Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 17-es doboz

A tanulmány írója visszanyúl a múlt század végére s az akkori irodalmi állapotokat vizsgálja, hogy feltüntesse a talajt, melyet csakhamar Kis­faludy Károly és Vörösmarty egyengetett, hogy aztán Petőfi a népköltészet megújító, felfrissítő, újjászülető erejével végre nemzeti irányt adjon az irodalomnak s ezt a nemzeti karaktert min­denbe kifejezésre juttassa, amiben csak a magyar szellem nyilvánul. S a népies költészeti áramla­tokkal párhuzamosan hódítottak a társadalmi és politikai demokrácia elvei is. Ez elvek hóditó erejét még Rousseau hirdette, aki a népnél és a népben kereste a régi erkölcsösséget, az igaz vallásosságot és a valódi boldogságot. Schulpe rámutat arra, hogy Petőfi világiro­dalmi nagyságát nemcsak az teszi, hogy a nem­zeti géniusz az ö müveiben nyilvánul a leghatal­masabb varázszsal, hanem abban is, hogy lírája hangot ád mindama vágynak, mindama szen­vedélynek, mely a szabadságért lelkesülő emberi­ség s az elnyomott nép szivét dobogtatja. Nem hiába rokonszenvezett Petőfi lelki rokonával, Beranger-val, de 6 is mondhatja: «Mes chansons c’est moi. Le peuple c’est ma muse». Finom aesthetikai vizsgálatot végez Schulpe, amikor Petőfi népdalainak rendkívüli hatását ku­tatja. Ha mint drámairó nem is avatott sikert a nagy lírikus, de lírai költeményeit a drámai gyors menet jellemzi. Még táj- és genreképeit is nem a terjengős leírás, az aprólékos részletezés, hanem a drámai életteljesség teszi oly tökéletesekké. Ez épp oly hatásos elem nála, mint a személyesités nagy művészete, amiben szinte páratlan. Tán alig van költő, akinél a természet personifiká- ciója oly gyakori és oly bravúros volna, mint Petőfinél. És Schulpe az analizált versek egész sokaságával mutatja ki ezt a ritka lirai bájt, mely- lyel a költő minden nemzet költőjét felülmúlja. Aztán sorban jellemzi az essay-iró Petőfit, a nép- filozoi'ust, aki verses bölcseleti aforizmáiban is a nép szellemi tehetségének fel-felvillanó szikráit mutatta be; és ismerteti Petőfit, a gyermeki és családi szeretet utolérhetlen gyüngédségü költő­jét s végül a színek pazar gazdagságával rendel­kező leiró művészt. Végül a harmadik essay, melyet németül irt Schulpe, a fordítások kötetében jellemzetesen elmondja a költő életét és a külföld számára megjelöli a helyet, melyet Petőfi, kit «a lira Shakespearejé»-nek nevez, a világirodalomban elfoglal.

Next

/
Thumbnails
Contents