Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 14-es doboz

— »Ha Júliámat oly nagyon nem szeretném, önnek a lábaihoz borulnék, hogy imádja m.«

— »Engem bizony ne imádjon; monda neki a szőke gyermek; mert én nekem maga úgy se kellene; hanem ha maga olyan nagy költő, hát írjon nekem egy verset, de mingyárt:hadd látom, hogy c s in álja?«

Petőfi rögtön Írószereket adatott magának s csak arra kérte a szép felszólitót, hogy üljön ott előtte, a mig költeményét megírja, hogy arczárói gyújthassa meg költői föllángolását. S aztán úgy irta meg e költeményét, mint egy arczképfestő, az előtte ülő mintáról :

Szép mulatság téged néznem Szőke kis lány.

A két kedves hölgy igy mondta el nekem e szép epizódot Petőfi életéből, mikor harmincz év után szerencsés voltam vendégük lehetni. Mind a kéziratot, mind a tollat, mely azt meg irta, mind ez idő óta ereklyéül őrzik.

Ugyanazzal a tollal irta meg Petőfi Tompának és nekem a meghívást, hogy legyünk násznagyai, Júliával való egybekelésénél.

S nehány hét múlva már össze volt tépve a ró- zsaláncz.

Petőfi azt irta nekem.

»N e m veszem el már; mert megtudtam, hogy egy német katonatiszt gróf udvarolt neki! Német! Katonatiszt, ésgróf! Háromszoros ellenség!«

Pedig csak azt beszélték neki, hogy »udvarolt« ; s lehet, hogy az is csak mendemonda volt. Kis városban elég valakivel egy fordulót tánczolni a bálban ; már kész a pletyka.

De ő neki az is elviselhetlen volt. Egész tündérvára összeomlott.

E korszakra emlékeztetnek ez időben irt költeményeinek egyes részletei: a Lemondás.

»Most már egyéb sincs hátra,

Mint őt felejteni,

Ki innen, ki szivemből Emlékem kincsei !«

Majd a könnyüvériiséget hazudó daczolás :

»Mi most nekem A szerelem ?

Rózsafán kis madár fészek,

S ha földulja a fergeteg,

Odább szállók, mást építek.«

S utóbb az önvallomás, mikor Júliát kiengeszteli.