Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 19-es doboz

I Petőfi életéből. — Apróságok. — Rendkívüli volt az életo. Ami izzó szeretet, ami vad gyűlölet, ami vad fájdalom, gyötrődés és humor van a költeményeiben, annak az alapja mind meg­van az életében. Az ő legsajátosabb életét dalolta, azért értékesek életének az apró mozzanatai is. Petrovics István, a becsületes mészárosmester, gyakran érezhette, hogy mily keveset tud, azt akarta tehát, hogy legalább gyermekei tanulja­nak. 1831-ben a szenl-lörinei, majd a gyönki gim­náziumban találjuk Petőfit, 1832—1835-ig meg Fesen az evangélikusoknál, majd a piaristák­nál, hol a gimnázium első osztályát végezte. A fiú nem volt valami jó tanuló. Kevésbe múlt, hogy ege- izen meg nem bukott, mert 114 tanulótársa között ő volt a 108-ik. Csak a magyar nyelvben birt jobb osztályzatot felmutatni. A piaristák gimnáziumában az első— akkor grammatikai—»osztály abban a bolt- bajtásos teremben volt, melynek bárom ablaka a Kötő-utcára nyílt. Hányszor kalandozhatott tekinteté­vel az iskolába siető gyermek azon téren, mely most az ő nevét viseli 1 Hányszor szaladgálhatott pajtásai­val ázon a helyen, melyen ma ércszobra emelkedik magasra! 1835. szeptember elején Petrovics István tizen­két éves fiát az aszódi algimnáziumba vitte. Kórén István aszódi professzor Ompolyihoz írott levelében meglehetős hü vonásokban festi le a fiú lelki fejlő­désének első legfontosabb három esztendejét. Ezt irja levelében • Petőfi atyja, Petrovits István, akkor szabadszállási mészáros, szeptember elején Sándort Aszódra hozta Pestről, hol a fiú a piaristáknál a grammatikáiig osztályt végezte. — Ide hoztam fiamat Pestről, Martiny Károlynab, fiam keresztapjának s a professzor ur iskolalársának ajánlatára elvettem őt onnan, mert már a színház , körül ólálkodott; elhoztam ide annál szívesebben, hogy Aszód mind nekem, mind nőmnek kedves emlékű r város. (Az iskola padjai között.)

Next

/
Thumbnails
Contents