Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 18-as doboz
kezébe a felavatandó uj honpolgárt. Ezt ö maga nem próbálta soha. Illett a kezébe a pólyás csecsemő rettenetesképpen. Amellett szepegett szörnyen, hátha sírni kezd a baba, vagy pedig eltalálja ejteni. Aztán felszólították, hogy térdét meghajtva az oltár zsámolya előtt, mondjon el egy Miatyánkot. Azt elimádközta szépen. Ekkor a főtisztelendő ur a szertartás szerinti három kérdést intézte a csecsemőhöz : —Ellent mondasz-e a sátánnak és az ő incselkedéseinek ? A bába meglökte Petőfit, hogy feleljen rá. Csak „igenM kellett rá mondania. E helyett azt felelte : — Nem. — Dehogy nem, suttogja a bába, megrántva a kabátját. — Igen, igen ! — sietett azután a fiatal keresztapa helyrehozni a tévedését s oly zavarba jött e miatt, hogy saját nevét is alig tudta megmondani a papnak. — De ugyan, hogy tudtad azt felelni, hogy nem mondasz ellent az ördögnek ? — kérdezte tőle Jókai, amint hazafelé igyekeztek. — Tudod — felelte Petőfi — én csak annyit hallottam, hogy a sátánról van szó s ilyen nagy úrral nem szeretek semmiféle kol- lizióba jönni. De nem is hívta azután Petőfit senki komának, ha jó barátságban akart maradni vele. A maga nemében páratlan és vidám könyv Baróti Lajos tollából a Petőfi-Könyvtár Ízléses köntösében, Jankó János és Mühlbeck Károly rajzaival s finoman stilizált tulipános cimbori- tékkal, Kunossy, Szilágyi és Társa kiadásában jelent meg; ára 1 korona 20 fillér. ♦