Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 16-os doboz
7 zöltem; így a „Szegény gazdagokat“ Janke „Romanzeituug“-jában, mely 40,000, a „Felfordult világot“ és „Az arany embert“ az 1873-ki „Berliner Tagblatt“-ban, mely akkoriban 20,000 példányban nyomatott; „Az új földesurat“ a berlini „Post“-ban, mely 16,000, és végre nyolc novelláját a „Bazarban“, mely 250,000 példányban van elterjedve. Tehát Jókainak általam fordított hét regényét, Németországban két év alatt 448,000 ember olvasta. Es, hogy minő feltűnést keltettek ezen fordításaim a külföld egyéb országaiban is, kitűnik abból, hogy Damkier A. dánra, Gouverneur hollandra, Hciugren svédre, Almberg finnre, Guttenstein franciára, Siam a csebre, egy Névtelen oroszra, Pathier lengyelre fordította azokat, de egyetlen egy sem a magyar eredetiből, hanem mindannyian az én német fordításaimból dolgoztak. Elismerem, hogy prózai fordítások nem bírnak irodalmi önállósággal, és Jókai műveinek hallatlan sikere a külföldön egyesegyedül az ő geniálitásának köszönhető, melyet még a legsilányabb fordítás sem tehet hatástalanná. Az én érdemem egyedül az, hogy én ugyanazon Jókait, kit a külföld az Ausztria-Magyar- örszágon megjelent német fordításai után sohasem ismert, Középeuró- pában adtam a külföldnek, és így a „világirodalomba“ én vezettem be. Minden hetvenkedés és elbizakodás nélkül, a becsülettel teljesített honfiúi kötelesség érzetével mondhatom ki ezen tényállás után, hogy az én fáradozásaim nélkül Európa és a világ ma sem ismerné Petőfi és Jókai neveit. Es így nemzetközi szempontból én magam, 30 évi munkálkodásommal Magyarország szellemi létjogának több szolgálatot tettem, mint mindazok összesen, kik 400 év alatt magyar munkákat fordítottak idegen nyelvekre. Vájjon ily sikerek után mint német fordító vágyódhatom-e oly nagyon, hogy még a Kisfaludy-Társaság is elismerjen? vagy a magyar kritika? — Nevetséges! Engedje meg azonban a tisztelt Kisfaludy Társaság, — melynek néhány tagjai, az én felszólólásam nélkül, már két ízben jelöltek tagnak, — hogy neki két tanácsot adjak, melyeket én sokoldalú tapasztalásaimból merítettem, de melyeket a Társaság absolute nem látszik érteni, mint ezt az Opitz 1867-iki megválasztatása is bizonyítja. 1. Ha a tisztelt Kisfaludy-Társaság nem akarja magát továbbra is nevetségessé tenni, és Magyarország becsületét kompromittálni, akkor nem szabad senkit, ki magyarból valamely munkát idegen nyelvre fordított, miudaddig tagjává választani, míg azon nemzet, melynek
