Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 15-ös doboz

Petőfiről.

— Ünnepi beszéd.

(A „Magyar Otthon Bécsbon“ 1907. évi november hó 14-én Wienben a Petőfi-ház javára rendezett estélyén mondotta:

Kemény Béla Pápa rend. tan. város jegyzője.

Magyarok! Mikor a világ legelső juhpász- tora, ipának Jethrónak juhait legeltetve, nyájával a Hóreb hegyének lábánál megjelent, az égő csipkebokorból megszólalt egy hang : oldjad meg saruidat, mert szent a hely, melyet lábaiddal taposol.

Ami a bibliai kor embereinek a Hóreb hegye, az nekünk magyaroknak: a haza.

Talajának minden porszeme — szent, légkörének minden atomja —mennyei és sziklák tövéből fakadó forrásainak minden oseppje — isteni.

Ha végig lapozzuk hazánk történetének lapjait, arra a tapasztalatra kell jutnunk, hogy fejlődésének ágya sohasem volt rózsalevelekre vetve. Élete csupa küzdelem volt. Majd külellenséggel gyűlt meg a baja, majd belviszályok dúlták fel házi békéjét. Történetünk meteorológusai több vihart észleltek, mint ragyogó napsugárt. De a . szívós magyar faj végig küzdötte magát minden veszedelmeken és, hogy küzdelme dicső ered- ménynyeljárt, igazolja a haza szeréves fenállása.

Igaz, hogy gyógyfüves Kárpátok égbenyuló bérceitől, tajtékzó Adriának fodros hullámaiig nincs alattunk egy talpalatnyi föld, mely magyar vértől, magyar könytöl ne ázott volna még; ámde épen ebből az ősi magyar vérrel, könynyel megszentelt löldből sarjadzik az a lelki erő, mellyel minden igaz magyar ember a hazájáért él és ha kell, halni kész.

A hazaszeretet szentségének magasztos dogmájáért vívott barmok mindenkor hősökké avatták a küzdő, vérző vitézeket, akik nemcsak fizikumukat vitték bele a tüzbe, hanem szellemi életüket is.