Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 17-es doboz
f—SSB---------------------------------^.Xl_MJ"g=5—=■ A NEMZET TÁRCZÁJA. /S) // Julius 28. Petőfi (Halálának ötvenedik évfordulója alkalmából.) Irta : X-já.zá.r Béla.. 1844. februárjában egy kopottas kiilsejü vándorszínész érkezett Pestre, fakóra elnyűtt posztógallérban, hosszú, lesimitott somfabottal s egy kötet verssel. Nyomorúság és költészet, keserves valóság és ragyogó álmok, sivár jelen és fényes áhrándok: íme e vándorszínész eddigi élete. Tele volt a lelke dallal, a szive érzelmekkel, az agya gazdagon megtelt finom megfigyelésekkel, sokat élt, mert sokat szenvedett, de most már csak szerencsecsillagába vetett hite tartotta fönn. A lángelméknek önmagukba vetett erős bizalmával kezdett újra az életküzdelemhez, kétségbeesett bátorság fogja el, az érzés, mikor »a kártyás utolsó pénzét teszi fel, hogy élet vagy halál«. Nyert, verseit Vörösmarty pártfogására eladta, neve lassankint kibontakozott a homályból s érzés és hangulatáramlásban gazdag öt esztendő után eltűnt, mint az üstökös, hogy századok múltán újra lássák fényét a népek és — csodálják. Oly rövid volt ez élet, akárcsak egy álom) mely szomorún kezdődött, lelkes jelenetekben folytatódott és tragikusan végződött; oly röpke, oly rövid volt, hogy szinte remegve kérdezzük: valóság volt-e, álom volt-e? De ott van élete nagy bizonysága: e csodás dalvilág, élnek benne érzéseink, kisír belőle a magunk bánata, fuldok" lik a magunk töprengése, kilobog belőle hazaszeretetünk, halljuk és remegve kérdezzük: ki ez a csodás énekes, a ki a maga érzésvilágában kifejezi milliók érzéseit? Petőfi Sándornak hívták, Kiskőrösön született, atyja egy szenvedélyes, becsületes érzésű, jó szólásu mészárosmester, a ki fiát eleinte gondosan iskoláztatta, de mikor elszegényedett és fia hiuságos ábrándokért, költészetért, színészetért kezdett lángolni, levette a kezét róla. A fiú katonának, majd színésznek, ismét diáknak, majd ismét színésznek áll be, hogy aztán végleg csak a költészetnek éljen. Vájjon élt-e ő tulajdonképp másnak, mint a költészetnek, azalatt is, hogy élethivatását kereste, ezer külső benyomást fogadva magába, melyek gyors forrását, hirtelen való fejlődését idézték elő ? S vájjon ez a hányatott és sokat tapasztalt élet, ez az érzékeny szív, ez a gyorsan el? elme, ez a gazdag képzetvilág, ez a hajszálfinom idegeiét, 21 ? télén lobbanó képzelet, ez a csodásán gyors fejlődés, mindez egyenkint és összevéve, megmagyarázzák-e azokat a csodás költői alkotásokat, melyeket rövid öt esztendő alatt teremtett fájdalmak közt, mint a gyöngykagyló a százszorszép színekben pompázó gyöngyöt ? Élete merő szenvedés volt s mégis mily gondtalan, mily vidám, mily derült vala, mint egy görög ifjú, Hellász mosolygó egének szülötte, mert nagy szivében átölelve tartotta hazáját, nemzetét és népét, rajongó szeretettel, mint a szerelmes, érezve, hogy érzéseiben felismerjük a magunk érzéseit, fájdalmában a magunk fájdalmait, ábrándjaival együtt álmodunk, szerelme fölemel, öröme elragad. Tudta, hogy a maga életében mindenek életét élte. Derűjének forrása, altruisztikus emberszeretete »s a nemzet oly szeretettel ölelte magához, mint ő nemzetét« )Whitmann szava, Leaves of Grass). Ez érzés nélkül költő nem hathat, e nélkül versiró marad a legnagyobb poéta is; a pincze- növénynek nincs bája, a hegyormok fölött lebegő sasnak nincs társa; de Petőfi szivében benne volt egy egész nép, egy népnek egész költészete! Itt áll