok ők, testvérek velünk, e haza pedig ki és befelé egyaránt szilárd és erős lesz,

Petőfi példájának ezen irányban leendő teljes megvalósításáért imádkozva, teszem le a magyar országgyűlés képviselőházának a nemzet képviseletében küldött koszorúját emléke előtti“

A beszéd mély hatást gyakorolt és percekig tartott tetszés után báró Zeyk József néhány lelkes szó kíséretében a főrendiház koszorúját tette le.

(A kormány képviselője.)

Frenetikus lelkesedés szállta meg az áhitatos tömeget, a midőn Zsilinszky Mihály a kormány képviselője előállt és letette a kormány, a kultusz- miniszter és tudományos akadémia koszorúját a sirra, a következő beszéd kíséretében:

Mélyen tisztelt nagyközönség!

Mikor egy nagy, hatalmas szellem emlékénél a magyar géniusz ünnepet ül: erről nem hiányozhatnak az e géniusz által vezérelt országos kormánvm.k és az ország legelső tudományos intézetének koszorúi sem.

E diszkoszoruk egyikét a magyar kormány, másikát dr. Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter, a harmadikat pedig a Magyar Tudományos Akadémia küldi Petőfi Sándor emlékének.

No vonjon le a koszorúk becséből az a körülmény, hogy azokat én — és nem az a kiváló férfiú hozta ide. aki nemzeti közművelődésünk lcgméltóbb fővezéreként már a törvényhozás te-méhen és másutt is, lángleikének egész melegével oly ékes szavakban hódolt a nagy költő szellemének. (Élénk éljenzés.)

Bizonyára senki sem fájlalja őszintébben, mint ő, hogy gyengélkedő egészségi állapota megfosztotta a személyes jelenlét örömétől és ezen impozáns, a masa nemében páratlan kulturális ünnepély közvetlen szemléletétől.

Mert lehet-e magasztosabb látvány, mint az, mikor egy egész nemzet keg3?eleteneli nyilatkozásaként a magyar társadalomnak és közéletnek szine-java önkényt meghódol azon magas eszmények előtt, melyeknek kultusza néikül nemzet nagygyá nem lehet soha?

A világfenntartó erők, a fény, a hő, a villany hatása a természet külső tüneményeiben nyilvánul ; a nemzetfenntartó szellemerők, az ideális gondolatok és érzelmek pedig azon emberek lelkében, akiket.» az Isten a népek vezéréül és tanítóiul rendelt.

Mi teszi nagygyá, mi teszi kegyeletünk tárgyává Peöfi Sándort? Az, hogy nein földi jutalomért, nem önző hiúságokért, hanem ideális célokért: hazái i nagyságáért tudott hevü'ni, élni és meghalni! Benne latjuk megtestesítve az emberi nem haladásának egvik problémáját : a költő és nép kölcsönös hatásának, a nagy szellemi változások és események létrejöttének titkát.

Ő megtalálta népét, mely megértette; megtalálta nemzetét, mely dalainál lelkesült, megtalálta és részben megteremtőbe azt a korszellemet, mely tollának varázserőt és teremtő inletet kölcsönzött.

De a nép is megtalálta igaz költőjét ő benne, aki magasba tudta emelni a lelkeket, aki ihle t prófétaként hirdette a tiszta honszerelmet, a szabadságot, az ebből eredő nagyságot és aki meg- állmodta mindazt, ami ötven óv óta nagy és dicső történt e hazában.

Óh ha az ő prófétai lelke égi magasságából lenézne reánk, lenézne félteit nemzetére: bizonynyal örömmel látná, milyen sok valósult meg abból, amit ő félszazad előtt megálmodóit!

Látná, bőgj7 a nemzet, melynek ő ébresztője volt, nem hr.lt meg, hanem él és egy uj évezred küszöbén reményteive néz a lövőbe.

Látná, hogy a haza, melyért ő vértanuságot szenvedett, nincs darab’ km szaggatva, hogy népei nem emelnek egymás ellen gyilkos fegyvert, hanem a közös szabadságnak örvendezve, versenyeznek egymással nem karddal és tűzzel, hanem iskolával, gyárral, kalapácsosai és ekével.

És bizonyny .1 örvendő szemmel látná azt Is, hogy a szellem bajnokainak száma nem kicsiny többé, hanem hatalmas tábor. A „tizek“ helyett ezrek szövetkeznek a magyar irodalom művelésére és versenyre kelnek az ő ifjúkori barátjával, Jókaival (Zajos éljenzés); ezzel a másik szellemóriással, akit az isteni Gondviselés a tizek közül még Világító tüzoszlopként haej'Ott közöttünk, hogy ölven éven túl is verejtékkel küzdjön a hazaért és az uj nemzedéknek követendő például szolgáljon a munkás honszeretet- ben és önfeláldozó tevékenységben. (Zajos felkiáltások: Éijen Jókai!)

Petőfi Sándor nem hiába áldozta fel éleiét a hazáért; az ő nemzete, melyet ő íöldetrázó viharnak nevezett, Európa homlokán nem fegyverrel tombolni, hanem a kultúra szelíd, hóditó hatalmával, a művészettel és tudománynyaj akar magának barátokat és babérokat szerezni. Állandó

szeretetének és kegyeletének jeleiként ércszobrokat és palotákat emel azoknak, akik gazdag szellemük alkotásaival gyarapították lelki kini csőinknek tárházát.

