Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 19-es doboz
XXXVIII. évfolyam 1909. — 93. sz, Kassa, szombat április 24. Szerkesztőség és KIADÓHIVATAL: KOSSUTH L.-UTGA 16. THIiEFOri: 150. sx. SEMMIT SEM KÖZLÜNK, HA NEM TUDJUK, KITŐL JÖN. KÉZIRATOK VISSZAKÜLDÉSÉRE NEM VÁLLALKOZUNK Megjelenik minden nap. ABAUJ-KASSAI KÖZLÖNY POLITIKAI NAPILAP. Előfizetési feltételek: Kassán Vidéken Egész évre 14.— 20.— kor. Fél évre 7.— 10.— c Negyed évre 3.50 5.— c Egy hóra 2.— 2.— « Egyes szám ára 4 fill. = Hirdetési díj = MEGÁLLAPODÁS SZERINT. HlSfizetJsi és hirdetési dijak a kiadóhivatalba bérmentve küldendők. Főszerkesztő: STEKKER KÁROLY. — Kiadótulajdonos: JL PÁRT. Ä kartelbank bukása. Kassa, ápr. 23. Amint az előre látható volt, a magyar kormánynak a kartelbankra vonatkozó javaslatához az osztrák kormány nem járult hozzá, amely álláspontot az osztrák kormány azzal indokolt meg, — amint ez a Közlöny mai telefon értesítésében olvasható volt, — hogy a Reichsrathban egyetlen szavazatot sem lettek volna képesek nyerni e javaslat elfogadásához. Tehát a kartelbank megbukott az osztrákok gáncsoskodó elvakultságán, mondhatnék: Magyarország iránt mindenkor viseltető rossz májuságból, amit az a naiv indokolás is, mellyel az osztrák kormány a maga eljárását palástolni akarja, eléggé illusztrál. Ausztriában soha sem volt meg a kellő érzék az érdekközösség iránt, mely a monarkia két államát összefűzi. Örökösen szem elől tévesztik, hogy úgy a monarkia, mint maga Ausztria is csak úgy volnának képesek kilábalni a saját válságaikból, ha Magyarország az egyenletes és biztos fejlődés ösvényére lépve nyugodtan haladhatna előre. De az osztrákoknak elvakultságukban ez mindig smarn volt. Inkább maguk alá vágták a fát, csakhogy nekünk meg ne könnyítsék valahogy a boldogulásunkat. Ahányszor arról volt szó, hogy Magyarország önállósága kidomborodjék, mindannyiszor a legdühösebb ellenszegülés fejlődött ki a sógoroknál, miután az ő szemükben az a legnagyobb hibánk, hogy még merünk létezni, hogy Magyarország még a világon van. A mostani banktárgyalásokon is az nyert kinyomatot, hogy Magyarországot válságba döntsék, hogy parlamentárizmusunk megbénuljon s közéletünk elposványosodjék, mintha Ausztriának ez volna a legkiválóbb érdeke. Az osztrákok Lnlokolatlan magatartása folytán a magyar kormány helyzete most már kritikussá vált, miután szolidaritása csak a kartelbankra terjedt ki. Megoldásról egyelőre szó sem lehet a bécsi intéző körök merev magatartása miatt. Egyrészt Bienerth báró, akinek háta mögött a hírhedt Lueger áll, másrészt Aehrenthal báró, a „kancellár“ akadályozzák meg tőlük telhető módon a magyar kívánságok teljesítését. Tudni sem akarnak arról, hogy a magyarok gazdasági, katonai, vagy bármely más téren engedményt kapjanak s ridegen a paktum végrehajtását követelik. A válság teljes képe csak szombaton fog feltárulni, amidőn a király meghallgatja Kossuth Ferenc és Apponyi gróf előterjesztéseit a helyzet kibontakozására vonatkozólag. Természetesen I be kell várnunk a fejleményeket, hogy a válságban tisztán láthassunk. Ez az idő még nem következett ugyan el, mert a koronának