Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 17-es doboz
A hazafias és a politikai költő egy és ugyanaz a lantos, amikor Petőfi énekel. Schulpe rámutat arra, hogy a forradalom előtti viszonyok valósággal kényszeritették a szabadságszerető költőt, hogy a dal hatalmával lázitson és viszont a költő dalának szükségkép a forradalom egyik faktorává kellett válnia. Ellenállhatatlan kölcsönhatás volt az. Az a féktelen szilajság, mely Petőfi lelkének éltető eleme: sokkal hamarább dobta ki a tömegbe a szabadságharc jelszavát, mint bárki csak sejtette volna. Ha individuális érzelmeket énekelt is a költő, ezekben az érzelmekben az egész elnyomott magyar nép a maga érzelmeire ismert, melyeket a költő oly megrázón fejezett ki. De Petőfi nemcsak nemzete függetlenségét óhajtotta. Tüzes lelke tovább ragadta s átgázolt minden korláton. Lantja már szocializmus eszméit hangoztatta. Maga Írja, hogy «reggeli és estvéli imádságom, mindennapi kenyerem a francia forradalom története, a világnak ez uj evangéliuma, melyben az emberiség második megváltója, a Szabadság hirdeti igéit». S ez eszmék hatása alatt csakhamar az összes népek önálló- • ságáról kezdett álmodozni s ime a puszták szabadság költője mégis találkozik a svájci hegyek szabadság-dalnokával. S ha Schiller emlegeti, hogy «átöleli az emberek millióit», Petőfi azokkal akar meghalni, kik a «szent világszabadság»- ért estek el. Egy másik essay Petőfi lírai költészete cimmel magvas felolvasás volt, melyet Schulpe a pozsonyi Toldy-körben tartott s amelylyel itt, ebben a fél magyar, fél német városban, felemás közönség előtt kívánt a legnagyobb magyar lírikus kultuszának szolgálni. Végig kiséri a költő életét minden stádiumán, aki majd mint nyughatatlan diák, majd mint katona, majd mint vándor szinész, aztán mint hóditó költő, utóbb mint boldog férj és végül mint szabadságharcos a maga életét annyi változatosságban énekelte meg, hogy tulajdonkép kettős életet élt, mely mégis ugyánegy: a való életben és a költészetben. II.