Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 19-es doboz

ságát tokozza, nogy koz, VülOttui* *** t v'Aw* cherbourgi és cowesi látogatása után fog megtörténni. A keleti válság idején éppen az angol-franczia-orosz entente és a ma- gyar-osztrák-német szövetség szembe- helyezkedése nyugtalanította Európát. Cherbourgban és Cowesben a hármas entente államfői, valamint vezető miniszterei találkoznak egymással és bizonyára

lm, itt vagyok, én láttam Petőfit az 1849-iki csata után, én találkoztam, én beszéltem vele . . . Ilyen embert hiába keresünk, olyan azonban sokszor akadt, a ki egy harmadiktól hallotta, hogy találkozott vele. Pedig mennyi jóhiszemű s mennyi nemtelen ámítás történt e részben ...«

Pedig hány ember akadt, a ki esküdött rá, hogy látta ! .. . Még Jókai is a hit zomán- czával vonja be Hazucha elbeszélését, a ki a várba vezető Jezsuita-lépcsőn t alálkozott Petőfivel. Hazucha Petőfi legnagyobb ellenségeinek egyike volt, a Honderű-klikkhez tartozott s mint ilyen, Lázárral és Jámborral cseppet sem hízelegtek neki. S ez a Hazucha jött haza holtra sápadtan és zavarodottan, azzal a hírrel, hogy ő beszélt Petőfivel . . . Hogy mit ? .. . azt örökké titokban tartotta, mert, szerinte, Petőfi tőle, mint hivatalnoktól külföldi útlevelet kért. Ha elárulná: talán romlását okozná. Pedig Hazucha tisztességes ellenfél volt.

A titkát sírba vitte magával.

Barabás Károly felel az előbbeni levelekre s azt mondja, hogy »midőn a kérdéses levelet elolvastam, a magyarnak azon nemes tulajdona jutott eszembe, hogy a kit igazán szeretve tisztel, azért élni-halni kész s ha hallja, hogy nincs többé: semmiképpen sem akarja elhinni«.

Ez a levél Markosfalváról kelt november 12-én. »Ez a kegyelet csalta meg tán — folytatja tovább — a kolozsvári levélíró emlékezetét, mert az ország minden részéből jöttek levelek s szorittatott kezet a segesvári csata után Petőfivel, mely eset, ha valósággal megtörtént, az a segesvári csata előtt volt, mert

entente az ellentétek békés kiegyenute- sének arra az útjára szándékozik lépni, a melyet Francziaország a keleti válságban is követett.

A czár utazásának ezen diplomácziai mozzanatait szinte háttérbe szorítja és elhomályosítja az a nagyarányú mozgalom, a mely Francziaországban, Nagyakkor nemcsak a kolozsvári levélíró, hanem mások is, sokan, láttuk, hogy elutazott.«

De nem fárasztóm a tisztelt olvasó becses figyelmét az efféle kitérésekkel, a tárgyhoz szólok, még pedig nem hallomásból. — mint ezt minap tevém — hanem, mint a Bánságból Erdélybe a borgói táborhoz visszaparancsolt és 1849. évi julius 22-ik napján Szász-Régenbe, a Damaszkin ezredes parancsnokságéhoz megérkezett s másnap, azaz julius 23-án a régeni hídnál ágyufedezeten volt Mátyás-huszár - század őrmestere.

Ezen nap máig is eleven emlékezetemben van, mivel akkor oly időtöltésbe elegyedtem volt, hogy a szórakozás közben csákómat is ott felejtettem. Szász-Régentől Erdő-Szent- György felé hátráltunk, innen julius 26-ik napján — s ezt jól megjegyeztetni kérem — Vásárhelyre megérkeztünk; másnap a volt királyi táblai ülnök, — a kinél három évig irnokoskodtam volt — mélts. Bállá Mihály urnái tisztelkedni jártam. A tisztelt ur igen szívesen fogadott s a közelebbi vasárnapra ebédre parancsolt, de én — minthogy nem tudhattam, meddig lehetünk Vásárhelyt — nem ígérkeztem, mire azt mondta : »No hát mindennap jöjjön el hozzám ebédre, mig itt lesznek !« Használtam is az alkalmatosságot s vasárnap is, azaz julius 29-ik napján is ott ebédeltem. Ebéd után az utczára kimentem s más két bajtársaimmal találkozván, holmiról szót váltottunk. Egyszer csak sebesen elhalad mellettünk egy szekér két ismeretlen tiszttel. »Kik lehetnek ezek ?« kérdők a félénken közeledő, kis termetű s jóformán barna fiatal tiszttől.

A jobbfelől ülő az Petőfi Sándor! — feleló a tiszt.

elhagy narj a mrouax ura c . w

rémület konszolidálásáról lehet szó, a mely a népeknek torkába fojtja a jaj- szót. A rothadás e mellett tovább folyik. A hóhér véres munkája nem szünetel. A nyomor zavartalanul tizedeli a lakosságot. A hadsereg és a flotta züllése semmivel sem csekélyebb, mint a keletErre mindnyájan felkiáltottunk:

— Ejnye, az angyalát, hogy nem tudtuk, hogy itt van . . . megismerkedtünk volna vele 1 A másik tisztnek is megmondta nevét, de azt számba se vettük.

Maros-Vásárhelyt voltunk 30-ikán, 31-ikén és augusztus első napján is, a mikor az a szomorú hir terjedt el, hogy Bem a segesvári csatát elvesztette s maga is egy pocsolyába lovastul beleesett s belemerült. Mihelyt ezt a hirt hallottam, — minthogy rokonom, Lőrinci hadnagy sorsa érdekelt — felsiettem a főhadiszállásra, hogy tudakozódjam róla, de Bemet éppen akkor fürösztötték a sárból s e miatt személyesen nem láthattam. Lőrinczet sem láttam sehol. Miután jó darab ideig várakoztam s még sem bocsátottak be, azon hirrel, hogy nagy csata volt Segesvár alatt s istenes ember, ki megmaradhatott : szállásomra visszamentem. Alig füröszték ki Bemet ma a sárból, már másnap, azaz augusztus másodikán a vallott kudarczot megboszulandó, a tábor egy részét Gálfalvának, a mást Tordának indította. En a Torda felé indított csapattal mentem s mint láttam, a parancsnokok is mind jöttek. A kolozsvári levél pedig azt állítja, hogy augusztus ötödikén is még Vásárhelyen voltak a főhadiszálláson parancsvétel végett, de hogy ezen állítása tévedésen alapul, bizonyítja elől említett barátom naplója, mely szerint Bem tábornok 1849-ik évi augusztus ötödikén Sze- bennél az oroszokat keményen megverte s Szebent másodszor is bevette.

A kolozsvári levél írója ugyanis azt állította, hogy Petőfit a segesvári csata után öt nappal látta.

Barabás Károlynak ez a levele meglehetős