Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 19-es doboz

uuuauiui uiuwuiivMii uuiiii

A föntebb említett kiéli találkozó fontosságát fokozza, hogy köz vetetlenül a czár cherbourgi és cowesi látogatása után fog megtörténni. A keleti válság idején éppen az angol-franczia-orosz entente és a ma- gyar-osztrák-német szövetség szembe- helyezkedése nyugtalanította Európát. Cherbourgban és Cowesben a hármas entente államfői, valamint vezető miniszterei találkoznak egymással és bizonyára

lm, itt vagyok, én láttam Petőfit az 1849-iki csata után, én találkoztam, én beszéltem vele . .. Ilyen embert hiába keresünk, olyan azonban sokszor akadt, a ki egy harmadiktól hallotta, hogy találkozott vele. Pedig mennyi jóhiszemű s mennyi nemtelen ámítás történt e részben .. .«

Pedig hány ember akadt, a ki esküdött rá, hogy látta !... Még Jókai is a hit zomán- czával vonja be Hazucha elbeszélését, a ki a várba vezető Jezsuita-lépcsőn találkozott Petőfivel. Hazucha Petőfi legnagyobb ellenségeinek egyike volt, a Honderű-klikkhez tartozott s mint ilyen, Lázárral és Jámborral cseppet sem hizelegtek neki. S ez a Hazucha jött haza holtra sápadtan és zavarodottan, azzal a hírrel, hogy ő beszélt Petőfivel. .. Hogy mit ?... azt örökké titokban tartotta, mert, szerinte, Petőfi tőle, mint hivatalnoktól külföldi útlevelet kért. Ha elárulná: talán romlását okozná. Pedig Hazucha tisztességes ellenfél volt.

A titkát sírba vitte magával.

" Barabás Károly felel az előbbeni levelekre s azt mondja, hogy »midőn a kérdéses levelet elolvastam, a magyarnak azon nemes tulajdona jutott eszembe, hogy a kit igazán szeretve tisztel, azért élni-halni kész s ha hallja, hogy nincs többé: semmiképpen sem akarja elhinni«.

Ez a levél Markosfalváról kelt november 12-én. »Ez a kegyelet csalta meg tán — folytatja tovább — a kolozsvári levéliró emlékezetét, mert az ország minden részéből jöttek levelek s szorittatott kezet a segesvári csata után Petőfivel, mely eset, ha valósággal megtörtént, az a segesvári csata előtt volt, mert- . —

utazóban a a császárral,

szintén azs '•''zonyitja, hogy a hármas entente az ellentétek békés kiegyenlítésének arra az útjára szándékozik lépni, a melyet Francziaország a keleti válságban is követett.

A czár utazásának ezen diplomácziai mozzanatait szinte háttérbe szorítja és elhomályosítja az a nagyarányú mozgalom, a mely Francziaországban, Nagyakkor nemcsak a kolozsvári levéliró, hanem mások is, sokan, láttuk, hogy elutazott.«

De nem fárasztom a tisztelt olvasó becses figyelmét az efféle kitérésekkel, a tárgyhoz szólok, még pedig nem hallomásból, — mint ezt minap tevém — hanem, mint a Bánságból Erdélybe a borgói táborhoz visszaparancsolt és 1849. évi julius 22-ik napján Szász-Régenbe, a Damaszkin ezredes parancsnokságához megérkezett s másnap, azaz julius 23-án a régeni hídnál ágyufedezeten volt Mátyás-huszár - század őrmestere.

Ezen nap máig is eleven emlékezetemben van, mivel akkor oly időtöltésbe elegyedtem volt, hogy a szórakozás közben csákómat is ott felejtettem. Szász-Régentől Erdő-Szent- György felé hátráltunk, innen julius 26-ik napján — s ezt jól megjegyeztetni kérem — Vásárhelyre megérkeztünk; másnap a volt királyi táblai ülnök, — a kinél három évig irnokoskodtam volt — mélts. Balta Mihály urnái tisztelkedni jártam. A tisztelt ur igen szívesen fogadott s a közelebbi vasárnapra ebédre parancsolt, de én — minthogy nem tudhattam, meddig lehetünk Vásárhelyt - nem Ígérkeztem, mire azt mondta : »No hát mindennap jöjjön el hozzám ebédre, mig itt lesznek !« Használtam is az alkalmatosságot s vasárnap is, azaz julius 29-ik napján is ott ebédeltem. Ebéd után az utczára kimentem s más két bajtársaimmal találkozván, holmiról szót váltottunk. Egyszer csak sebesen elhalad mellettünk egy szekér két ismeretlen tiszttel. »Kik lehetnek ezek ?« kérdők a félénken közeledő, kis termetű s jóformán barna fiatal tiszttől.

— A jobbfelöl ülő az Petőfi Sándor! — feleié a tiszt.

konszolidácziót, a mely iy el a kor many indokolja, hogy a czár hosszabb időre elhagyhatja birodalmát. Legfeljebb a rémület konszolidálásáról lehet szó, a mely a népeknek torkába fojtja a jaj- szót. A rothadás e mellett tovább folyik. A hóhér véres munkája nem szünetel. A nyomor zavartalanul tizedeli a lakosságot. A hadsereg és a flotta züllése semmivel sem csekélyebb, mint a keletErre mindnyájan felkiáltottunk :

— Ejnye, az angyalát, hogy nem tudtuk, hogy itt van ... megismerkedtünk volna vele !

A másik tisztnek is megmondta nevét, de azt számba se vettük.

Maros-Vásár helyt voltunk 30-ikán, 31-ikén és augusztus első napján is, a mikor az a szomorú hir terjedt el, hogy Bem a segesvári csatát elvesztette s maga is egy pocsolyába lovastul beleesett s belemerült. Mihelyt ezt a hirt hallottam, — minthogy rokonom, Lőrinc a hadnagy sorsa érdekelt — felsiettem a főhadiszállásra, hogy tudakozódjam róla, de Bemet éppen akkor fiirösztötték a sárból s e miatt személyesen nem láthattam. Lőrinczet sem láttam sehol. Miután jó darab ideig várakoztam s még sem bocsátottak be, azon hírrel, hogy nagy csata volt Segesvár alatt s istenes ember, ki megmaradhatott : szállásomra visszamentem. Alig füröszték ki Bemet ma a sárból, már másnap, azaz augusztus másodikén a vallott kudarezot megboszulandó, a tábor egy részét Gálfalvának, a mást Tordának indította. Én a Torda felé indított csapattal mentem s mint láttam, a parancsnokok is mind jöttek. A kolozsvári levél pedig azt állítja, hogy augusztus ötödikén is még Vásárhelyen voltak a főhadiszálláson parancsvétel végett, de hogy ezen állítása tévedésen alapul, bizonyítja elől említett barátom naplója, mely szerint Bem tábornok 1849-ik évi augusztus ötödikén Sze- bennél az oroszokat keményen megverte s Szebent másodszor is bevette.

A kolozsvári levél írója ugyanis azt állította, hogy Petőfit a segesvári csata után öt nappal látta.

Barabás Károl.ynak ez a levele meglehetős