előttünk, sárgásbarna orczájával, villogó bogárszemével, nyílt homlokával s alatta a kissé benyomott, római szabású orrával, sürü, bozontos hajával, mintha még élne és hallatná szavát, panaszolná szerelmi bánatát és tanítaná népét, mint kell szeretni a hazát s mint kell élni s ha kell, meghalni a hazáért. Ez az ő életének, ez az ő költészetének egyik nagy tanulsága, melynek morális ereje soha el nem múló s költői bája soha el nem halványul. Ha van valami, a mi a világirodalomban , páratlanul álló csodát, költészetét, megmagyarázza, úgy az csak: költészete. 1843. májusában Petőfi Sándor Pozsonyba érkezik, hogy Fekete Gábor színtársulatához álljon, de Feketének «fölösleges számmal lévén tagjai«, országgyűlési tudósítások másolásából tepgette életét, lakás nélkül, nyomom fizetés mellett. Egy délután a Dunaparton sétálgat, hol hazájába térő ismerősökkel találkozik. Az elhagyott otthon viziószerüleg jelenik meg előtte és felszakgatja sebeit. Látja édesanyját, ki reszketve ölelte át s marasztalta esdeklő 57$- váí, de nasziáiáii: szivében vágyak égtek, jövőjébe vetett, soha el nem vesztett bizalma kínozta s útra készté. Mint bánja e pillanatban, ha nyomorára gondol! De valahogy meg ne tudja nyomorát édesanyja, inkább azt zeni, hogy kedvez neki a szerencse, mert ha tudná, hogy milyen nyomorban él, megrepedne a szive szegénynek . . . íme Petőfi Sándor képzeletének működési módja: külső inger hatására, mely kedélyét fogva tartja, emlékezeti képek ébrednek föl benne, erős, jól látott, reális képek, melyeket egymással belső kapcsolatba hoz, hogy hangulatát, exaltált kedélyének érzéseit tisztán és világosan kifejezhesse. Mindig igaz képből indul ki, hü és való emlékezeti képeket kapcsol össze, melyeket értelme rendez el, hogy a költői képzelet tüzében összeforrasztott képzetsorokat összhangba hozza azzal az alaphangulattal, mely képzeletét ingerelte. Alanyi érzelmek nélkül képzelete meg nem indul s lelkének könnyen ingerelhető voltai finom érzékenysége táplálja képzeletét. Mi hat azonban inkább lelkére, mint a magyar föld, a magyar nép, erkölcsi és fizikai életével s egyéni életkörülményei, melyek különben egymásra kölcsönösen hatottak? Innen van gazdag képvilága, melynek forrása nagy élet- és emberismerete s melylyel kapcsoló képzeletével a legbámulatosabb kombinácziókat teremti. A népdal könnyedségével teremti meta- fóráit, szimbolizálja a természeti jelenségeket, eleveníti meg az élettelen tárgyakat. A metafóra eredetileg a szóalkotás kezdetleges formája; az arab azt mondja az égre: »kristálypalota«, a perzsának a napsugár »tüzes lándsa«, s Ferrero szerint a pápaszem eredetileg »pap-szem«-et jelentett, mert eredetileg papok viselték leginkább. (Les lois psyech. du symbolisme 47. 1.) A mindennapi élet elkoptatta a szavak átvitt jelentéseit, csak a költői képzelet termel újakat. Petőfi teremtő képzelete a legragyogóbb képkapcsolatokban dúskált. Élővé varázsolja a holt természetet. A fergeteg barna paraszt villámüszkökkel, a szél hazátlan szellem, kit nem fogad be se ég, se föld, a szellő kalmár, ki a füvektől édes illatot vesz. A hold majd szép fon/'; leány, ki oly kísérteties Szálakat ereszt ilyenként ezüst guzsalyából, miként ha szemfedőt fonna magának, majd szultán, ki belép csillaglányos gazdag háremébe, majd zsarnok király, kinek jobbágyai a csillagok. — Az élettelen tárgyak megelevenitéséből, a költői képzelet e fokmérőjén — melyet már Aristoteles dicsér Homérnél — ismerjük meg a költő képzeletének sajátos jellegét. Elsőben