elhatározó álláspontját csak sejtjük, de nem tudjuk még. Éppen ezért nem lehet mindenben hitelt adni ama keringő híreknek, melyek Bécsből indulnak utjokra s melyek az Andrássy Gyula tegnapi audienciáját is azzal hozzák kapcsolatba, hogy a király felajánlotta volna neki a miniszterelnökséget, hogy tiszta 67-es kormányt alakítson és szervezzen egy oly pártot, amelyben összesítve lenne minden guvernementália TARCA petőfi és a censor. (Az „Abauj-Kassai Közlöny" eredeti taraija.) Feleki Miklósnak, a magyar színművészet immár porladó jelesének hátrahagyott írásaiból közöljük az alábbi epizódot, amely irodalomtörténeti érdekű már csak azért is, mert hőse — Petőfi Sándor. Nem nagyfontosságu epizód az — Írja Feleki — amit itt leírok emlékeim tárházából, de mindenesetre érdekes vonásokat tartalmaz Petőfi jellemének megítéléséhez. Petőfi 1846-ik év szeptember vagy október havában leverten érkezett Erdődről Debreczenbe ■ engem még az este felkeresett. Feljött a színpadra, megölelt mint régi barátját ■ első szava volt hozzám: — Te! Én holnap szavalni akarok! — Nagyon örülök — mondám, kapva az alkalmon — de hát mit? Majd reggel megmondom, csak tétesd ki a szinlapra: Petőfi szaval. Rögtön a nyomdába küldtem s a már kiszedett szinlap tetejére nagy betűkkel rányomattam: Petőfi Sándor a felvonások között szaval. Reggel korán széthordták a szin- lapot s a közönség mohón kapkodta a jegyeket. Én a szinház épületében laktam s vártam Petőfit. A költő nemsokára meg is jött s látva a közönség tódulá- sát, igy kiáltott fel. — Jertek csak, majd szavalok nektek olyat, hogy szétszeditek ma a Ná- nássy színházát! Én elmosolyodtam az önbizalom e merész kifejezésére s újra kérdezém tőle: mit fog szavalni ? — Az nem tartozik reád. — Nem tartozik ? Hát hogy a menykőbe ne tartoznék, hisz én vagyok az igazgató. — Én besöpröm a publikumot, te besöpröd a pénzt, aztán nagyot vacsorá- lunk, punktum. — Jó, jó, de nálunk cenzúra is van és én bizonyos körülmény következtében nem a legjobb lábon állok a cenzorral. Az öreg pedáns ember s újra megteheti velem, amit már egyszer megtett. — A cenzor kéreti igazgató urat, tessék hozzá jönni — szakitá félbe egy hang társalgásunkat. — Ahá, itt a farkas! — szólott Petőfi. — Azonnal. Ez bizonyára a szavalatért lesz — mondám én. — Menj csak — biztatott Petőfi — ha szükség lesz rá, majd magam is elmegyek. Néhány perc múlva már otthon voltam. A cenzor okvetlen akarja a szavalat leadását, máskép meg nem engedi. — Micsoda? Jerünk! Úgyis régóta éhezem a cenzorokra. A Szentanna-utcai conviktus hosszú folyosóján végig menve csakhamar K--- cellája előtt állottunk. Kopogni akarok. — Ej mit — szólt dühösen Petőfi — sohase kopogtass. Az ajtó robbajjal föltárult s mi a szoba közepén állottunk. — Uraságod a cenzor? — Igen is, kihez van szerencsém ? — Szerencséje van Petőfi Sándorhoz, ki a mai előadáson szavalni akar. A jő öreg K-” kissé fölingerült a ,szerencséje van" kitételre, de elnyomva neheztelését, lehetőleg nyájas mosollyal kérdezte: — És mit akar szavalni uraságod, ha kérdeznem szabad ? — Kérdezni szabad, de nem mondom meg. — Nem mondja meg ? Akkor nem
