Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 19-es doboz
lehetőségek politikája számára lehet a tetlen makacsságával kétes helyzetbe parlamentben többséget teremteni: Kos- állítja: akkor minden becsületes jgyeké- suth ezt a bizonjyitékot megszerezte. Ma zetnek hajótörést kell szenvednie. 3ía a együtt vannak azok a pártok, melyek vezérek minden higgadtsága, a lebel.ősé- együttesen többséget jelentenek és haj- gek politikájának támogatására teremnem olyan lesajnálni valók, aminőknek Jnsth Gvula tünteti fel őket, de viszont nem is olyan lehetetlenségek, aminőknek a korona változatlan merevsége szerint hinni lehetne. Ha olyan semmiPetöfi Zoltán szerelmei. Irta: Déri Gyula, (Utánnyomás tilos.) A 'nagy Petőfi fia életében az első végzetes válságot nem a budapesti piaristák okozták, kik 1864-ben a hatodik osztályban a görögből megbuktatták. Hisztériára hajlandó anyja ugyan egészen kétségbeesett e csapástól és fiát a legvásottabb, javíthatatlan sem- mirevalónak nevezte, majd elküldte gazdasági gyakornoknak Csákóra a nagybátyjához, Petőfi Istvánhoz, ki a Geiszt Gáspárok birtokán volt intéző, de az anyja Ítéletére a fiú fényesen ráczáfolt még abban az évben. A nagybátyja erélyes keze alatt tudniillik, mint magántanuló szorgalmasan nekifeküdt a könyveinek és 1865. augusztus ‘20-án Szarvason levizsgázott, és pedig — mindenből kitűnőre. Képzelhetni a fiú büszkeségét, s az anya boldogságát». „Édes, jó anyám! — irja Zoltán — István napkor letettem a vizsgát, jól sikerült; mindenből eminens vagyok. Most egy hetet Pista bácsinál töltök, volt korrepetitorommal együtt. Az iskolák szeptember elején kezdődnek, akkorára visszamegyünk Szarvasra. Igen jól érzem magamat, hogy végre lemostam a rajtam levő foltot, igyekezni fogok a jövőben, hogy szorgalmasabb legyek, mint voltam ... Ne higyjük azonban, hogy az anyai szív i ki tudta volna várni ezt az eredményt, s addig látni se kívánta megjavult fiát, kiről a nagybátyja egymásután küldte a jó híreket. Közvetlenül a bukás után csakugyan ugv vtol't, hogy nem kivánta látni, s mikor Zoltán visszakéredzett hozzá, hogy tovább tanulhasson, égy szenvedélyes hangú levélben tiltakozott ellene. Ez a levél fennmaradt, és elkeseredett hangjával a felületesen itélők- nek alapot nyújtott arra, hogy az anyát fia iránti szeretetlenséggel vádolják, sőt azt sem haboztak kiolvasni belőle, hogy Szendrey. Julia gyűlölte volna a fiát. Persze, ő ilyeneket irt: „Tanulni ? ő ? Fájdalom, keserű fájdalom, hogy a bolonditásnak a lehetőségén is túl vagyok vele; hogy már annyiszor hittem és csalódtam ő benne, hogy most már áltatnom sem lehet magamat az ő javulási fogadalmaival. Bocsássa meg neki az Isten, hogy engem, édesanyját ennyire vitt! Az iskola folytatásáról nála szó sem lehet, az csak ürügy nála, hogy Pestre feljőve, szokott kor- helykedéseit és rendetlenségeit folytathassa. Elég volt abból annyi. Ha azon utolsó pár hónapra gondolok, mit vele töltöttem, elutazása perezére, midőn egyetlen köny nélkül vált el tőlem, érzem, hogy e gyermek még öngyilkosságba vihetne saját édesanyját, oly elviselhetetlen fájdalommal és keserűséggel tölti el szivemet. S ha még az javíthatna rajta. Stb. stb. (Pest, 1864. okt. 25., Szendrey Julia Petőfi Istvánhoz.)“ Nos, és ez a javíthatatlan rossz fiú pár hónap múlva a legszorgalmasabb diákká vált a pusztán, a kétségbeesésében tőle elfordult anya pedig, amint erről értesül, gyöngéd hangú leveleket ir neki, mitől a fin elérzé- kenyedve igy válaszol: „Valahányszor tőled, édesanyám, levelet kapok, szavaiddal, melyeknek minden betűjéből anyai szereteted tűnik ki, belém vidámságot és buzgalmat öntesz, mert látom, hogy nem szűntek meg jobbulásom iránt táplált reményeid, s buzgóságot és igyekezetét, mert azon vagyok, hogy reményeid valósuljanak. (Petőfi Z. az anyjához, 1865. április 23/)“ Szerencsének mondható, hogy ezek a levelek fenmaradtak, ezek nélkül aligha sikerülne megállapítani az utókor számára, hogy milyen körülmények közt teltek Petőfi Sándor fiának gyermekévei, s hogy neveltetését a szeretetnek és szigorúságnak mily helyes elvei szerint igyekeztek intézni mindazok, akiknek ez kötelességében állott. Ily gyöngéd hangú levetek váltása közben az anyában és fiúban fölóbred a vágy, viszontlátni egymást, és a gondolatot megvalósítják. Zoltán 1865. június 8-án Budapestre utazik, s az anya boldogan öleli szivére megjavult fiát, lei a mu.lt évben „egy köny nélkül“ tudott tőle elválni, s benne öngyilkossági gondolatokat ébresztett. Most, persze, szó sem volt a régi keservekről, a fiú most már teljes bizalommal vonzódott az anyjához, s magaviseletén nyoma sem látszott többé a makacs zárkózottságának, g
