Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 15-ös doboz
A sebesültek és halottak összeszedésével egy régi ösinerősöm uyug. hadnagy Toldi is inog volt bízva. Tőle tudom, hogy azon a helyen, hol Petőfi eleshetett, br. llcydte rendezd a halottak eltakarítását. Egy alkalommal a báróval találkozva tudakozódtam tőle Petőfiről. Tőle hallottam, miszerint igen jól um fékezett, hogy egy hegyes állszakállu szőke egyént látott az országát mellett egy mellén kapott dzsida szúrás miatt elesve, s mint moiulá, (alán neki ez alak fel sem tűnt volna, ha mindkét nadrág és zubbony zsebeit kifordítva nem látja, s altból egy csomó összeirogatott papírt kihullva nem lát. A helyet, hol ez lehetett, megmagyarázva, bizonyos valók, hogy Petőfi volt, mert alig volt száz lépéssel idébb, hol utol- , szór láttam. Sírja felől is megbizonyosodtam. Ez a '■ fehéregyházi határ felső felén északról lefutó patak marjára ásott közös sirban van, hová 1T4 más pajtásával tomettetett. A sirhalomra arra járó székely utasok soha sem feledik egy-egy kődarabot vetni, s ha azt évente rendesen ki nem egyengetik, eddig óriási Italommá lett volna.“ Ezen és más apróbb adatok alapján lépett fel 1868-ban a „Vasárnapi Újság“ hasábjain Szeremley s kimondotta, hogy Petőfi Sándor csakugyan Segesvárit i a kozákok támadása alkalmával a döntő pillanatban > esett el. Szeremley a segesvári völgyet már Petőfi sírjának nevezi, s annak látó képét is bemutatja. Közleményének végszavaiban szerző ezeket Írja : „li o g y melyik négyzet takarja hült p o-‘ rait, megállapítani nem lehet, de semmi kétséget sem szenved, hogy e Ii e l y e n fekszik.“ lakosság kegyelettel viseltetik e hely irányában s azt ma is Petőfi völgyének nevezi. Ezen megállapítás, bár teljes és minden kétsé get kizárható adatokkal nem, de elfogadható nyilatkozatok és a területi viszonyoknak megfelelő feltevéseken alapszik, el is fogadtatott. Ezen megállapítás alapján irta Kerékgyártó Árpád Magyarország történetébe, midőn a szabadság- harca leirásáuak eme szakaszához ért, hogy : „erz e n csatában vérzett 1 Petőfi Sándor magyar költ ő is.“ Ezen megállapítást elfogadta családja is.