Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 17-es doboz

Közéletünk.

0 A segesvári ünnep lelket emelő hangulatában született meg a gondolat, hogy Petőfi emlékének házat kell építeni- És ebben a házban el kell helyezni mindent, a mi Petőfire és az ő emlékére vonatkozik. A kicsi és a nagy dolgokat. A papírdarabokat, melyekre feljegyezte a gondolatait; a ruhadarabokat melyeket viselt; a széket, melyen ült; a pipát, melyből dohányzott, vagy az arcz- képet a melyet róla rajzoltak. Mert a mi reá vonatkozik és az ő személyével összefügg, az mind érdekes, becses és megőrzendő. Nem azért, hogy a jövő nemzedék számára bámészkodás tárgyát képezhesse. Nem is azért, hogy a jövendő idők kritikusa ezekből a tárgyakból alkothassa meg magának azt a «milieut», a melynek megértése nélkül (Comte Ágoston óta) már magát a költőt se akarják megérteni; hanem azért, mert a kegyelet érzése fűződik mindahhoz, a mi ő reá vonatkozik.

Abból a kegyeletből mi bennünk úgyis kevés lakik, ügy kell nevelnünk fiainkat és leányainkat, hogy nálunknál jobban megbecsüljék mindazokat, a kik becsületére válnak a magyarnak. Ezt csak úgy érhetjük el, ha kultuszt Űzünk a nagyjainkból, a kik a sírban pihennek.

Kicsi és szegény nemzet vagyunk. Jeleseinket nem jutalmazhatjuk meg életökben. Adjuk meg nekik legalább haláluk után a teljes elismerést.

•

Kicsi nemzet vagyunk, szegény nemzet is vagyunk,

de azért jeles és dicső férfiakban, hősökben és önfeláldozó hazafiakban gazdagok vagyunk. Nem a jelenben, hanem a múltban, Legbecsesebb fiai ennek a nemzetnek nem házakban laknak, hanem a temetőkben. Es mig a most élő nemzedék sorában alig egy-kettő van olyan, a ki kiemelkednék egy egész fejjel és a külföldön js ismertté tenné a magyar nevel, addig az előző gene- ráczió egész csapatát mulathatta fel az ilyen férfiaknak. Széchenyi, Deák és Kossuth egyszerre éltek, egyszerre működtek, pedig egyikük ís elegendő nagyszabású volt hozzá, hogy fényt derítsen arra az egész korszakra, a melyben élt. A függetlenségi harcz olyan katonai lángelmét mutatott fel ugyanabban az időben, a melyhez foghatót nem sokat mutat fel a történelem. Ugyanebben a korban Liszt Ferencz a zeneművészet által teszi ismertté a magyar nevet.

És ugyanabban a korban három elsőrangú csillag ragyog egyszerre a költészet egén: Vörösmarty, Arany és Petőfi. Mindegyik eléggé hatalmas önmagában, hogy egészen bearanyozza a maga korát, s hogy tiszteltté tegye a magyar nevet mindazok előtt, kik müveit megismerik.