Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 17-es doboz

szavalja el neki valamelyik versét. Petőfi pillanatig gondolkozott — azután elkezdte szavalni: Egy gondolat bánt engemet: Agyban, párnák közt halni meg . . . Ekkor szavalt Petőfi utoljára. Tudjuk, hogy julius 31-én megtörtént a végzetes ütközet a seges­vári csatatéren. A költő kezdetben folyvást dicső vezére oldalánál volt: de Bem visszaparancsolta a tartalékhoz. Eekéregyháza mellett, egy romba dőlt csárda udvarán álldogált, onnan nézte az ütközet lefolyását. Mellette kötözgette Lengyel József tábori orvos a csata sebesültjeit. Délután egy sütőkemen­cén ülve, jegyezgetett Petőfi — talán legutolsó versét, melyet nem is ismerünk. Harminc lépésnyire tőle lecsapott egy ágyúgolyó s teleszórta a szemét porral — a költő szürke zubbonya ujjával sokáig törülgette a szemét. Azután ismét a csatasik nézé­sébe merült, a hol már szomorúra fordult a sors, mely eleinte a magyar fegyvereket kecsegtette győzelemmel. Rémes orditással zúdultak a kozákok a honvédekre, egy óriás raj egyenesen a Petöfiék csárdája felé. Lengyel figyelmeztette a költőt a veszedelemre, de Petőfi csak ezt felelte: — Potomság! E perctől kezdve csak hézagos adatok vannak Petőfi további sorsáról. Gyalókay Lajos, a nemrég elhunyt nagyváradi törvényszéki elnök, a nagy idők tanúja beszélte, hogy ö az ütközet elején beszélt Petőfivel. — Remélem Istentől, hogy a magyaroké lesz a diadal! mondta neki. — Én nem remélem, de követelem! felelt Petőfi. Gyalókay később, a kozákok rohama elöl kocsiján akarta mogmonteni Petőfit, de a költő kirántotta kezét bajtársa kezéből és futott a febéregybázai töl­tés felé. Heile osztrák alezredes, a ki a halottak el­temetését végezte, beszélte, hogy a fehéregybázai síkon, a halottak közt látott Lengyel József orvos egy szőke, fiatal embert, de a kozáklovak patái úgy összeroncsolták a fejét, hogy világosan nem lehetett fölismerni. A halott zsebei ki voltak for- j gafva, mollette szétszórva egy csomó foleirt papír­lap. Ezt a halottat nem a nagyobb, közös sírba, de a kisebb bonvédsirba tét! ék. A valószínűség azt mondja, hogy ez a halott volt Petőfi. Ha csak egy darabkáját megőrzik ama pa- pirosszeleteknek: az biztos fülvihigositást tudna adni és esetleg az volna a magyar irodalom leg­drágább relikviája . . .

Next

/
Thumbnails
Contents