Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 17-es doboz

— Petőfi Ci.rn;uei furcsa kis irodalmi «vállalatot)) indított meg P. Thewrewk Árpád. Az első fűzel van most előliünk, amit lermeszeiszerűleg kövcnie kell a másodiknak a talán még egynéhánynak. Egyet.en, röv.d idő alatt kimeríthető ezálja az, hogy a Petöti-ünnepre irt szépirodalmi közleményeket, s első sorban a verseket Kritizálja: «A közlelkesedés mámorában ki maradhatott volna oly józan, , ogy az ünnepi szónoklatokat és alkalmi költeményeket birálgaiva akarta volna olvasni? — irja a bevezetésben P. Tnewrewk Árpád, s így iolytaíja: — «Jószivvel, háiás lélekkel logadtuk mindazt, amit a,tár prózában, akár versben Petőfiről mondtak; de most, miulán az ünnepi zaj elnémult s a mámor varázsa megszűnt, mi sem akadályoz engem ahnan, hotry a lefolyt ünnepre kijóza- I nodott tővel megjegyzéseket ne tegyek». — Az 1 igazságot keresi ; értsd: a Petőfiről szóló versek : gyöngéit kutaha s azokra akar rámu atni. Helyen- I kint van is igaza, de lerontják mondandói komoly- i sáftát azok az éktelenül rossz rigmusok, amikkel a maga véleményét sokszor — bölcselkedve — erősíti. Arról szól például, hogy ö bátor szókimondó s ezt a verset teszi állításához nyomatékül: «Igazságot aki hirdet, az darázsok közé nyúl. Légv, ha hirdetsz igazságot, oroszlán, ne gyáva nyul». (Nem tudja, vagy felületesen veszi, hogy darázs-nak a többes száma darazsak, nem darázsok.) Versecskéi kivétel nélkül mind gyarlók, sántikálnak, s alig válnának be elégséges kalkulusra a gimnázium alsó osztályaiban valamely magyar nyelvtani gyakorlat kapcsán. Például: «Csak az olyan, ki érsekkel nem tud vitát folytatni, — szokott sértő gorombaság fegyverével harczoíni». — Vagy: «Hozzáképest» prózában jó, versben nyers. Nos miért? mert más a próza, más a vers». — Vagy: «Művészetben csak az, ami természetes, csak az szép. Mind az, ami erőtetett, nem lehet szép semmikép.» Aztán nem is «erötet» az, tisztelt kritikus ur, hanem «erőltetett». — Egyébiránt ebben az első füzetben Ábrányi Emilt, Pósa Lajost és Endrödi Sándort bon- czolgatja; mellesleg pedig állást foglal amellett, hogy a «/«» a magyarban nem olyan mássalhangzó, mint a többi. «Dehogy olyan» — mondja ő. — Dehogy is nem olyan, — mondjuk mi, s ezzel ezt a lehetetlen vitát bezárjuk.