Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 17-es doboz

társai elbeszéléseiből, pár leveléből s itt-ott olvasható visszaemlékezéseiből tuclhatók meg részleteikben s nagyságukban. Költeményeiben ebből az időből sokkal inkább szol hozzánk a remény, az önbizalom, az álmodott jövő nagyság hite, sőt jóslata, az önbizalom, a meggyőződés sorsa változásában, mely gyakran derült életböleseletként jelentkezik.

Csakis ez adja magyarázatát, hogy midőn sorsa mostohább már alig lehetett volna, nem pessimistikus panaszba merül, hanem a Honfidalt írja; föl bir emelkedni nyomorából, melyben gyengébb lélek elmerült volna; szelleme eszményi szárnyalást bírt ölteni s a hazáért való áldozatért hevült, midőn más saját nyomora szűk körébe zárkózott volna el. Lelkialkatának csak ez a lényeges vonása bírja megértetni, hogy midőn szélben, havas esőben, sárban elcsigázva vándorol a Hegyalján s oly szenvedések közepette, mint maga leírja az Úti jegyzetek-ben: mégis midőn Andorn akra érkezik, nem azon kesereg, a mit kiállott, hanem Eger mellett költeményét írja, mely elég kedélyes volna, ha egy élvezetes tavaszi kirándulás kellemei volnának előzményei.

Ez annál jellemzőbb, mert a legtöbb ember s tehát a legtöbb költő is, inkább született a keservre, ínint az örömre s jobban érti a panasz, mint a vidámság hangjait; sőt boldogságában a legtöbb költő elhallgat, mint a fülemüle nyár végén. Ellenben bánatában kifogyhatatlan, mondhatni mind mélyebben merül beléje; sőt ha valódi fájdalma nincs, az eiképzeíteken édeleg, keserű szemmel nagyításban szemléli a gyarlót, a rosszat; lehet előtte ezer üde zöld levél, ő az egyetlen hervadtan mereng, a természet mosolya' közepeit siralomházban képzeli magát, mesterséges poklok alkotásával szaporítja az