Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 17-es doboz
S hogy meddig élnek az írónnal írt sorok, íme egy példa: 1851-ben egy gazdag, szép korcséi leány elment Tolnába látogatásra rokonaihoz s ott orozva agyonlőtték. Midőn hazahozták Körösére hamvait, márványemlékére írónnal emléksort írtam, mely még ma is olvasható ! Puzdor Gyula Petőfit nagyon szerette s a mikor együtt sétáltunk, gyakran fölszólította : — Sándor, kedves, szavald el azt a szép verset, melyet a minap írtál! És míg Petőfi tűzzel szavalt, Puzdor arcza ragyogott az örömtől és lelkesedéstől. De éjjeli zenére soha sem tudtuk Petőfit elcsalni. Azt mondta: Nem bolondultam meg, hogy a tele hold kinevessen... Pápán sokszor kijártunk a Gróf-rétre, mely az Esterházyak nagy parkja, a hol a diákság játszott, szórakozott. A közeli úgynevezett Svájczországban még a tehenészet volt s játék után itt ettük a jó friss vajat, tejet, sajtot. De egyik kirándulásunk, soha sem feledtem el, érdekelheti a közönséget is, mert Petőfi nagy jellemét és sorsüldözte életének egy élénk képét világítja meg. Volt Pápa közelében egy porczellángyár, a hol szép és jó edényt, csészét, kancsót, emléktárgyat és más efélét készítettek. Számos teremben a munkások dolgoztak nagy szorgalommal és ügyességgel. Rajzoltak, festettek, három négy teremben pedig raktáron az emléktárgyak, a kész asztali díszletek, gyertyatartók, szobrocskák. Valóságos muzeum volt. Egyik délután, felhős, szeles időben ide sétáltunk ki Petőfi Sándor, Puzdor Gyula, Gsérna Károly (utóbb Somogyon, Bálványoson lelkész) és én. A vihar nagyon elővett bennünket s Petőfi gyenge, kopott ruhában volt. De ő úgy állta a zord időt, mint a vas; olajbarna arczán sok vihar megtörött már akkor is. Midőn megnéztük a tűzben égő kemenczét, v, munkásokat, a sok becses gyúrt tárgyat; bementünk a raktárba és órákig nézegettük a szebbnél-szebb készletet, emléket, műtárgyat. Egyik teremben levett Puzdor Gyula az állványról eg^ jókora szobrot — gondolom Schillert ábrázolta — s a nélkül, hogy az árát kérdezte volna, oda nyújtotta Petőfinek, hogy fogadja el szeretete jeléül. A szegény diák nagyon meg volt lepve; de nem fogadta el. — Köszönöm, Gyula — mondta — e becses tárgyat, de hadd maradjon itt, nekem elég, hogy fölajánlottad.
