Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 19-es doboz
Tizennegyedik évfolyam. 179-ik szám. ELŐFIZETÉS HELYBEN: Egy évre................................. 12.— Egy hóra................................. 1— VIDÉKEN: Egy évre................................. 14.— Egy hóra................................. 1.20 HIRDETÉSEK: 6-hasábos petit sor egyszer 10 kr., minden kővetkezőnél 8 krajczár. Bélyegdij külön 30 krajczár. Nyilttér sora 20 kr. Amdi Közlöny POLITIKAI NAPILAP. SZERKESZTŐSÉG: Aradi és Csanádi egyesült vasutak palotájában. TELEFON-SZÁM: 357. KIADÓHIVATAL: Aradi Nyomda Részvény- Társaság. József főherczeg-ut 22. sz. TELEFON-SZÁM: 151. Arad, 1899. FELELŐS SZERKESZTŐ: Staubén József. Vasárnap, julius 30. Pető ti. A halál évfordulóját ünnepeljük és mégis nem gyászünnep a mai. És nem volt az talán már az első forduló napon sem. Az a halál, a melylyel Petőfi Sándor halt meg a legszebb befejezése volt az ő életének, a melyet perzselő szenvedélyek árjában élt végig. Tűz volt az élete, a melynek heve, fénye nap-nap után nőtt, s legva- kitóbb sugarait akkor szórta, mikor az utolsó nagy lángcsóvában kiégett a segesvári mezőkön. A legszebb élet volt, az övé : úgy halni meg, hogy a halál nem ellentéte, hanem végső fokozata legyen a megkezdett pályafutásnak. A halottban az örökélő Petőfit ünnepeli a magyarság ez ötvenedik fordulóján az ő eltávozásának. És benne a legszebb ifjúságát. Ő volt a magyar nemzet ifjúi lelke; az alkotások lázában égő, merész, nagy szenvedélyű, erős ifjúság. Ő benne öltött testet, talán mert benne találta a legszebb lelket, a magyar géniusz ifjúsága. Ő volt a mi ifjú szerelmünk. Az volt az egész élete: szerelem.. .. Szerelem a haza, az ifjonti merész szabadság és forró, nagy szerelem a nő iránt. Ez az ő tüneményes nagy alkotásainak titka, ebben reprezentálja ő épen a férfierőre sarjadó magyarság nemzeti életének ifjúságát. Csak a fiatal vér lobogó szerelme képes a teremtésnek arra a müvére, a mely megközelíti az istenit. Nem mese ez a szerelemről. Azé g,i f.K, a ki nagyon szeret. Azé a nemzedéké, a mely vérének minden csöppjével él a szerelméért, legyen annak tárgya emberi teremtés vagy eszme, vágy, merész röptű gondolat. És nem játékos képzelődés az, a mikor alkonyulatán az ifjúságnak nem hiszünk immár az igazán nagy konczepcziók sikerében, mert nem hihetünk az utánuk törő vágy tiszta erejében. A szerelmes ifjú szenvedély csak czélt ismer, de azt világosan látja mindig, s delejes erejével minden akadályokon keresztül rohan felé, — a lelohadt férfiambiczió számit, az akadályokat látja, s mögöttük könnyen elveszíti a czélt. Petőfi Sándor tüzvérü lelke volt a mi uj magyarságunk napjainak. A Haza, a Szabadság nem eszme volt neki, a hogy nem szóbeszéd voltak azok az akkoron valóknak egyáltalán, hanem erős, közvetlen érzés, darabja a szívnek, maga az élet. És hogy a hazára, a szabadságra ráborult a gyászos szemfedő, meghalt az ő szive, elveszett ő is örökre . . . Egy kötetnyi vers, a mi utána maradt. Nekünk az Bibliánk. Abban vagyon a mi ifjúságunk, a mi lelkesedésünk, abban vannak a mi nagyratörő vágyaink. Ő tőle tanulunk egész lélekkel élni. Mert szeretni tanít és szeretni annyi, mint igazán élni. Ötvenedszer fordul ime vissza a segesvári nap, a melyen Petőfi eltűnt az emberi szemek elől örökre. Legenda száll azóta róla. Mondják, meghalt a harcz mezején és a hogy kivánta, ott hagyták őt összetiporva, mig jött a temetés iszonyú napja, s közös sírba temették a magyar szabadság ezernyi halott vitézével. Mondják nem halt meg, él. Messze idegenben, a győztes ellenségnél, szomorú rabságban. De talán ezt sem. Miként a próféta Illésétr, tüzes szekér szállott le érte talán az napon az égből, s ragyogó fényességgel ragadta el innen a halál mezejéről a csillagok közé . . . Talán , . . A lelkűnkben él ma is, fiatalon, szerelmes szívvel, a hogy eltűnt közülünk ötven esztendeje. Emberi tudás szerint (a halál napja volna ez az ötvenedszer térült forduló és gyászünnepe az emlékezésnek. De nem az. Velünk van a mi hitünk, a mely a legendák fátyolát szövögeté. A feltámadás ünnepe volt ez a nap már az első esztendőben is. Hogy letették volna a sirgödörbe, ott helyben kikelt belőle uj és örök életre. Valamiképen az írás mondja: „Napkelte előtt a sírnál voltak: a testet nem találták, dé angyalt láttak, a ki azt mondá, hogy ő él.“ így keressük vala mi is az naptól óta az ő halálra váltan is élő testét. És keresvén, angyalt láttunk, a ki azt mondá, hogy ő él. Mese csak mindez, tudjuk, de a szeretettel teli hit meséje. Úgy született ötven nagy éve már, valamint Galilaában a szent hit egykor a sirba letételről és az örök feltámadásról. Hiszünk a mesében, hisszük, hogy itt él ő közöttünk. A neve: Szabadság, Szerelem . . .
