Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 16-os doboz
ság hatása csakhamar meg is nyilatkozott Puzdor- ban. Petőfi; barátsága sarkalta belső ösztönét és bátorította a munkára. Ennek megnyilatkozását vélhetjük Roboz István egyik' cikkéből is, mikor olvassuk: „Ha 'valamely táirdlótársunk, vagy a város egyik notabilitása meghalt, a költészet tanára ösz- szehivta a versiró diákokat s kiosztotta a szerepeket : maga Puzdor búcsúztatja szüleitől; Nagy Sándor a rokonoktól, Roboz az ifjúságtól.“ (Pesti Hírlap 1907. máj. 26.) Majd másik cikkében Írja Roboz: „Egy októberi napon“ a „Három rózsa“ c. kocsmában. hová a diákság csoportosan járt — „sokan voltunk együtt a hosszú diákasztalnál: többek közt Kozma Sándor, Petries Soma“ stb. és a somlyai must mellett pergett az éle és szellemesség. Dal és humor között. „Puzdor, Nagy Sándor költeményeket olvastak föl, tetszés közt.“ Inspirálva Petőfit is, kínok tüzes kedvében „rögtönzött strófái úgy hulltak, mint a gyöngyszemek“, barátai örömére. Puzdornak benső barátsága Petőfivel számos boldog percet eredményezett. Örömmel látták a Puzdorok Petőfit „s nem eg.y ismert költeménye j született meg o kedves körben.“ Midőn Petőfi ra- j jongó lelke vágyát követve, 1843-ban Pozsonyba indult, a fiatal Puzdor volt az, ki a városból ki kisérte a gyalogszerrel induló Petőfit — hideg téli idő lévén, jó kivánatain kívül téli kabátjával is megajándékozva bocsátotta útra.“ Puzdor volt tehát az, ki Petőfit ezen útjára elkísérte, ama városból, hová annyi baráti emlék fűzte a későbbi nagy költőt. íme ez volt az ifjú költő és a fiatal Puzdor , őszinte barátsága 1843-ban. Ezután Puzdor folytatta tanulmányait és ver- selgetett tovább.* Petőfi pedig megkezdette igazában viszontagságos életét. Petőfi szelleme ekkor azonban már erősen él Puzdorban és költészetében is megnyilatkozást nyer, miként egyik kiadatlan költeményében Írja: „Elég soká éltünk sötétben, Világosság keli már nekünk, Nem homályos ábránd, moly tétlen Tartja lekötve szellemünk.“ * Költeményeket irt a Pesti Divatlapokba (1846., 1848.), Győri Hazánkba (1847—48.), a Hölgyfutárba (1850.), a Csokonai Lapokba. (1850.).
