Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 17-es doboz
214 nem hamis bálványt dicsőítenek azok a ragyogó költemények, a melyekben az izzó szenvedelem határtalan gyöngédséggel ölelkezik ? Ki tudta volna elhitetni, hogy a legdicsöbb leány, a legimádottabb asszony olyan volt, a minőnek látta a duzzadó szív, a csapongó fantázia; a mikor a diva önként hagyta el trónját és kézzelfogható módon dokumentálta gyarló asszonyvoltát. A nagy mindenki soha sem tudta megbocsátani Szendrey Júliának, hogy nevet cserélt, hogy eldobta magától királyi örökségét. Bizonyára igazságtalan volt, hogy földi asz- szonytól kivánt ilyen égi áldozatot; de Szendrey Julia rászolgált a könyörtelenségre. Vahot Sándorné egy képet hagyott ránk a feleségek feleségé-nek ujouan vert fészkéről, a kép nemcsak bizarr, de kegyeletien látvány is. „Kényelmes kereveten pihent Petőfi Sándor álmainak képe, úgy elmélyedve Sand egyik regénye olvasásába, hogy pillanatokig észre sem vette jelenlétemet. Öltözete fekete selyem szoknyához tórdigérő sajátságos szabású kaftán volt, tarkavirágu fulárdból, nyitott bő újakkal, pongyola derékkal. Pején, rövidre vágott körhajához kis piros szerb sipkát viselt, hosszú, sötétkék bojttal. Szájában cigaretta füstölgött, kedves gyöngyvirágillattal töltve be a szobát. De nem az ő excentrikus lénye döbbentett meg úgy, hogy mindenem reszketett, hisz tudtam, hogy szereti a föltünőt, azt, a mi nem hasonló a máséhoz, hanem a kép, a kerevet fölött, a mely Petőfit ábrázolta olajfestményben, oly természethiven nemcsak vonásait és tartását, de szellemét is, hogy szinte élőnek láttam.“ Kinek nem jut itt eszébe a két kép, mit Hamlet anyjának rajzol, Hyperion mellett Szatir. Szegény Szendrey Julia eredményesen akarta, hogy ne hasonlítson senkihez. Második
