Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 19-es doboz

Vilics Brankó főgimnáziumi tanár, Georgievics Mihály nagykereskedő és mások, kik a ■ pártban uralkodó korrupezió ellen akartak felszólalni, a kisebbség féktelen terrorizmusa (folytán szóhoz sem juthattak. A rendőrség jelenlevő képviselője

i - - --OJ --------- '

h

osszú ideig tartó alkudozásokba kerülne már az is, mig a megalakítandó önálló magyar jegybank a likvidáló osztrák-magyar bank aranyfedezetéből megkapná a neki

kok fenyegetnek, kétségtelen, bogy még egy jól megalapozott s kellő aranyfedezettel biró jegybank sem tudná működésének első éveiben a magyar kereskedelem és

annak a daczos elszántságnak, melyüyel a múlt évben úgy kétségbeejtette az anyját.

Mi okozta e változást vájjon a Zoltán lelkében? Csupán az erélyes nagybátyja vaskeze, a szigor, a tanulási kényszer következetes alkalmazása, vagy valami más gyöngé- debb befolyás is? Aki megfigyelte a fékez- hetetlen, szilaj és vad Petőfi-vOrt az ő eddigi megnyilatkozásaiban, önkéntelenül arra » gondolatra jön, hogy ez idő alatt a fiúval történni kellett valaminek, ami daezosságát megtörte, különben aligha föl nem lázad a nagybátyja ellen.

S valóban, amint kinyomoznom sikerült, a Zoltán magábaszállásának megvolt a maga szivbeli oka. A tizenhatéves korán érett és gyorsan nőtt fiú a békési pusztán olyan társaságba jutott, amely a korhely diák előtt a fővárosban aligha nyilt volna meg. A csákói kastélyba vendégek érkeztek, gazdag, előkelő úri népek, s e család az egész őszt ott is töltötte, tizenötéves bájos lánykájával együtt. Petőfi Sándor fiát a pusztán nem lehetett észre nem venni, sem mellőzni, és igy történt, hogy a gazdasági gyakornok mindennapos vendég lett a kastélyban, ahol mindenki szívesen látta, de legszívesebben Hona, az okos, müveit és szép gyermek. Hogy minő természetű barátság fejlődött ki a fiatalok j közt, egy levél, s néhány vers mutatja, mely ' ebből a korból fenmaradt. Bájos idill volt az, a fiatal szív első megnyilatkozása. A levél, melyet Zoltán Kornyiczky Frigyes barátjához intézett, nem egészen tisztán állítja elénk a helyzetet: Petőfi Zoltán mélységesen

beleszeret Ilonába, s a kis leány meghatottam vesz tudomást az érdekes és feltűnően szép arczu fiú érzelmeiről, részvéttel hallgat- i ja meg panaszait, de a szerelmét egyelőre I aligha siet viszonozni. A barátjával bizalma- ' san levelező diákot a hiúsága arra ragadja i ugyan, hogy efélét sejtetni engedjen, de to- ' vábbi soraiban már kétségbeesik a jövő felől,

; aggodalmai vannak, hogy amint a család i fölutazik a fővárosi uj és pompás pailotá- í jukba, Ilona ott meg .fog feledkezni róla.

I Ekkor irta „Kínzó gondolat“ czi- I mü versét, melyben sokkal szerényebben czimü verset, melyben sokkal szerényebben nyilatkozik, s nincs kétség benne, hogy a dologban a teljes igazságot itt Írja meg. E vers kezdő sorai igv szólanak:

„Egy gondolat bántja most leltemet,

Hogy elfelejtess lányka engemet,

Hogy elfelejtesz, s nem lesz senki sem:

Ki szánakozik vérző szivemen.

S e gondolat mily gyötrő s kínozó,

Harap, miként egy mérges, Tut kígyó,

Hiszen te voltál, aki engemet Meghallgatott s nyújtott reményeket/

Igen, igen. igy szokott ez történni, és igy történt most is. A leány meghallgatta a diákot, megszánta, és reményt nyújtott neki. Tanuljon, küzdjön meg az élettel, és ha viszi valamire, akkor keresse fel őt újra. így szoktak beszélni a jól nevelt és okos úri leányok

a szerelmessé lett diákpajtásokkal, és ez a vers bizonyság rá, hogy Petőfi Zoltán is igy járt.

Igen, mi még itt nékem éltet ad,

Mit el nem vettek, ami megmaradt,

Az a remény. Hűsítő árnyában Elfáradván, kinyugodom magam.

A buesu napján irta ezt 1864. cfeezember 17-én, mikor Ilonáék a karácsonyi ünnepekre visszautaztak a fővárosba,

A szerelmi idill ezzel véget ér; a remény jegyében ugyan, de ez a remény nemsokára szétfoszlik. Még pedig nem a leány hibájából, hanem a fiú érzi, hogy mindinkább méltatlan lesz a leányra. A magánvizsgálat fényes eredménye, melyről a leány kétségkívül értesült, volt utolsó közös örömük — ami azután következik: az méltán elkeseríthette Ilonát éppen úgy, mint Zoltán egész családját és minden más jó emberét.

Ilona, a körülrajongott milliomos leány még hat év múlva is leány volt, és Zoltánnak, a meráni tartózkodási idején, nagy betegen távol a hazától való elhagyatottságában egyszerre eszébe jut a kedves leány, kihez az első szerelem gyöngéd emlékei fűzték, de akiért a jó utón megmaradni nem volt elég lelki ereje. A Nemzeti Muzeum kézirattárában találtam 1870-ből egy vörÖ6kötésü kis jegyzőkönyvet, melyet gondosan átkutatva, egyik lapján fölfedeztem az „Hona kisasszony“ vezeték- és keresztnevét teljesen kiírva. Bizony fájdalmas visszaemlékezés tanú-