Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 17-es doboz
218 ták, haragjának ismét szenvedélyes hangon adott kifejezést. Mindamellett Petőfi még sem sietett a táborba és nem vétette föl magát a hadseregbe. Bizonyára nem azért, mintha kerülte volna a veszedelmet. Az ideálok oly fanatikus hive, a ki jövőjét, kényelmét, életét viharos múltjában bármely percben kész volt áldozatul vetni, nem félhetett a szuronytól és golyótól. A mi öt visszatartotta, részint az volt, hogy a Bechtold-féle emberektől vezetett déli seregben nem látta a forradalmi sereg ideálját, részint, mert még mindig Desmoulins Kamill példaképe lebegett előtte s azt hitte, hogy a központban több teendő és veszély várakozik rá, mint a táborban. Bár megértette volna a nemzet! Bár megengedte volna a sors neki, hogy tollal szolgálhassa a nemzet ügyét, mint szolgálta Jókai, Arany, hogy kifejthesse ő is költészete teljes erejét és báját. Fájdalom, nem értették meg a nemzet jó szellemének gondoskodását, mely óvó gyöngéd kézzel távol akarta tartani a harcok viharától ezt a drága főt. A közvélemény szinte megkövetelte, hogy Petőfi a harcba rohanjon és má.rtirsággal hitelesítse költeményei őszinteségét. Előbb suttyomban, majd nyíltan bizonyos közvélemény keletkezett Petőfi ellen, mely folyton a költeményei és tettei közt való ellentétet hánytorgatta. Azok, a kik nyugodtan ültek most is, később is a pesti kávéházakban, szájhősnek nevezték. Orvul mérges nyilak röpködtek feléje. Az Ungar augusztus végén egyenesen megtámadta s erre irta Golyók sivitnak, kardok csöngenek cimü költeményében, hogy nagyon jól tudja ő, hol a helye s ha a fővárosban elvégezte kötelességét, a csatába s a pokolra is elmegy. A másik mérgezett és sokkal ocsmá- nyabb támadás Vakot Imre Nemzetőr cimü lapjában jelent meg szeptember 10-én, abból az
