Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 15-ös doboz

Ilyen tüzpróbát állott daliás hőse volt korának és történetünknek az a lángoló lélek is, akinek ünnepelésére mi ma e helyütt összejöttünk, hogy meghódoljunk halhatatlansága előtt és összehordani segítsük az anyagot ahhoz az épülethez, melyet e halhatatlan és soha el nem halványuló fényben tündöklő lélek szellemének emelni óhajtunk.

Mert nekünk csak az adatott meg, hogy a hazaszeretet ez eszményképének csupán lelke számára emelhetünk emléket, mert erről tudjuk, hogy mindenütt él, ahol magyar rögöt érint magyar talp, de porladó testének örök nyugvó- helyét csak sejteni, de biztos vonásokkal megjelölni nem lehet.

„Ott essem el én A harc mezejé“

ez volt kifejezett vágya és a magyarok Istene meghallgatta őt.

„Jó Petőfi pihenj békén Valahol az ország szélén“ dalolja költőtársa.

Igen! ilyen hőse volt hazája és nemzete küzdelmeinek, harcainak Petőfi Sándor! *

Az ő kezében kard és lant egyaránt fegyver volt.

A kard, mely sújtott, a lant, mely gyújtott — egyaránt csudákat művelt.

Ahova kardja lecsapott, ott szétpattant az elnyomatás békójának egy-egy lánc szeme.

Ahol a lantja megpendült, ott szivek gyul- tak lángra.

Hiszen Magyarországban’ maga a gondolat és a szó is az ő lantjának varázsától szabadult ' meg a reá nehezedő és azt teljesen elnyomó lidércnyomástól.

„Talpra magyar, hi a haza“ hangzott az ő lantjáról, az ő bűbájos szavú ajakéról — és e nagy és dicső eszmének életet adó költemény minden egyes szavával, sorával egy-egy roskatag fal dőlt romba; a válaszfalak, melyek az embert az embertől elkülönítették izzó-porrá törtek és mind-e romokporfellegéből csakhamar előtört egy izzó-fénylő napsugár és mintegy varázsütésre lehullott a szürke lepel, mely egy szebb jövő reményébe vetett hitnek isteni kópét takarta el szemünk elől és kisütött a szabadság, egyenlőség és testvériség, a civilizáció és felvilágosodás eme szentháromságának fényes napja.

És a tavasz első hírnökének, a kék ibolyának már szabad földből törtek elő illatos virágai.