Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 17-es doboz

zete, mely egy ideig népszerűségébe került s ebből magyarázható meg az is, miért nem sietett azonnal a harcba, az alvidéki táborba.

Az ő szemében a népgyülés, a sajtó és a nemzetgyűlés volt az a tér, melyen a forradalom szellemi vezetői leghatékonyabban működhetnek, mert hiszen a nagy francia forradalomból választott ideáljai is igy éltek, igy lobogtak és haltak meg eszméikért. Forradalmi tradició volt az is, hogy nemzetőrség létesüljön és minden polgár nemzetőrré legyen. Petőfi is az lett. Kardot kötött s forrongó beszédeket mondott a népgyüléseken, irt lelketrázó, véres költeményeket, szóval fenékig élvezte a forradalom mámorát, azzal a naiv hittel, hogy ha jő a vész, a torlaszon győz vagy elesik nemzetőrtársaival, vagy a vérpadon hal meg lelki barátaival.

A nemzet azonban akkor még éppen nem volt forradalmi. (Hiszen manapság is féltékenyen szabadságharcot Írunk s nem forradalmat.) Petőfi egyszerre azon vette magát észre, hogy jóformán egyedül maradt forradalmi elveivel és ábrándjaival. Népszerűségét a politikus körökben republikánus beszédeivel, a szerinte tótlen Batthyány-kormány ellen való támadásával és verseivel jórészt eljátszotta és a nemzetgyűlésbe sem juthatott be, mert Szabad- szálláson az erőszak kiragadta kezéből a mandátumot. A nemzetőrség sem volt olyan nálunk, a milyen a francia és a nemzetnek rendes seregről, fegyelmezett katonaságról kellett gondoskodnia, számolván a létező viszonyokkal. A nemzeti jogokért és szabadságért harcolni és halni kész hazafiak a rendes katonaság zászlói alá siettek. Maga Petőfi is kiábrándult csakhamar a nemzetőrségből és lelkesedve üdvözölte a nemzetgyűlést, mikor az megszavazta a kétszázezer újoncot, valamint mikor később az ujoncozási javaslatot egyre halogat— 217 —