Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 19-es doboz
2. oldal. ABAUJ-KASSAtf KÖZLÖNY 93. szám. elem, kormányzási programmjáből pedig kikapcsolná a bakkérdést s hozzájárulna egy bankprovizoriumhoz. Nem is szólva arról, hogy Kossuth Ferenc kihallgatása s illetve a magyar kormány lemondása előtt a korona ily lépést semmi esetre sem tenne, az egész hirt koholmánynak tartjuk, de meg magáról Andrássy Gyula grófról tel sem tehetné senki, hogy ő aki a nemzeti érdekekért annyit küzdött s a nemzeti ellenállás harcában a leg- ekszponáltabb vezére volt nemzetének, hogy ő — bár nem áll a bank-elkü- lönités elvi alapján, — Kossuth, Ap- ponyi és a függetlenségi párt ellen magát és pártját rendelkezésre bocsáj- taná. Ezek a hírek rá vallanak a forrásra, Bécsre, ahonnan világgá bocsáj- tották s csak az a céljuk, hogy a válságot minél bonyolultabbá tegyék, mintha nem volna elég már maga az is, hogy a magyar kormánynak nem csupán a kartelbankra vonatkozó javaslatát utasították el, hanem a bankra vonatkozó minden módosítást. Ezzel a magyar nemzet szuverén, szabad elhatározási joga csufolódott meg ismét és pedig nem is közjogi, hanem egy eminenter gazdasági kérdésben. A nemzet osztatlan egészében érzi a sérelmet, mert ebben azt látja, hogy a magyar állami akarat ismét csorbát szenvedett. Ez a makacs bécsi ellenzés csak növelni fogja ami összetartásunkat, amely a kibontakozást csak megkönnyítheti, bár tagadhatlan, hogy minden eshetőség lehetséges s ezzel jellemezhetjük a válság súlyosságát. ÚJDONSÁGOK fiz uj kirház ügye. Kassa, ápr. 2J. Annak a több évre visszatekinthető mozgalomnak, amely a kassai uj közszavalhat. Igazgató ur — folytató felém fordulva — én a szavalatot jogomnál fogva betiltom. — Tilt bizony az ur**- majd megmondom mit! — szólt a heves költő. — Ej, ej, kissé csendesebben, ha kérnem szabad, hát akkor miért tetszett hozzám fáradni, ha nem akarja megmondani? — Miért? hogy elmondjam önnek s önben minden cenzornak egyenkint és összesen, hogy mennyire gyűlölöm önöket, a szabad gondolatok hóhérjait s mennyire óhajtom, hogy mindannyian •gy sorban függjenek"* — Miféle impertinen8 beszéd ez ? — vág közbe az öreg ur — függjenek ? — Igen figgjenek. A mi nemsokára be is következik Magyarország mindé* cenzorával. — Ejnye de goromba ember ön, — szólt méltatlankodva a páter — most tessék távozni, nincs több szavam. — De nem távozom! — válaszolt Petőfi széket ragadva s leült a szoba közepére. Az öreg, ki e percben minden lélekjelenlétét elveszítette, hol piksziséhez, hol zsebkendőjéhez kapkodott. A felbőszített cenzor és az előtte kórházért folyik, úgy látszik, meg van már az eredménye. A legutóbb folytatott tárgyalások oly közel hozták a terveket a megvalósulás felé, hogy már csak a miniszter határozott írásbeli Ígérete volt szükséges ahhoz, hogy az uj kórház sorsa felől teljesen meg legyünk nyugtatva. Ma végre ez is- bekövetkezett. Andrássy Gyula gróf, városunk illusztris képviselője, méltányolta kerületének jogos kívánságát és a közegészségügy eminens érdekeinek figyelembe vételével a követ kező leiratot intézte ma Éder Ödön polgármesterhez. A Kassán létesítendő uj közkórház ügyében az előzetes tárgyalásra kiküldött közegészségügyi főfelügyelőm jelentését másolatban ide mellékelve arról értesítem polgármester urat, hogy ezen jelentésben foglaltakat a tárgyalás alapjául elfogadom és midőn ezúttal a kórházlétesités ügyének kitartó munkálkodással eredményesnek ígérkező további tárgyalására hívom fel a polgármester urat, egyben arról is értesítem, hogy az esetben ha a város és vármegye ezen mindkét törvényhatóság érdekeit szolgáló közintézmény létesítéséhez legalább a jelentésben jelzett mértékig hozzájárulna, a magam részéről úgy az 50.0000 korona segély kiutalásához, mint a 800.000 koronás kölcsönnek az ápolási dijak terhére való felvételéhez készségesen hozzá fognék járulni. Eddig szól Andrássy leirata, amely a legnagyobb jóakaratot árulja el és igy most már csak a városi és vármegyei hatóságok szorgos munkálkodásától függ az uj kórház mielőbbi létesítése. Reméljük, hogy városunknak és környékének eme eminens közegészségügyi érdeke fokozott buzgalomra fogja serkenteni az illetékes