Idegen, ha jő, meglátja életrevalóságunkat ez emlékekben; meglátja utcáinkon, hogy minden emelkedik az ég felé: házak, népek, szellemek !

Ó, te halhatatlan dicső szellem, kinek emléke körül rang és rend, vallás’ és nyelv különbsége nélkül összegyülekeztünk, hogy lánglelked tiizénél ezt a napot a testvériség ünnepévé avassuk : engedd meg, hogy a hazaszeretetben egy- gyéforrt nemzet szivével együttérző kormány- férfiúnak, a trón hü tanácsosainak és az Akadémia tudósainak koszorúit emléked lábánál letegyem.

A hálás kegyelet jelvényei ezek, melyeket a te szellemedben teszek le: mert a te tanításod szerint méltó:

„hogy a haza

Szivében hordja annak emlékét, ki a hazát szivében hordozá!“

Ez a föld itt csak csontjaidat takarja. Te magad az egész haza szivében vagy eltemetve, hogy örökké élj!

Viharos éljenzés követte a kormány képviselőjének hévteljes beszédét és aztán sorra előléptek a küldöttségek a mindegyik letette a sirra a maga koszorúját. Az ünneplő közönség erre felvonult a segesvári várba, de a környék népének egy része még ott maradt és gyönyörködött a virágerdőben, amely elhintette Petőfi sírját.

A segesvári szobor előtt.

Hazafias dalokat énekelve jutottak fel az ünneplők a városba, ahol a zenekar a Himnuszszál és a Eossuth-nblávsA fogadta őket. Petőfi szobra előtt folyt le a segesvári ünnep rövidebb része.

Bartók La os gyönyörű bevezető beszéd után Jókainak Petőfi halála oimü költeménj'ét adta elő, Ilyés Bálint, a 48-as kör nevében, Bársony István az Otthon nevében, Veczel György a budapesti ifjúság, Szekeres István a kolozsvári egyetemi ifjúság, Zseni József az Országos Nemzeti Szövetség nevében rövid beszédek kíséretében letették a szebbnél szebb koszorúkat. Végül Ugrón Gábor vezetésével ötezer székely megjelent ének- és zeneszó mellett és megkoszorúzta a szobrot. Ezután az állami iskolában a székelyek részére külön ünnep volt, amelyen Bartók és a Petőfi-társaság más tagjai szónokoltak.

A bankét.

Az ünnepély után 450 teritékü banket volt, amelyen az összes küldöttségek tagjai részt veitek.

Zsilinszky Mihály államtitkár mondta az első tósztot, mely hódolattal szólva a királyról, kinek már akkor fényes jövőt jósoltak, midőn István főherceg beiktatásán mint ifjú trónörökös megjelent. Kiemeli a felség bölcseségét, jóságát, alkotmányos érzését, a nemzet iránti szeretetét, és a hazafi s érzések ápolását. Idegen nemzetek iri -veinek királyunkért. (Hosz- szas percekig tartó éljenzés.)

Bartók Lajos a következőket mondta : Kétszer vo’iunk már itt, de visszajövünk mindaddig, míg meg •nem hódítjuk Segesvárt. Lelkesedéssel szólt gróf Zichy Jenő és gróf Károlyi Istvánról. (Percekig tapsolják Zichyt, majd Károlyit.)

TaHián Béla azt mondta felköszöntőjében, hogy disharmónia nem zavarta a mai ünnepélyt; ez fajunk józanságának érdeme, de legnagyobb érdeme a Petőfi Társaságnak. Élteti Jókait és Bartókot.

Gróf Károlyi István Ugrón Gáborra emeli poharát és a következő felköszöntőt mondta : Nem mint szereplő jöttem ide, sem mint szemlélő. Eljöttem, hogy lqboruljak annak emlékei előtt, kit ötven év előtt csodált, — azóta gyászolt a magyar nemzet. Letettem koszorúmat; közepébe leheltem lelkcrnet, vallásomat, honszerelmemet. Eszembe jut pokol kohója, füstje. — Itt is van láng ez ünnepen, de nincs füst. És minő tiszta láng ; tiszta honszerelmem lángja ég. — Petőfi mondja: „Ha a föld is'en kalapja, hazánk bokréta rajta.“ E bokrétához nyúlni senkinek sem szabad, ebből levelet, virágot venni nem szabad, Ki ezt teszi, áruló. így gondolkozott Széli Kálmán, midőn Iscblből a már elígért nefelejtset visszahozta. (Tetszés és taps.) Ha Széli programmja törvény, jog, igazság — és Széli betartja programmját, — akkor a korrupciót elpusztítja és a nemzet azokat, kik őt akadályozzák, mint ku- fárckat, kiveri korbácscsal.

Ugrón Gábor beszélt ezután nagy hatással. Igaza van Petőfinek s Károlyinak, szólt, hogy aki Isten kalapjának virágbokrétá áboz nyúl, az áruló, és az első villámcsapás, amely sújtaná, a székelyektől jönne reá; a második a Királyhágón túlról s a harmadik az egekből, a megdicsőült hősök szellemétől. Mindnyájan egy szemet viszünk el eszményeink felépítéséhez s boldog az, aki egy téglát vihet. Látnia kell a magyarnak, hogy' testvérei vannak a Haro-ita felől. Ez a föld. amelyen állunk, a mieak.