Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 17-es doboz

élet, gyötrelmeit. Petőfi ellenkezőleg elhallgatja szenvedéseit igen sokszor s midőn utóbb 1838-44-iki küzdelmi időszakának emlékeiből irta a Vándorlegényt s a Bolond .htőkot, mindkettőben a csi'iggedetlenül előretörő, bízó. reménylő költő szól hozzánk s a esiigge- detlen vándorban oly képet ad, hogy csaknem helyzetébe kívánkozva szeretnék szembe szállni széllel és viharral.

Ezért amily természetes, épen oly bámulatos a költőnek Egri hangok című költeménye, melyet szomorú pesti útjában irt, s midőn egy pár napra Egerben a szives kispapok közt megpihent. Talán az öröm, a kellemes környezet és testi-lelki jóllét érzése sohasem nyert találóbb kifejezőt. A szivárványos öröm korlátlanul, ujongva tör fel szivéből, mint a sokáig elzárt forrás s a derült jelenetet a keserű visszaemlékezés egyetlen hangja sem zavarja meg. Mily csodálatos szív az, mely igy tud örvendeni s igy át birja magát engedni az örömnek. E nemben még Petőfi gazdag lyrájában is magára áll, benne költése és meleg szive egyaránt diadalt ülnek; de ez a költemény épen a gyönyör festésével rajzolja a költő helyzetét; mert önkénytelenül érezzük, hogy minő tapasztalatoknak kellett megelőzni az öröm e kitörését, mely majdnem a képzeletet meghaladó képre ragadja:

Kedvemnek fia magja volna:

Elvetném a hó felett,

S ha kikelne: rózsaerdő Koszoruzná a telet,

S hogyha, földobnám az égre / Szivemet,

Melegitné a világot Nap helyett!

Arany egy alkalommal túlzása miatt meg is rótta a végső sorokat; ámde a költő életviszonyainak ismerete