is, ha csak Aranynyal vetjük össze költőnk képzeletének közvetlenségét, lírikus voltát figyelhetjük meg, mert Petőfi személyesitései, metafórái, képei érzésből fakadnak és érzését fejezik ki; összekapcsoló ereje szenvedélyesebb, váratlanabb, meglepőbb, csak a fődologra szorítkozó, kevésbé részletező, mint Aranyé, kevésbé halmozza az apró, exakt részleteket, de egyszerűbb; látja képeit, de csak nagy vonásokban s csak annyira rajzolja, a mennyire az hangulatainak megérzékitésére szükséges. Oly gazdag volt képvilága, hogy azokban könnyen válogathatott; a képek kapcsolása rendkívül gyors lefolyású volt, ő is — miként Hugo Viktor — látta, viziószerüleg látta a jelen nem lévő dolgokat s képeinek reális voltát ez magyarázza. A mi azonban alkotásainak alapszelleme, népiessége, különösen feltűnő ez 1846-ig irt népdalain, de uralkodik későbbi költeményeiben is — más formában. Az első igazi népies hang Hortobággi korcs- márosné czimü költeményében hangzik felénk, de hogy egyszer eltalálta, nem is ejti el többé soha. A népies iránti érzékét nemcsak belső hajlamából, hanem kora befolyásából kell magyaráznunk. Előtte a magyar költészetben kivételes volt a népies hang, de a demokrata gondolkozásmód terjedésével, színpadon és regényben, az életben és a költészetben mindinkább a nép egyszerű fia felé fordul az érdeklődés. Petőfi a néptől eltanult dalköltés módját megnemesitve, a nép költői eljárását emelte művészetté. A népdal szerkezetét lesi el, de a népdal formájában igaz népiességet egyszerű hangon, valódi szenvedélyt, üde közvetlenséget, közérthető érzelmeket fejez ki. Ez Petőfi költői egyéniségének legértékesebb tulajdonsága, művészetének rejtélye, hatásának titka. A magyar népdal tulajdonságait százszoros szépségben olvasztotta költészetébe, elsőben Tce* letiességét, melylyel a szerető kifejezésében rendkívül kedveli a szépséget, drágaságot, kedvességet kifejező hasonlatokat, mint gyémántom, ru- bintom, rózsám, violám, tubiczám, galambom, valamint a bibliás fordulatokat, minek éjek éje, éne* kék éneke, csodák csodája, hősök hőse; a rajz mozgalmas festöiségét, minő Itt állok a róna- középen czimü verse, vagy János vitézének ez a versszaka: Jó hosszú botjára Jancsi támaszkodott, Lekonyitotta a karimás kalapot, Nagyszőru subáját meg kifordította, TTgy tekintett bele a vad zivatarba . . , De észrevette és felismerte a népdal drámaiságát, melylyel az érzést nem mint múltban, hanem mint jelenben történőt, megjeleníti, mintegy futólagos zsáner-képbe foglalja, mint A faluban utczahosszat czimü dalában, vagy Gyere lovam, hadd tegyem rád nyergem czimüben, vagy Szülőföldemen czimüben, mikor visszaálmodja gyermekkorát, s képzeletében újra eljátszsza gyermekjátékait; miként a népdal, Petőfi is alanyiságába olvasztotta a természet jelenségeit, énekelve: Harmat hull a száraz ágra Könnyek hullanak orczánkra . . , Minő festöiek dalainak kezdősorai; a népdal» nál az első kép néha nehezen kapcsolható ossz« a többivel, de Petőfinél e kapcsolat sohasem laza, az átmenetek gyorsak, szemléletesek, köny- nyen szökellők, mint ebben: ítőzsabokor a domboldalon. Borulj a vállamra angyalom, a mikora dombhoz simuló rozsabokor|láttára természetesen kél lelkében az óhaj, bár borulna kedvese a vállára! És mennyire ismeri a népet és eszejárását, mily hűen adja vissza a népszokásokat s hogy meg tudja őrizni naivságát, a mint erre János vitéz-éhen lépten-nyomon akadunk, teszem hol a Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva 1