köröket. — Kinevezések. Az igazságügyminiszter Károlyi András kassai járásbiró- sági írnokot irodatisztté, a kassai kir. javítóintézet igazgatója Baksy Pál müfaragó mestert ideiglenes munkavezető felügyelővé nevezte ki. — Városi közgyűlés. Városunk törvényhatósági bizottsága kedden délután tartja rendes havi közgyűlését. A tárgyak előkészítése céljából holnap az együttes bizottságok ülést tartanak. gunymosollyal ülő Petőfi méltó tárgy lett volna akármely művész ecsetére. — De Sándor — szólék csillapitő- lag — jere menjünk. —• Vigye, vigye barátom — vágott közbe — vigye, mert nem állok jót magamról! — De nem visz; megyek, ha nekem tetszik, de nem megyek csak azért, mert önnek úgy tetszik. Szólítsa kollegáit, de az egész konviktus se visz ki innen. — Soha ilyen rabiátus embert! A pap mérgében egy másik széket vett elő, leült szemben vele s szikrázó szemekkel néztek egymásra. Én nevettem s a fölött tanakodtam magamban, hogy melyik fogja a másikat kibőj tölni. — Egyszerre csak Petőfi sebesen felemelkedett székéről: — Csak azért is szavalni fogok ! — De nem fog! — De megmutatom én! — De ón is megmutatom — szólt az öreg székéről fölkelve s két kezével az asztalra támaszkodva. — Jer Sándor, jer — mondám én az ajtót kinyitva s Petőfit karonfogva. — De azért is fogok! — De nem fog! — Az alispán szabadságon. Dr. Puky Endre alispán tegnap kezdette meg több napra terjedő szabadságát. Távolléte alatt a főjegyző helyettesíti. — A közúti Ugye. A keddi városi közgyűlést újból foglalkoztatni fogja a közúti ügye, amennyiben a társaság és a város között újabb alapon tárgyalások indultak meg, amelyek eredménynyel biztatnak. — A városok bankja. Dr. Halász Lajos orsz. képviselő, a városi érdekek egyik lelkes és buzgó harcosa, arról értesítette Éder Ödön polgármestert, hogy április 29-én a fővárosban értekezlet lesz, amelyen egy olyan központi pénzintézet felállítását fogják megvitatni, a mely hivatva lesz a városok hiteligényeit kellőképpen kielégíteni. Ezen az értekezleten szó fog esni a városi takarékpénztárakról is. — Uj albizottsági tagok a megyén. A vármegye közönsége a kassai járás mezőgazdasági bizottságába Antony Al- fonzot és Laczkó Istvánt, a szikszóiba Telegdy Istvánt, a tornaiba pedig Rákay Imrét választotta meg póttagok gyanánt. — Kisidi kölcsöne. A vármegye közönsége Kisida községért a Pesti magyar kereskedelmi banktól felveendő 24,000 korona törlesztéses kölcsön és járulékai erejéig készfizető kezességet vállalt. — A kataszter kiegészítése. A pénzügyminisztérium hirdetményben hozza a birtokos közönség tudomására, hogy a kataszter kiigazítására irányuló javaslataikat julius 1-ig adják be a pénzügy- miniszterhez. — Egy pár cipő miatt. Horváth József miszlókai cigánykovács tegnap belopódzott Tóth Pálné forrásutcai lakásába és onnan egy pár cipőt ellopott, de rajtavesztett, mert elfogták és átadták a rendőrségnek. — A természet óriási szolgálatokat tesz az emberiségnek, amennyiben sok betegség ellen szolgáltatja a segitőszere- ket. Egyike a tenger által nyújtott legjobb szereknek a csukamájolaj, melynek hátránya azonban az, hogy nagyon visszatetsző ize van. A „Scott- féle Emulsió“ formájában azonban a csukamájolaj is jóizü és könnyen — Hóhér! — Hóhér vagy magad! A legválogatottabb címzések váltakozása közben haladtunk végig a hosszú folyosón, elől Petőfi, nyomban utána a pap, ujrázva és duplázva a költő nyájaskodásait. Hazaérve, Petőfi a divánon végig vágta magát és nagyot nevetett. — De mit csinálunk most ? — Mit ? Hát szavalni fogok. — No már engedj meg, édes barátom, én nem tehetem ki társulatomat annak az eshetőségnek, hogy beszüntessék az előadásait. — Jó, jó, majd estére beszélünk — szólt Petőfi és ezzel egy külön szobába vonult dolgozni. Bste tele színház volt. Az öreg cenzor az első zártszéksor végén, rendes helyén ült. A közönség közt mindenki Petőfi után tudakozódott, ki nemsokára meg is érkezék, de már egy kissé lehangoltan. Én újra kértem: tartózkodjék minden demonstrációtól, a függönyfelhuzó- nak pedig megparancsoltam, hogy rende- letem nélkül a függönyt föl ne huzza. Az első felvonás után öltözködnöm kell- vén, az öltöző szobába mentem. Egyszerre csak rengeteg taps és kiabálás üti